Tesztek

Zöldség? Kawasaki KLX250

Ha hiszitek, ha nem, ez az első Kawasaki, aminek elég mersze volt próbára tenni magát nálam. Bátor :)
Euromotor2
MotoStar

Ha hiszitek, ha nem, ez az első Kawasaki, aminek elég mersze volt próbára tenni magát nálam. Bátor 🙂

Bizonyos értelemben nyugodtan mondhatnák rám, hogy bárcás vagyok, nem sértődhetnék meg, igaz alattam nem a kedves ügyfelek adják egymásnak a kilincset, hanem a motorok. Üröm az örömben -és valószínűleg a legrégebbi szakma művelői is küzdenek ezzel a problémával-, csak azt nem tesztelem, amit igazán akarnék. Egy kicsit már maga a Kawasaki is ilyen, mert olyan ügyesen tartja távol magát tőlem a márka, hogy én már csak azért is el akarom kapni. Hát most sikerült, de nem gondoltam volna, hogy a 250-es KLX kezdi a sort. Persze a természetből megtanulhattam volna, a gepárd is először a kissebbeket fogja meg.

Elöljáróban annyit, hogy nem zöldült be a szívem, ami nem a motor hibája, csupán nem az ínyemre való gazellát tálaltam el magamnak. Az öszvér kategóriákkal amúgy is vigyázni kell, elég ingoványos talajra lépnek a mérnökök, amikor erre is meg arra is terveznek. És a KLX250 is ilyen, hiszen kis hunyorítással külsőre akár krossz motornak is beillene, de a felszín alatt hamar kiderül, hogy ha jót akarunk, akkor komolyabb terepet inkább csak képeslapról teszünk elé. Ő amolyan modern 21. századi gyerek, az ő világa már nem a buckákból, kaptatókból vagy falakból, hanem betonból, kereszteződésekből, alul- és felüljárókból áll.

Persze ennyi motor után már abban a kategóriában is képes vagyok felfedezni a szépet és az értéket, ami Makó-Jeruzsálem távolságra áll tőlem, sőt mi több, élvezni is tudom. Pont ez járt a fejemben akkor is, amikor megláttam a Kawa karcsú, igényes vonalait, és miután háromszor-négszer körbejártam, egyenesen kíváncsi voltam rá, mit fog nyújtani. Az tisztán látszik, hogy ez egy bevezető szintű on-offroad motor, pont jónak tűnik az olyanok számára, akik most szeretnének belekezdeni ebbe a műfajba. Ha emlékeim nem csalnak, annó a bemutatónál is hasonlóakat mondtak. Hát lássuk, felültem rá, kulcsot el, egyesbe be, indulás.

Első méterek

Bicikli. Ez volt az első gondolatom. Kellene bele még egy motor, ez pedig a második. Most biztos azt mondjátok, hogy GSX-R-ekből meg CBR-ekből indulok ki, de nem. Egy időben elég sokat járkáltam egy Honda XR125-össel, ami szintén inkább utcai enduró, mint hogy bármi köze legyen a terephez. Nem is köpködtem rá annyira, mint amennyire az út előtt gondoltam volna, még annyira perverz is voltam, hogy megjártam vele a Balatont, utassal. A bajom az, hogy érzésre az XR legalább úgy ment, mint most a Kawa, pedig a köbcentiket illetően kétszeres a szorzó. Emiatt látatlanban kicsit több dinamikát gondoltam volna a lelkében zöld, külsejében fekete-fehér motorba, bár igaz, a kereskedésben előre felhívták a figyelmem: „Arra azért készülj fel, hogyan agyon van fojtva a KLX”. Jelentem, észrevettem.

Nem baj, viszont életemben először nem kerestem az egérutat a kátyú-kráterek között, egyenesen vadásztam őket. A futómű kellően puha hozzá, ahelyett, hogy próbára tenné a farokcsontunk keménységét, lágy hinta-palintába kezd minden egyes gödör után. A piros lámpákat viszont már nem vártam annyira egyrészt a zöldet követő kigyorsítások miatt, másrészt mert lassulás közben rettenetesen összeül az eleje. Jó, hát ez egy ilyen kategória.

Az üléspozíciót elviseltem, hozzá lehet szokni, ami nem azt jelenti, hogy meg is szerettem. Nem jöttem rá, hogy a városi népség körében mitől tud népszerű lenni ez a fajta ülésmód, de hát legyen. Utasként viszont erős paprikaként marták a torkom azok a szavak, amit már én is szégyellek, hogy kiengedtem a számon.  Pár méter után ennyi, jöjjenek a részletek.

Erőforrás, váltó

Az egyhengeres, 250 köbcentis DOHC blokkot a KLX300-ből alakították ki, papíron 22 ló erejét képes kipréselni magából. A könnyű, menetkészen 138kg-os tömege mellett használható adatnak tűnik. A gyakorlatban viszont szomorú tény, hogy a hasonló köbcentis robogókkal is csak nehezen tartja a lépést. Tisztességesen kell pörgetni ahhoz, hogy legyűrhessünk vele egy-egy városi „ellenfelet”, de nem versenyzésről szól az élet, ezt csupán a viszonyítás végett említettem. Lendüljünk is át rajta, nem megy úgy, ahogy vártam, ellenben legalább jól fogyaszt. Beszéljünk inkább arról, hogy milyen könnyen pörög és mennyire egyenletesen kúszik fel a fordulatszám. Utóbbi főként a jól eltalált elektronikus befecskendezésnek köszönhető.

Egyébként a Kawasakinál koncepció volt ez a nagy mértékű kasztrálás, felételezem a blokk hosszú élettartama és a kezdők miatt, ezt még meg is tudom érteni. Egy viszont biztos, a rozsdamentes acél kipufogórendszer lecserélésével, mely természetesen teljesíti az EU normákat, és így a katalizátor nyugdíjba küldésével érezhetően jobban menne a kis negyedliteres.

A kuplung-váltó páros teljesen jó jól működik, úgy ahogy egy ilyen motoron kell. Egyetlen, de óriási bajom a váltókar helyzete volt. A krossz csizmám egyszerűen nem tudtam betenni a váltókar alá, amikor felfelé szerettem volna gangolni, így gyakorlatilag kénytelen voltam futballista módjára, csüddel elvégezni a műveletet. Természetesen be lehet állítgatni a kart, amivel banálissá csökken a gond, mégis, gyárilag ilyennel még nem találkoztam.

BenZso különvéleménye

Kipróbáltam én is a Kawasaki 2009-es újdonságát. A kezdőknek szánt kis enduro tényleg kezdőknek való. Én meg lettem volna érte őrülve 16 éves koromban… A kis 250-es négyütemű blokk teljesítménye elég gyenge, túlságosan is le van fojtva, ami koncepció volt a Kawasakinál. A kezdőknek ez éppen elég kellene, hogy legyen, de amint tudjuk teljesítményből sosem elég. A futómű is ehhez a teljesítményhez lett kifejlesztve, a gyorsabb kanyarokba kicsit nehéz lebírkozni a KLX-et.

Viszont nagyon jó a formája, lehet vele jaszkarizni a fagyizó előtt. Utasszállításra csak akkor merészkedjünk vele, ha nagyon muszáj. Bár a fagyizó előtt a fiatalok biztos találnak önként jelentkező kishölgyet, aki szíves örömest ücsörög hátul. Meglepődve vettem észre az akciós árlistán, hogy 1.495.000 Ft volt írva, ami már így is 100.000 forinttal olcsóbb, mint a listaár, de szerintem még így is drága. Dehát ez van ilyen Jen és Euro árfolyam mellett.

Váz, futómű

A négyszögletes- és csővázas felosztású hídváz szintén a KLX300R-ből származik. Karcsú és könnyű szerkezet, de mint majdnem minden eleme a KLX-nek, ez is „utcásítva” lett. Kicsit merevebb, mint a vérbeli krosszmotoroké, ami például az egyenesfutásnál jön jól, na meg egyáltalán a kemény útburkolaton. Kell is, mert a bütykös gumikon guruló motorok általában nem teljesítenek jól nagy sebességnél, egy jó váz viszont enyhítheti a bizonytalanságot. Persze a KLX, ha minden akaraterejét összeszedi is, csak 110 km/h-ig tud eljutni, de legalább végig biztonságos marad. Az is valami.

A futómű alapvetően kényelmes, a kátyúkat örömmel veszi, kanyarodni is szeret, bár tempónál kicsit kevésbé. Laza terepre is fel lehet vinni, például erdőben elbóklászni, vagy faluból-faluba légvonalban átvágni tökéletes. Ugrabugrálásra, falakon fordulásra szerintem már nem alkalmas, egész egyszerűen „ebből már kinőtt”. Szóval nagy baj nincs a csillapítással, bár szerintem gyárilag túlságosan puha volt. Nem vagyok nagy darab, de amikor felszálltam rá, a teljesen átlagos súlyommal is úgy ült össze a motor,  mintha legalább egy elefánt foglalt volna helyet rajta. Viszont szerencsére a futómű tele van állítási lehetőséggel: elől 16 fokozatban tekergethetjük a nyomófokozatot, hátul pedig szintén 16-16 állásban a húzót és nyomót. Sőt az előfeszítést is variálhatjuk.

Fék

Elől két- hátul egydugattyús féknyereg lassít egy 240 és egy 250 mm-es tárcsát. A Kawasaki fejlövése –más típusoknál is- a hullámos féktárcsa, aminek versenysportban tényleg van mérhető haszna, de utcán szerintem semmi. Vizuálisan viszont dob a helyzeten, és így van ez a KLX-nél is. Jól néz ki, szó mi szó. És egész jól lassít is, egyszer sem vágytam erősebb satukra. Az viszont nem lett volna baj, ha egy komolyabb lassulást követően nem húzom rá az ujjamra az első fékkart, ami sajnos állíthatatlan. Erre mondják a Safety-Hungary oktatói, hogy éppen ezért az összes ujjal egyszerre kell húzni a féket, ugyanis extrém esetben akár eltörhetjük így a saját ujjunkat.

Egyéb

Tetszett a műszerfal. Egyszerű, nincs túlvariálva, pont jó. Tetszett a gyári kis szütyő is az ülés mögött, amibe ha nincs zsebünk és bátrak vagyunk, bele tehetjük mondjuk a papírjainkat és a kulcsaink is. Tetszett a kivitelezés is, nem gagyiztak el semmit, pedig lett volna mit. Az üléspozícióra sincs panasz, sokféleképpen lehet ülni a KLX-en, legalább is ami az előre-hátra helyezkedést illeti. Jól jön ez ha egész nap a nyeregben vagyunk, mert egyébként nem annyira kényelmes egy ilyen motoron. Nem elég széles az ülés, kemény is kicsit, nem tudom mit esznek rajta. Krossz motorokon még keskenyebb, de azokon jóval többet kiáll a vezető az ülésből, városban ilyet meg nem csinál az ember.

Összegzés

Sajnálom, de engem nem ragadott meg a KLX. Ha még fiatalabb lennék, vagy esetleg futár, akkor biztosan jobban rajonganék, de itt az ország betonkuckójának közepén, ahol zöldet csak interneten látok, nem láttam értelmét. Ez van, nem vagyok egy vidéki gyerek, ahol igazán praktikus lehetne a negyedliteres Kawász. Egyik kis városból a másikba rohangászni, néha-néha kalandvágyból földúton rövidítve (de inkább hosszabbítva) álomszerű lehet, de ezt most nem tudtam kellően átérezni. Kicsit viszont menteném a bőröm és hivatkoznék megint a teszt elején írtakhoz, miszerint óvatosan kell bánni az öszvér kategóriákkal. Terepre és városba is van jobb, olyan pedig szerintem nincs, hogy valaki erre és arra is ugyanannyit használja a motort. Aki terepezik és a sárdagasztás az élete, az városban nem fog ugyanazzal a géppel szenvedni munkábamenet, aki városozik az meg nem vesz szöcskét, aki túra-endurózik, az vesz egy kényelmesebb darabot, aki futárkodik szintén talál alkalmasabbat. Hát szóval nem tudom hova tenni magát a rendszert, de tegyük fel, hogy ez nekünk jó. Ebből kiindulva ha keményebb lenne a futómű (ami állítgatással végül is megoldható), és ha egy hangyányival (pl. +5 LE) dinamikusabb lenne a blokk, akkor minden máson felül tudnék emelkedni, és akár még azt is elnéztem volna neki, hogy nem zöld :).

Nemsokára jön egy rivális a Yamaháéktól, amit BenZso vesz kezelésbe. Ő valamivel jobban be van oltva az ilyesmivel, mint én, kíváncsian várom az eredményt.

Comments

comments

Specifications

  • No specification found :(