Csatlakozz hozzánk
HYPERSPORT

Blog

Vitatható ítéletek

Döntések, melyek megosztják a közvéleményt

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

A most bemutatott ügyek egymástól független eltérő balesetek, amelyeknél egytől-egyig  megszólal az igazságérzetünk. Az elhunytakat már semmi nem hozza vissza, a családjukat semmi sem vigasztalja, a rokkantakat semmi sem gyógyítja, és a döntésekre többen is rácsodálkoznak. Nem csoda.

A napokban jogerős döntés született abban a balesetben, amely 2016 novemberében egy beteghez riasztott mentő gázolt el egy fiatal lányt, aki kerékpárral közlekedve mobiltelefont tartott a kezében, és a hozzá csatlakoztatott fülhallgatón keresztül zenét hallgatott. Első fokon a Békéscsabai Járásbíróság hozott ítéletet a tavalyi évben, halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt. A sofőrt 1 év 8 hónap fogház-büntetésre, és B kategóriájú járművek vezetésétől 10 hónapra eltiltották, a szabadságvesztést végrehajtását 2 évre felfüggesztették. A védelem enyhítésért, a vád súlyosbításért fellebbezett.

Másodfokon, jogerősen a Gyulai Törvényszék megváltoztatta az ítéletet, mely értelmében a jármű-vezetéstől való eltiltást 3 évre módosította, és a szabadságvesztés felfüggesztését is szintén 3 évre súlyosbította. A vádlottat nem önös szándék, hanem közérdek vezérelte, az, hogy életet mentsen.

Motoros körökben már ismert eset, szintén 2016-ban, a 82-es főúton Gyulafirátót közelében történt. A balesetben egy 41 éves óvónő a helyszínen életet vesztette, egy fiatal lány lebénult, és egy másik fiatal lány szintén súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy 19 éves (tapasztalatlan) sofőr az autójával áttért a szemközti sávba.
Erről az esetről 2018 őszén döntött a bíróság, mely szerint a vétkes sofőr állítólagos alvászavarát enyhítő körülményként figyelembe véve, 1 év 10 hónap fogház-büntetését 4 évre felfüggesztik, és a jogosítványát 7 évre bevonták.

A döntés hallatán a motoros társadalomnak egy emberként szorult ökölbe a keze…

Még egy történetet szeretnék bemutatni, amely eddig még nem került nyilvánosságra, ezt tudom a leghitelesebben vázolni, hiszen személyesen velem történt meg. 2017 nyarán egy szabálytalan autós, záróvonalon keresztül, a kanyart levágva elém kanyarodott. 2018 őszén született a jogerős döntés, miszerint a vétkes sofőrt maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset okozása miatt, 1 év fogház-büntetésre ítélik, melynek végrehajtását 2 évre felfüggesztik, továbbá kötelezik a nagyjából 200 ezer forintos bűnügyi költségek megfizetésére. Jármű-vezetéstől való eltiltás NEM szerepel az ítéletben, tehát az ellenem elkövetett vétség, és a maradandó sérülésem, aminek köszönhetően erősen korlátozott a mozgásom, nem minősül annyira súlyosnak a bíróság szerint, hogy ezt komolyabban kellene szankcionálni.

Az autó mai napi így néz ki, jobb elkerülni…

Mi lesz ezeknek a következménye?

Ezek után feltehető, hogy nem lesz olyan megkülönböztető jelzést használó, aki sietni fog, mert úgy érzik a törvény nem áll mellettük?

Másrészt, ha egy motorossal történik baleset, azt érezzük, hogy hiába vétlen a motoros, a bíróság nem igazságosan végzi a munkáját, és az „igazságszolgáltatás” szót is csak idézőjelben merjük használni?

S még valami így a végére, hogy erősebb legyen a kontraszt.

2018 májusában egy budapesti bevásárlóközpontban egy bombával fenyegető 27 éves férfit a Fővárosi Főügyészség első fokon 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a köznyugalmat súlyosan megzavaró fenyegetés büntette miatt.

Tehát mindezek olvasatában úgy néz ki, hogy a közúton szinte bármit meg lehet tenni büntetlenül, vagy csekély büntetéssel (különösen a motorosok kárára), de ha egy pláza vásárlóival űz nagyon rossz tréfát valaki, az súlyosabb elbírálás alá esik.

 

 

 

 

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Kattintson a hozzászóláshoz

Hagyj egy üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Trending