Csatlakozz hozzánk
LOTUS TALMA

Hírek

WSSP Imola: Tóth kuplunghiba miatt adta fel

Imi a boxba, Sofuoglu és Laverty pedig a kavicságyba gurult ki – az utolsó kanyarban…

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Hiába a bíztató warm-up, egy technikai hiba miatt Imi feladni kényszerült az idény egyik leglátványosabb versenyét, a hétvégi imolai futamot. Az izgalmakat a győzelemért (és a világbajnoki címért) fej-fej mellett küzdő Laverty és Sofuoglu szolgáltatta – a végsőkig elment a két motoros, aminek leginkább egy nevető harmadik örülhetett…

Tóth Imre viszont egyáltalán nem volt boldog a futam leintését követően, hiszen a nürburgringi futamhoz hasonlóan ismét elérhető közelségbe került a pontszerzés, hiszen – hivatalosan – csak 15 versenyző ért célba, így mindenkinek jutott belőle. Bár Imi is befejezte a futamot, mégsem értékelték – hogy miért, elmondja a magyar versenyző: “A rajtom egész jól sikerült, de már az első körben éreztem, hogy valami nem stimmel a kuplunggal, így nagyon rossz köröket tudtam menni. A 10. körben már annyira csúszott, hogy muszáj volt kiállnom a boxba”

“Annyira mérges voltam, hogy nem gondolkodtam, ezért begurultam a boxba, diszkvalifikálva ezzel magam, mert a szabályok értelmében ki lehet ugyan állni, de nem szabad bemenni a boxba, csak megállni előtte. De miután megjavították, még visszamentem, hogy be tudjam fejezni a futamot, de a “box-beállás” miatt végül nem értékeltek. Nagyon bosszant ez a technikai hiba, de ez most így sikerült. Remélem Magny Cours-ban pontszerzéssel zárhatom majd a futamot” – értékelte Imi a versenyt.


Tóth Imi a mezőny végéről indult, de jó motorral ismét pontot szerezhetett volna

Azt a versenyt, amely a motorsport kedvelőknek igazi minőségi kikapcsolódásként szolgált, Eugene Laverty és Kenan Sofuoglu parázs csatájának okán. A két Honda CBR600RR-el versenyző világbajnokjelölt hihetetlen műsort produkált: a rajttól egészen a célig egymással “ismerkedtek”. Pontosabban az utolsó körben a legutolsó kanyarig, ahol aztán túl közeli kapcsolatba kerültek: ugye ez volt Laverty utolsó lehetősége, hogy “valahogy” túljusson a törökön. Ez nem jött össze, mivel a rázókövön lapon fordulni nem lehet, így Eugene kicsúszó motorja a gyári hondás alól is kiütötte a vasat – és pilótáját is a kavicságyba. Ez pedig a másik Hannspree Hondás versenyző, Michele Pirro arcára varázsolta a legszélesebb mosolyt, ugyanis az ölébe pottyant a győzelem.


Sofuoglu egy lépésnyire második Supersport világbajnoki címétől

Nem mondhatni, hogy a semmiből, hiszen a (világbajnoki) győzelemért folyó imolai csata hevében nem volt elképzelhetetlen ez a “megoldás”. Bár egyáltalán nem oldotta meg a dolgokat a bukta, hiszen az első győzelmét szerző olasz után ugyanebben a sorrendben futottak be a fiúk: vagyis Sofuoglu és Laverty is dobogóra állhatott: a török 16 ponttal vezet, a döntés tehát az utolsó, Magny Cours-i futamra maradt. Kár, hogy ehhez az izgalmas témához a kawasakis Joan Lascorz nem tud hozzászólni, mert megérdemelné, hiszen – látványos balesetéig – remek teljesítményt nyújtott egész évben. Igaz, a kawások most is jól teljesítettek, hiszen Parkes a negyedik, a Supersport-ikon Fujiwara pedig az ötödik helyen végzett.


A futam kulcsmomentuma: nézd meg a lenti videó végén – előtte is komoly látványban lesz részed
Eredmények

Supersport

1  51 Pirro M. (ITA) Honda CBR600RR 36’07.906 (155,737 kph)
2  54 Sofuoglu K. (TUR) Honda CBR600RR 2.888
3  50 Laverty E. (IRL) Honda CBR600RR 4.569
4  23 Parkes B. (AUS) Kawasaki ZX-6R 4.865
5  37 Fujiwara K. (JPN) Kawasaki ZX-6R 5.718
6  55 Roccoli M. (ITA) Honda CBR600RR 6.102
RET  10 Toth I. (HUN) Honda CBR600RR

Superbike – 1. futam

1  7 Checa C. (ESP) Ducati 1098R 38’27.631 (161,708 kph)
2  57 Lanzi L. (ITA) Ducati 1098R 1.171
3  41 Haga N. (JPN) Ducati 1098R 1.472
4  96 Smrz J. (CZE) Aprilia RSV4 Factory 6.691
5  91 Haslam L. (GBR) Suzuki GSX-R1000 9.584
6  66 Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX 10R 10.979

Superbike – 2. futam

1  7 Checa C. (ESP) Ducati 1098R 38’24.452 (161,931 kph)
2  41 Haga N. (JPN) Ducati 1098R 2.129
3  35 Crutchlow C. (GBR) Yamaha YZF R1 3.926
4  66 Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX 10R 5.762
5  3 Biaggi M. (ITA) Aprilia RSV4 Factory 7.025 (világbajnok)
6  67 Byrne S. (GBR) Ducati 1098R 12.147

Összefoglalók
Supersport
Superbike – 1. futam
Superbike – 2. futam

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

ohropax

INSTAGRAM

Trending