Csatlakozz hozzánk
KTM

Hírek

Versenykész Gyutai Adrián új Hondája, irány a Superstock 600

A 22 éves pilóta már alig várja, hogy elkezdődjenek a tesztek és a versenyek – bizonyítani szeretne új CBR600RR-jével

Közzétéve

ekkor

gyutai uj motorja
ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

A tavaly (2007 után az első magyar motorosként) nemzetközi bajnoki címet nyerő Gyutai Adrián idei sikeres szezonja elől újabb akadály hárult el. A paksi versenyző 2013-as motorja, egy Honda CBR600RR a háttércsapat megfeszített munkájának köszönhetően immár versenykész állapotban várja a teszteket és az idénykezdetet. Adrián már nagyon készül az első versenyére, ugyanis a kategóriaváltást követően szeretné bebizonyítani, hogy képes a nagy célok valóra váltására, és a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét.

Jól halad az új motorom felkészítése, nemsokára teljesen készen vagyunk vele, ugyanis most már csak az utolsó simítások vannak hátra. Módosítottuk a futóművet és az elektronikát a Superstock szabályoknak megfelelően, hogy a motor versenyképes legyen a nemzetközi mezőnyben. Már nagyon várom az első tesztet, hiszen októberben ültem utoljára versenymotoron, és már nagyon hiányzik, hogy nyeregbe ülhessek. Emellett pedig nagyon fontos, hogy összeszokjak az új Hondámmal, megtaláljuk az alapbeállításokat. Az eredményes szereplés érdekében minél több kilométert szeretnék teljesíteni, hisz pontosan tudom, rengeteg a tanulnivalóm az új kategóriában” – fogalmazott a pilóta.

Rengeteg a tanulnivalóm az új kategóriában – sokan várják kíváncsian, mire lesz képes a 125-ös AA bajnok a nagyok között

A fiatal tehetség téli felkészülése jól sikerült, és nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is csúcsformában lesz az áprilisi idénykezdetre. Rengeteget segített ebben számára az a tudat, hogy amíg neki kizárólag a felkészüléssel és a főiskolai tanulmányaival kellett foglalkoznia, addig a csapata többi tagja gőzerővel dolgozott a háttérben.

Most már tökéletesen bízom abban, hogy nyugodt, ugyanakkor reményeim szerint eredményes idény következik a számunkra. Úgy érzem, sikerült megfelelő szintre hoznom magam, aminek ki is kell jönnie majd a versenyeken. Alig várom már a március 22-24-e között, a Hungexpón megrendezendő MotorShow-t, ahol nemcsak velem, hanem az új motorommal is találkozhatnak a szurkolók” – jelentette ki Gyutai.

A hétvégi motorkiállításon találkozhatunk Adriánnal és a motorjával is

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending