Idén két új gárda is színesíti a szériaalapú sportmotorok világ körüli versengését: Superbike kategóriában a bajor gyár második számú csapata, a BMW Italia erősnek mondható pilótapárossal áll rajthoz, ahogy a sokatmondó, Castrol Honda néven induló Ten Kate-féle alakulat is.
A 2011-es szezon számos változást hoz a BMW számára a Superbike Világbajnokságon. A gyártó új sportigazgatója, Bernhard Gobmeier Münchenben mutatta be a csapat új menedzsmentjét és versenyzőjét. Az S 1000 RR-rel versenyző gyári csapatba Troy Corser mellé, Ruben Xaus helyére a brit Leon Haslam érkezett, aki tavaly a második helyet szerezte meg a világbajnokságon.
A február végén induló szezonban debütál majd WSBK futamain a BMW Motorrad Italia csapata is, amelynek két versenyzője az olasz Ayrton Badovini és az brit James Toseland lesznek, akik a gyári csapat technikai támogatását élvezhetik majd. A szintén S 1000 RR-rel versenyző Italia már bizonyította létjogosultságát a motorversenyekben, miután a 2010-es Superstock Világbajnokság az ezresek kategóriájában Ayrton Badovini az összetett első helyen, a csapat pedig a konstruktőri bajnokság élén végzett.
A versenyzők mellett a menedzsmentben is történtek személyi változások: a 44 esztendős Rainer Bäumel, a csapat korábbi technikai igazgatója az újonnan létrehozott versenyoperációs vezető pozícióba került. Stephan Fischer az új csapatban a fejlesztésekért felel majd, míg Josef Hofmann kinevezett ügyvezető lett a BMW Motorrad stephanskirchen-i gyárában. Mindhárom vezető közvetlenül a motorsport igazgatónak, Bernhard Gobmeier-nek jelent majd. A csapat január közepén Ausztráliába költözik, ahol Január 26. és 28. között kezdik meg az első téli teszteket az eastern creek-i versenypályán.

A kétszeres WSBK bajnok és a friss Superstock világelső párosa ütőképes kombinációnak tűnik
A BMW Itáliával ellentétben nem újonc szereplő a Superbike kategória porondján a Castrol Honda. Ez a csapatnév fogalomként ívódott bele a ’90-es évek végi, illetve a 2000-es évek eleji WSBK-közönség tudatába, melyet három világbajnoki cím is nyomatékosított. 1997-ben John Kocinski, 2000-ben és 2002-ben pedig a MotoGP-be „átviharzó” Texasi Tornádó, vagyis Colin Edwards jutott a csúcsra a piros-hehér-zöld RC45-tel, illetve SP-1-el és SP-2-vel. A Superbike bajnokság fénykoraként szokás emlegetni ezt a korszakot, szóval nemrégiben nem kis meglepetést szerzett az olajcég főszponzori visszatérésének híre.
Az a szóbeszéd, hogy a „legenda” folytatódik, nem kis terhet ró az „újkori” Castrol Honda pilótáira: Jonathan Rea és a pont a BMW-től átigazolt Ruben Xaus igyekeznek is minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ez a történet is a szűk tíz évvel ezelőtti sikersztorit idézze. Erre meg is van minden esély a Ten Kate csapat kvalitásait ismerve – a Hannspree főtámogatói helyét veszi át a Castrol, de a Supersport osztályban az elektronikai cég marad a legfőbb mecénás. Akarva-akaratlanul is eljátszunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne a mi Talmánkat ezen a felettébb magyaros, trikolor Hondán látni, és harcolni látni ugyanúgy, mint annak idején a legendás Castrol Hondások. A régi-új összetételű versenyzőpáros január 26. és 28. között Portimaóban próbálja ki az átfestett-átfésült CBR1000RR-t, a 2011-es szezon pedig február 27-én, a Fülöp-szigeteken veszi kezdetét – hogy Talmával (WSSP?), vagy nélküle, azt még mindig nem tudni.

Újra Castrol harci díszben támad a Honda! Vajon a sikerek is megismétlődnek?