Újabb motoros sebesség rekord kísérlet, viszont ezúttal nem szárazföldön hanem vizen!
Az elkövető motoros pedig a milánói Luca Colombo, aki persze egy alaposan átalakított Honda CRF450L krosszmotorral vágott neki a nem mindennapi kihívásnak és beállította a vízen elért motoros sebességi rekordot
A Honda nyilván úgy lett átalakítva a rekord kísérlethez, hogy ne jelentsen gondot a vízen való tempós haladás, ehhez előre és hátra is egy-egy méretes “sítalpat” szereltek, valamint a hátsó abroncsot is érdemes közelebbről megnézni. Az ugyanis inkább hasonlít egy vízkerékre mintsem hagyományos gumira, de hát a cél szentesíti az eszközt, ahogy a mondás tartja, a cél itt pedig a nem elsüllyedés. Ciki is lenne, ha a szintén szponzor SC-Project kipufogó telemenne vízzel.
Veterán motoros rekorder
A titok viszont roppant egyszerű, hogy egy klasszikus videót idézzünk, “nem veszed el a gázt”. Tehát annyi a megoldás, hogy nyélen kell végigmenni az egész távon, vagyis tavon. Luca (k-val ejtsük ki kérem) nem először próbálkozott ilyen őrültséggel: tavaly az édes vízen motorral megtett legnagyobb táv rekordját döntötte meg, akkor öt percen át 5.5 kilométert tett meg, a csúcssebessége 83 km/h volt. Ezúttal a helyszín a Comói-tó, Olaszország harmadik legnagyobb tava, de ez a próbálkozás nem a távolságról szólt, hanem a sebességről. Az eddigi rekordot az ausztrál Robbie Madison tartotta, 93.3 km/h-val, de nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Július 6-án Colombo sikeresen megdöntötte ezt, így már 104 km/h az új rekord a kategóriában.
Szerencsére az SC-Project kipufogó se ment tele vízzel, amiből egyébként nálunk is be tudtok szerezni magatoknak egyet (vagy többet is).