Túrabeszámoló: Négy nap a nyár

Idén az asszony éve volt, ami nálunk azt jelenti, hogy Ő dönti el hova megyünk nyaralni.

Szöveg és képek: Horváth Csaba

A választása Bulgáriára esett és az ott uralkodó számomra „neccesnek” tűnő viszonyok és egyéb okok miatt az autó mellett döntöttünk. Így még tovább csökkent az idei motorral megtett kilométerek száma. Bulgária számomra felejthető élmény volt leszámítva azt a két csúszdaparkot, ahol jártunk. Bár találkoztunk magyar motorosokkal, én nem mennék arra a vidékre, hacsak nem utálnám a kanyarokat, pusztaság szinte az egész.

Szóval az FJR-em kilométerben a legsilányabb idényét töltötte mióta nálam van! De jött az augusztus 20-ai hosszú hétvége és a szabikat már rég kiírtuk, így főnökeink sem léphettek közbe, arról nem is beszélve, hogy mi már évek óta házon kívül (értsd: külföldön) töltjük az államalapítás ünnepét. Így hát nem volt mit tenni, irány a kedvenc motoros terepem, az ausztriai Alpok. Tavaly nem tudtuk megnézni a Malta-nál (figyelem még Ausztriában vagyunk) lévő hatalmas völgyzáró gátat, a feleségem nagy bánatára. Tehát cél Malta, megszállni pedig valahol a Wörthi-Tónál kellene, mert ott lehet fürdeni, és milyen jó is ott fürdeni… Aki szidja, hidegnek találja az alpesi tavakat, annak ne higgyetek, de erről később.

Az utolsó nap, amit munkával töltöttünk aug.19., korán leléptünk (előző este már összepakoltunk) ennek ellenére csak 17.00 óra körül sikerült elindulni. Ami furcsa volt, hogy most nem volt bennem az ideg, ami ilyen utak előtt szokásos szokott lenni. Tudod az a gyerünk már, induljuk, miért nem vagy mér kész nagyon mehetnékem van ……..pedig nincs is hova sietni. De bevallom így jobb volt és nem mérgezte meg az utazást már az elején. Az irányt Körmend felé vettük, mondván onnan egy köpés a határ és legalább az ottani cimbikkel is összefutunk.

Pesten átmenni semmi kedvem nem volt a felpakolt motorral, két személlyel mivel Dunakeszin lakunk, északi irányból akartam megközelíteni Vas-megyét Juditkának is megmutatva azt a vidéket, Szob felé vettük az irányt. Majd ott átkompozunk és így már helyből szép tájakon motorozunk, valamint el kerüljük a Szentendre, visegrádi forgalmat. A dolog rendben is lett volna, ha nem két óránként járna a komp és nem kellett volna  még másfél órát várni rá.

Nem volt mit tenni irány Letkés, át a szlovák oldalra és a Párkányi hídon vissza, kerülő ugyan, de ezt az útvonalat mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem sokkal később már Győrben ültünk a „Lapostanszéken” és a lemenő napot csodálva falatoztunk a Mosoni-Duna partján. Szeretem ezt a várost, ha van rá mód mindig megállok a laposon egy üdítőre vagy harapni valamit. Igazi hangulatos hely nektek is ajánlom!

“Hú de lassan haladunk!” Ezt már akkor mondtam mikor 21.30 körül Szombathelyen motoroztunk keresztül, innen pikkpakk ott voltunk már Körmenden, elfoglaltuk a szokott szállásunkat, aminél van jobb is, de nekünk bevált így átutazóként. 22.00 órakor már a haverokkal söröztünk a közeli kocsmában, nem mintha Körmenden bármi is messze lenne. 24.00-kor ágyba kerültünk, mondván holnap korán indulunk. Megjegyem ez a lassan haladunk az egész túra mottója is lehetett volna, mert valahogy minden nap tényleg lassan haladtunk és nem nagyon tudtunk 300km/nap fölé menni. Nem értem mi történt talán túl sokat nézelődtem, pedig máskor napi 600km alatt fel sem szálltunk a motorra.

Másnap korai kelés gyors kaja és tankolás után irány az Őrségen keresztül Szlovénia. Enyhén kanyargós jó minőségű utak. Mert hogy a Dráva völgyében terveztem végig motorozni majd ebből az irányból meg közelíteni a Wörthi tavat.

Az osztrákoknál most először tapasztaltam meg, hogy náluk is találni birka sofőröket. A 69-es út síkságon vivő szakaszán minduntalan kihajtott elém egy gyökketővel közlekedő öreg traktoros, aki most éppen egy Corsat vagy Golfot hajtott. Az egészet az tetőzte be, mikor az egyik jó képességű a körforgalom közepén tartott mire észre vette, hogy én is a világon vagyok és ráadásul túl közel hozzá. Satufék és keresztben megáll, közben vadul integet, és nem érti miért nem akarom a körforgalom virág ágyásain keresztül kikerülni őt. Emlegettem a felmenőit és elengedtem! Ezen út során feltűnően sok béna osztrák sofőrrel találkoztunk.

A 69-es út az osztrákoknál ajánlott motoros útvonal és tényleg megéri arra menni, mert nagyon szép tájakon visz keresztül. Megálltunk a híres 69-es úti kocsmánál egy fagyira és megállapítottuk a padlón és a parkolóban látható gumi nyomokból, hogy nem éppen szelíd buliknak lehet helyszíne az intézmény. Amíg a fagyinkat nyaltuk tipikus német/osztrák pasas érkezik tiroli bajusz és egy régi GS BMW társaságában, talán az első Párizs-Dakart nyert BMW-k utcai változata a 800ccm-es. Ücsörgünk és élvezzük a hely, a táj és a helyzet hangulatát. Néha el-elsuhan egy-egy motoros, de meglepő módon kevesen vannak a jó időhöz képest. Majd a fagyi végeztével visszaszállunk az FJR-re és tovább gurulunk.

Gyönyörű tájakon visz keresztül a 69-es, kanyargós, barangolós talán ezért is van, hogy nem sikerül úgy haladni, mint máskor. Elérjük a Dráva völgyét és végre a Drávát is látjuk, a hegyek egyre magasabbak, a táj olyan fajta, amit én mindig is imádtam. Magas hegyek, amik sűrűn leemelik a tekintetem az útról. Völkermarkt-nál átkelünk a Stausee-n. Mentem már át komolyabb hidakon is, a kedvencem a Dubrovniki, de ott és akkor nagyon tetszett a színes kép, még most is itt cikázik a szemem előtt, ahogy az enyhe szerpentin után kinyílik a tér, és felérünk a hídra.

Az egyik körforgalomnál nem is tudom türtőztetni magamat, Szlovénia felé veszem az irányt, mert arra szép magasak a hegyek, pedig Klagenfurt felé kellene tovább mennünk. Kis kitérő legfeljebb kerülünk, a hátsó ülésről sincs ellenkezés. Nem sokára elérünk egy völgyben kanyargó utat a magas hegyek között, belevetjük magunkat és élvezzük amíg csak be nem érünk egy településre. A hely neve Bad Eisenkappel, Juditka már kopog is a hátamon, cseppkőbarlang van valahol azt meg kell nézni. Egy darabig keressük, de el van dugva így megunom a keresést és megígérem neki, hogy legközelebb megnézzük. És tényleg komolyan is gondolom, mert a térképet elnézve van itt egy jó kis hágó, amin Szlovéniába lehet jutni (meg is van a jövő évi egyik úti cél).

Újra kanyargás vissza a körforgalomig, irány Klagenfurt, addig még sokat kanyargunk, és kergetőzünk is egy helyi BMW-vel. Minduntalan kihasználja a helyismereti előnyét véleményem szerint néha túl sok kockázatot is vállal, de ennek ellenére nem tudok napirendre térni afölött, hogy minden GS ilyen jól közlekedik a szerpentineken. Nem tudhat mindegyik ilyen jól motorozni kivétel nélkül, itt a motor tudhat valamit!!!! Valamikor ki kellene próbálni. Klagenfurt külvárosában tankolás, kicsi ivás és evés.

Megbeszéljük, hogy Velden-ben keresünk szállást, mert ott már jártunk és nagyon tetszett, egyébként is az útikönyvek szerint Velden a Wörthi-tó fővárosa. Ez a környék elég drága, de sikerül 26 Euro/fő áron szállást találni egy youth hostel-ben. Igaz egyszer költözni kell, mert így vannak a szobák foglalva és két szobára jut egy fürdő, de annyi baj legyen, cserébe közvetlenül a parton van és mikor a vihar van a garázsba is berakhatom a motoromat a kerti traktor mellé, de erről majd később.

Lepakolunk és irány a tó, 25°C-os a víz, mint a Balaton csak sokkal tisztább. Jól esik a felfrissülés az egész napos izzadás után. Mikor lemegy a nap szedelőzködünk, zuhany és alvás.

Másnap korán kelünk (természetesen csak ahhoz képest, hogy alhattunk volna tovább is), mert vár minket Malta völgyzárógátja. Juditka már tavaly is bánta, hogy nem tudtuk megnézni, valljuk meg én is! A reggelinek a hangulata régi táborozási élményeimet juttatja eszembe, nagy gyerekzsibongás, de a kaja, ha szegényesebb is, mint egy drága szállodában azért svédasztalos és müzlitől a felvágottig minden megtalálható. Bepakolunk az oldaldobozokba (csak a napi szükségletet) és a Osiac see és a Millstater see érintésével szigorúan kerülve az autó pályát indulunk a GÁTHOZ.

Na itt sem vezetnek jobban a nyugdíjasok ezt megtapasztaljuk, csak egyel jobb autóban ülnek, mint otthon. A völgyekben haladunk kanyargós utakon, de ami meglepő a fejünk fölött vagy 30m-re az autópálya villan elő időnként. Döbbenetes látvány a falvak fölött ívelő autópálya. Oda érünk a fizetős szakaszhoz, ahol biciklisek pihennek. Mióta a Grossglockneren láttam őket, meg vagyok róla győződve, hogy őrült mind!

Innen az út kalandos, vadregényes, igazi hegyi út, lámpákkal megspékelve. Igen-igen kedves olvasó nem elírás, van ahol váltott irányú a közlekedés, mert a teljesen nyers (se világítás, se aszfalt, se ventillátor) alagutakban csak egy jármű fér el egyszerre. Arról nem is beszélve, hogy az alagúton belül vannak beláthatatlan kanyarok, lefelé az egyik ilyen lámpánál 15 percet is kell várnunk. Majd az utat folytatva az alagutak után egyszer csak előbukkan a gát a távolból. Igazán impresszív.

A gátat valamikor a 1970-es években kezdték építeni, de amikor először feltöltötték vízzel (potom 5millió köbméter), eldeformálódott így leeresztették és 1994-ben sikerült újra olyan állapotba hozni, hogy használatba tudják venni. Több millió érzékelő figyeli nem csak a gát, de a közvetlenül hozzátartozó gránit tömbök elmozdulását. Turbinát ne keressen senki, azok messzebb vannak a következő településeken, amiket huszonegynéhány kilométernyi csővezeték köt össze a gáttal. Az erőműrendszer teljesítménye cirka 2000MW. Akinek ez nem mond semmit annak annyit, hogy kb. Paks tud ennyit, ez kb. Magyarország igényének 30-40%-a. Ja és majd elfelejtettem mindezt 0-ról teljes teljesítményre 3 perc alatt. Ez Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű víztározója.

Szinte a teljes napunkat fent töltjük csak délután, mikor már a gát első ellenőrző kamráján is végig sétáltunk indulunk vissza, mert gyötör az éhség. Az első településen irány a Spar és kajázás a parkolóban. Huh ez életmentés volt. Még gondolkozunk, hogy megnézzük a Nochalm Strasset, de az oda vezető út le van zárva az egyik faluban és természetesen a rendőr kiszúr, amikor már majdnem bemegyek, mondván motorral elférek! Úgy látom az arcán neki nem tetszik annyira az ötlet, ezért jövőre megnézzük felkiáltással visszafordulunk. Irány a szállás és a frissítő habok. A nap hátra levőrésze úgy telik, mint előző nap.

A következő nap Szlovénia, Triglav Nemzeti Park megkerülése van terítéken. Még az osztrák oldalon 24%-os lejtőt jelez a tábla, na ilyet se láttam még. A határ után Bled felé visz a GPS, ezt nem így akartam, de utólag nem bánom, mert ebből az irányból meg vagyok győződve róla, hogy szebb az út. Bled után Bohijn, és végig a hegyeken, gyönyörű tájon haladunk, de nem gondoltam volna, hogy egyszer motorral arra vágyom, hogy jöjjön már valami egyenes. Meg kell állni, pihentetni kell a kezemet és elhatározom, hogy átalakítom az FJR kormányát, mert túl szűk és rossz a szöge is, ezt most nagyon érzem az alkaromon, csuklómon. Az olasz határ mellett eszünk egy pizzát, mert minden tartalékunk elfogyott. Majd következik az igazán vadregényes rész.

A Szlovén Julia Alpok sokkal vadabb, kietlenebb, kopárabb, mint amit eddig láttam Ausztriában. Az országnak ez az egyetlen tájvédelmi körzete, de ez kb. az ország területének 1/3-át teszi ki, és nem vezet rajta keresztül semmilyen út. Mi a lehető legközelebbi úton kerültük meg. Mikor lefelé jövünk, elfogy a hátsó fékem, mert a kanyarokban csak azt használom. Tudni illik macskakő szerű tüneménnyel van kirakva a kanyar és nincs kedvem hemperegni rajta egyet. Mikor teljesen leérünk a hegyekből egy kb.10-15m széles folyómedret pillantunk meg teljesen kiszáradva a közepén épphogy csordogál valami. Na ilyet se láttam még Európában.

300km-nyi szerpentinen vagyunk túl, de a határon látjuk, hogy az Osztrák oldalon vihar vár minket. El is kap rendesen, a motor alsó idoma szántja a vizet, a csizmám bokáig a vízben. Na most örülök igazán, hogy a bőrgatyámat vettem fel ma nem úgy, mint tegnap. Pedig piszkosul melegem volt benne. A szálláson megtudjuk, hogy óriási vihar volt még jég is esett. A recepciósok megengedik, hogy betegyem a gépet a garázsba, nehogy éjszaka kárt tegyen benne esetleg egy második hullám. Elfáradtunk, stand up comedy szól a PDA-ból és alszunk.

Másnap, indulás haza. Már félig megkerüljük a tavat, mikor szólnak, hogy futóverseny miatt nem lehet tovább menni, hátra arc és irány a túloldalon Klagenfurt. A főtéren iszunk egy jeges teát K…. drágán, de nagyon finom, mert citrom fagyival adják. Majd irány Graz, Körmend az autópályákat kerülve. Az utak kiválóak, a látvány a megszokott alpesi. Néha fázunk kicsit, de akkor latjuk a GPS-en, hogy nem éppen tengerszinten vagyunk. Így jutunk el Körmendig, csak pihenni és enni állunk meg, ennek ellenére lassabban haladunk, mint valaha, mert szinte végig szerpentinen visz az út (jó választás). Körmenden cimboráknál alszunk és másnap célba vesszük Dunakeszit!

Hát ez volt idénre az én motoros nyaram, de az Alpok továbbra is a kedvencem marad. Jövőre jövünk megint csak akkor már két motorral, mert az asszony pajtinak meg van a jogsija és hol is lehetne jobban megtanulni motorozni mit az Alpokban!