Tesztek

Zárt sisakteszt 60 alatt és felett – 1.rész

Újabb, kombinált sisakteszttel jövünk. Az első részben a 60.000 alattiakat pontoztuk
Euromotor2
MotoStar

Néhányszor belevágtuk már a fejszénket sisak összehasonlító tesztbe, és az óriás meló ellenére ugyanígy fogjuk tenni a jövőben is. Fejlesztésként talán összekötjük egy független arckrém teszttel, mert elhihetitek, a nap végére mindig megtanuljuk, mit jelent az irritált szó. A tesztekben legutóbb nyitottakat vizslattunk, de írtunk már csúcskategóriás, az eggyel alatta lévő, illetve 30 és 60 ezer Ft közötti zárt bukókról is, nem beszélve néhány felnyitható bemutatásáról. A sornak persze nincs vége, hiszen ebben az évben még egyet várhattok tőlünk, ám azt két részben. Egy most jön, egy pedig nem most.

Ezennel zárt sisakokat próbáltunk, melyek nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább kategóriát képviselik, és még kevésbé sem a motorsportot. Összesen 10 sisakot vetettünk össze, ebből öt olyat, melyekért 60.000 Ft-nál kevesebbet, és még ötöt, melyekért többet kell kitépni a pénztárcából. Sokféle márkát néztünk, de végül viszonylag szegényes lett a paletta, hiszen csak azokkal tudtunk dolgozni, amiket időre megkaptunk a forgalmazóktól. Így legalább lesz ürügy csinálnunk jövőre egy sokkal átfogóbbat.


Összesen 10 sisakot kaptunk, abból ebben a részben 5 darab kerül 60.000 Ft-nál kevesebb

Mindig leírom, mint ahogy most is, hogy a sisaktesztjeink erősen szubjektívek, azaz kizárólag a mi, független véleményünket tükrözik. Merjük ezt azért tenni, mert a sok év alatt rengeteg tapasztalatot szereztünk, nem beszélve az elfogyasztott bukók számtalan számáról. A védelem mérését persze nem vállaltuk magunkra, drága mulatság lett volna, és erre amúgy is ott vannak a nemzetközileg elismert és legalább ugyanannyira fikázott SHARP csillagok. Ám nem csak ebből áll egy sisak, emellett rengeteg olyan szempont is létezik, mely igazán szerethetővé, használhatóvá tesz egy-egy típust.


Volt segíségünk is, aki a belső bélést és a plexmechanikákat ellenőrizte

Több tulajdonságot, elvárást is kitaláltunk, melyek szerint minden egyes darabot súlyozottan, (fontosabb jellemző többet dob a latba) külön-külön pontozunk egy táblázatban. A végeredmény pedig nem mást ad meg, mint azt a sorrendet, hogy mi melyik sisakot hordanánk a legszívesebben. A továbbiakban mindegyik sisakról írunk pár szót, jót és rosszat egyaránt, majd jól lehúzzuk a leplet a kis ponttáblázatunkról. Ám mindenek előtt lássuk a résztvevőket, és azok alapvető jellemzőit.

Caberg V2R

B.Zsolt

Ez a „szaberzs”, ahogy mi nevezzük, olyan, mint egy golflabda. Más szóval ez a kerek fejű emberek sisakja, így nekem sehogy sem állt jól. Vannak izgalmas kidomborítások rajta és a lehajtható napszemüvegnek kifejezetten örülünk, ez garantált plusz pontot ér. A pleximechanika működésétől viszont fölállt a szőr a hátamon, nagyon hangosan jár a racsnija. Vannak szellőzői, de a hatékonyságukat erősen megkérdőjelezném, főleg 35 fokos melegben. A bélés anyaga pedig nagyon egyszerű. Mindez persze nem kerül sokba, így összességében elfogadható típus.

M.Dénes

Ránézésre ízletesnek tűnik a olaszok kupakja, pont mint az egynapos, beton keménnyé száradt bagett, de beleharapni már kevésbé olyan jó. Nem éreztem azt, hogy mostantól minden motorosnak ezt fogom ajánlani, ha csak három “szentistvánja” van a vételre. Pedig a külsőn is látszik, hogy nagyon akartak a mérnökök, több ív van rajta, mint egy nő pucsító sziluettjén, aminek a működőképességét talán még a szélcsatorna is csak izzadt verítékkel tudná igazolni. Őszintén kíváncsi lennék a találkozásra. Ez persze nagy vonalakban nem érdekes, a lényeg, hogy középszerű áron egy középszerű sisakkal állunk szemben, amit én személy szerint kissé csalódásnak élek meg. Azért is furcsa ez, mert egy másik tesztünkben a Caberg V2R-ért egyenesen rajongtam. Nem sokkal drágább, de messze jobb. Amúgy a pleximechanika működése fújj, de a napszemüveget lájkolom.

+ napszemüveg
+ jó ár
– nagyon hangos a plexi

Marushin 888RS

B.Zsolt

1991-ben már volt Marushin sisakom, ami úgy került hozzám, hogy a német forgalmazó cég szerette volna a megszűnt kiskőrösi gyárba hozni a gyártást, de természetesen Kiskörösön azt mondták, hogy nem tudnak ilyen minőséget előállítani és vigyük a fenébe innen ezeket a sisakokat. Na így maradt rám két darab Marushin, amiket nagyon sokáig használtam és szerettem is őket.

A Marushin volt az első gyártó, aki antiallergén belsőket kezdett gyártani, amire rettentő büszkék is, de ma már szinte minden sisakban ilyet találunk. Ez a 888-as modell kissé formátlan nekem és a szellőzői is elég furcsák, de benne lenni kétségtelenül jó érzés. Kissé szoros az S-es, de sehol sem zavaróan és a fényezés minősége is jó. A pleximechanikán még agyalhattak volna kicsit, de a célnak megfelel.

M.Dénes

Nem rejtem véka alá (bármi is legyen az), számomra nagyon tetszetős a 888RS. Nem csak a fényezésére, hanem az egyedi formájára is gondolok ezalatt. Például hátul fent egész érdekes, szokatlan az alakja, kíváncsi lennék, hogy a menetszél igazolná-e a tervezőket. Első pillantásra tehát mintha nem tegnap kezdte volna a Marushin – van az tegnap előtt is.

Tréfát félretéve, a fejemre húzva sem kezdtem el köpködni benne. Szűk ugyan a bejárata, de nem kellemetlenül, sőt, ebből a szempontból pont ilyennek kell lennie egy jó méretű sisaknak. A belseje is egész korrekt, bár el tudtam volna képzelni kicsit performanszabb anyagokat a búrám körül, de nem akarok kötözködni. A szellőzés viszont már kevésbé tűnik átgondoltnak, mert csak a tető- és állszellőző zárható. S bár igaz, hogy a fenti kétoldali nem közvetlenül a fejre vezeti a levegőt, de hidegben ugyanolyan kellemetlen, amikor a huzat kifele viszi a belehelt meleget. A plexi mechanikája enyhén erőszakos, de még épp nincs vele gond. Az ára úgy gondolom reális, én ezt a modellt erősen ajánlom!

+ kényelmes viselet
+ igényes kialakítás
+ páramentes plexi
– idétlen szellőzők
– túlbonyolított héj

Nolan N62

B.Zsolt

Nekem kissé formátlan a héj, amihez ráadásul (jelen esetben) egy nem túl fantáziadús fényezés párosul. A Climacomfort belső anyagok nagyon igényesek, de valami mégsem stimmel belül, mert olyan érzésem támad benne, mintha egy harang lenne a fejemen. Alul szinte semmi tartás nem érezhető, míg fölül már-már szoros. Egyszerű a pleximechanika, de jól működik. Kis szabás ráférne még. Vagy a sisakra, vagy a fejemre.

M.Dénes

Ez egy olyan dolog, amiről nem feltétlenül a Nolan, hanem talán a szüleim tehetnek, de szerintem a mérettel vannak gondok. Hiába volt S-es ez is, mint ahogy az összes többi, nagyobbnak éreztem, miközben homlok környékén nagyjából mégis jó volt. Kár érte, mert amúgy látszik az odafigyelés, persze nem a sisak formájára gondolok, mert arra körülbelül két tervezői munkaórát, ha szántak… Inkább az összeszerelési- és anyag minőségre. Például a pleximechanika – ami egyébként baromi egyszerű szerkezet – olyan finoman működik, hogy szinte simogatja az ember öröm-központját. Vagy mondhatnám azt is, hogy végre egy bukó, amin figyeltek rá, hogy a szellőzőket kesztyűben is könnyedén, hatékonyan lehessen kezelni. Viszont még egy ordas hibát csak felfedeztem az N62-nél: rettenetesen párásodik, muszáj hozzá beszerezni valami pinlockot. Még jó, hogy a Nolan forgalmazója, az Euromotor nagyhatalomnak számít ebben.

+ jó bélés anyag
+ kellemes ár
– pontatlan a méret
– párásodik a plexi
– a pleximechanika csúcs

AGV K3

B.Zsolt

Ez a legegyszerűbb AGV sisak a kétrészes zárt sisakteszt sorozatunkban. Ráadásul most akcióban 23.900 forintért vihető haza, ami eléggé esélyessé teszi, hogy Nálad landoljon. Nekem annyira nem volt rossz benne lenni, bár én is éreztem a homloknál lévő patenteket, amik a bélést tartják a héjhoz. A bélés anyaga egyébként egyszerű plüss, amibe bele is lehet izzadni rendesen. A pleximechanika viszonylag egyszerű, de jól működik. A szellőzés korlátozott, mivel csak két kis szellőző van a tetején.

M.Dénes

Kezdjük azzal, hogy bazi olcsó. Viszont folytassuk egy kellemetlenebb dologgal, hogy majd szétrobbant benne a fejem. Homloknál kegyetlen, mit művel, hiszen a két bélést rögzítő patent folyamatosan be akar ékelődni az ember koponyájába. Amúgy se jó érzés, de egy maszkkal egyenesen meg akartam halni benne. Ez jelenthetné azt, hogy ebből eggyel nagyobb kell, de nem, mert míg arcban akár jó is lehetne, homlok és tarkó résznél rosszabb, mint valami középkori kínzási fajta. Persze ettől másnak még akár jó is lehet, elképzlehető, hogy az én fejem van túlságosan elszabva. Amúgy tipikus belépőszintű, „majd később veszek jobbat, ha lesz pénzem” sisak, nagyon egyszerű az egész, de ez nem feltétlenül negatív előjelű. Ettől függetlenül -leginkább a méret miatt- én ezzel a típussal nem nagyon tudtam megbarátkozni. Ha jó a fejetekre, akkor viszont nagyon is értelmes vétel lehet, főleg ennyi pénzért, de nálam nem nyerő.

Mindenképp megemlítendő, hogy bár még az AGV hivatalos weboldalán is szerepel a típus, illetve elég akciós áron a hazai forgalmazónál (SHOX Áruház) igazából már nincsen gyártásban. Az újabb modell, a K4, mely szintén szerepelt már nálunk, sokkal, de sokkal jobb. Az is kicsit összement a mosásban, már am ia méretet illeti, de ha jót választunk belőle, hibátlan középkategóriás sisakot tudhatunk magunkénak.

+ nagyon olcsó ár
– elég egyszerű az egész sisak
+ szép a fényezés
– nincs megfelelő szellőzés
– a bélés nem tűnik túl időtállónak

Marushin 999

B.Zsolt

Jelentem, ez a kétrészes teszt legkönnyebb sisakja. Azt hittem először, hogy elromlott a mérleg, aztán megnéztem mi van a hátuljára írva: 1100 gramm! Hihetetlen, hogy lehet ennyire könnyű, de az biztos, hogy nagyon jó egy ilyen pille sisakkal motorozni!

Jó ez a láthatósági szín is, mert valóban jobban észreveszik a motorost egy feltűnő színű sisakban, mint egy feketében. A kényelem is nagyon jó az RS-ben, arra viszont azért kíváncsi lennék, hogy nézne ki a bélés 3-4 év múlva, mert most nagyon impozáns. Hímzések és világosszürke szín fogad bennünket odabenn. A plexije full páramentes, a mechanikája lehetne csendesebb. A három darab bemenő szellőzőnyíláson fémháló állja útját a betolakodóknak, de elég kevés ez a három szellőző, főleg úgy, hogy a fölső kettő szinte csak két darab 6-os lyuk. Egy valamire nem jöttem rá, hogy miért ilyen hosszú a szíja. Lehetne vagy négy centivel rövidebb, hogy ne fújja feleslegesen a szél. Simán elfogadnám tartóstesztre, ez azt hiszem, jó kritikának számít tőlem.

M.Dénes

Már analóg is érezni, hogy valami földöntúli technikát tarthatunk a kezünkben, mert egy méretes sisakot látunk, de mintha csak egy kiló kenyeret fognánk (vagy tollat). És tényleg, a 999 alig nehezebb. A jó pontot fel is véstem, de megy mellé a fekete is, mert a látvány nekem túl semmilyen, a rikító sárga engem nem vakított úgy el, mint Zsoltot. Szerintem megérdemelt volna némileg izgalmasabb formavilágot.

Hogy tovább fikázzam, a szellőzői kicsit ócskának tűnnek, és a belseje ennek is ugyanaz a sztenderd Marushin, mint az olcsóbbiknak. Az persze tagadhatatlan, hogy rettentő kényelmes darab, ebben nincs hiba. Érdekes, hogy bár ez a legdrágább az öt sisak közül, és tagadhatatlan, hogy a héjszerkezet és a tesztek alapján is komolyabb védelmet nyújt a másik Marushin-nál, ami természetesen fő-fő-fő szempont, de az egyebeket és persze az árat is mérlegelve én mégis a másikra voksolnék. Az valahogy jobban tetszett.  Ízlések és pofonok, szokták mondani, hát nekem most ez a pofon, a másik az ízlés.

+ hihetetlenül könnyű
+ nagyon kényelmes
+ jó ár-érték arány
– túl hosszú állszíj
– kevés szellőző

Ítélet

Az tisztán látszott, hogy nem mindig fújunk egy követ Zsolttal, példának okáért neki az AGV, nekem meg a Caberg tetszett jobban. Ez egyébként pont, hogy előnyére válik a tesztnek, mert legalább tompítjuk egymás túlzott rajongását, vagy éppen undorát, ami által még objektívebb sorrend alakulhat ki. A fő dolgokban persze egyetértettünk, mint például, hogy az AGV ebben az ötösben nem elöl fog végezni, vagy hogy a Marushinok a vártakon bőven felül teljesítettek, főleg nálam. A Cabergtől viszont sokkal többet vártam, vártunk volna, főleg a fentebb is említett V2R típus alapján. A z óriási múlttal rendelkező Nolan nagyjából azt hozta, amire számítottunk.

A ponttáblázat utolsó helyét az AGV bérelte ki. Nálam a mérettel vérzett nagyon el, hiszen elég sok mindent húztam már a fejemre a tesztek alatt, de eddig ebben sírtam a legjobban. A Caberg jobb volt méretben és a SHARP teszt szerint is jobban teljesített, de nagyon egyszerű kivitel, így alig-alig kapott több pontot az olasznál. A Nolan pont amolyan se igazán jó, se igazán rossz eredményt produkált, épp annyival jobb az előzőeknél, mint amennyivel gyengébbnek gondoljuk a Marushinoknál. Persze utóbbiak magasabb árkategóriát képviselnek, de annyira meggyőzőtt minket a márka, hogy még az ár-érték arányra is jó pontokat adtunk nekik. Nem csak árban, de minőségben is feljebb vannak pár fokkal a többieknél. Az, hogy a kettő közül melyik a nyerőbb, már nehezebb döntés. Mi bízunk a ponttáblázatunkban, így ebből a sorból a 999-est neveznénk ki győztesnek.

A bukósisakteszt második réssze…

Comments

comments

Specifications

  • No specification found :(