Csatlakozz hozzánk
KTM

Hírek

Tóth Team Sachsenringen

Borús hétvégét zárt a magyar Tóth csapat a német nagydíjon

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

Borús hétvégét zárt a magyar Tóth csapat a német nagydíjon

Szöveg és képek: Team Tóth

Változékony időjárás és hűvös idő fogadta a Gyorsasági Motoros Világbajnokság versenyzőit a futamok napján. A 125kcm-es mezőny futama még napsütésben zajlott, de a negyedliteres géposztály futamára beborult az ég, ám a rajt még szárazon zajlott.

A rajtot követően az első kanyarban a thai Wilairot hatalmasat bukott Tóth Imi előtt, aki olyan intenzív fékezésre kényszerült, hogy ő is elesett. Szerencsére Imi már kellően lefékezte magát, így nem bukott nagyot és egyből vissza tudott állni a versenybe, de nagyon leszakadt a mezőnytől. Mattia Pasini viszont egy fantasztikus rajtot követően a harmadik helyen motorozott, majd Aoyamát is megelőzve a második helyre jött fel, ám az elő kör megtétele után elkezdett esni az eső, így leintették a futamot. Ez Iminek kapóra jött, hiszen a bukás következtében a motorja némi szervízelést igényelt, illetve az új rajtnak köszönhetően esélye lett felzárkózni a mezőnyhöz, ám csapattársa jó pozíciója így elveszett, hiszen Mattiának az eredeti rajtsorrend szerint ismét a hatodik helyről kellett indulnia.

A vizes versennyé nyilvánított futam második rajtjára minden csapat vizes gumit szerelt fel, illetve vízre igazították a motorokat, ám az ijedtség nagyobb volt a kelleténél, hiszen mire a versenyzők felsorakoztak a rajtrácsra, elállt az eső. Komoly galibát okozott ez mindenkinek, hiszen a legtöbben vizes gumival és beállítással álltak fel a rajthoz, így a szerelőknek bőven akadt dolguk a gumi- és beállítás cserékkel. A második rajt sem Mattiának sem Iminek nem sikerült túl jól, az olasz jelentősen visszaesett és onnan küzdötte fel magát az ötödik helyig, majd harcba szállt a dobogóért. Négy körrel a leintés előtt azonban hibázott és az egyik kanyarban kicsúszott, így befejezni kényszerült a Német Nagydíjat. Iminek pedig nem sikerült javítania, így a 18. helyen ért célba.

Mattia Pasini – kiesett:

„Hatalmas pech a mai verseny. Amilyen jól kezdődött az első futam, olyan rosszul végződött a második. A rajtnál visszacsúsztam három helyet, majd mire felküzdöttem magam, nagyon elfogyott a gumim és kicsúsztam. Nagyon csalódott vagyok, hiszen a dobogóért voltam harcban, amikor elestem. Bár még mindig az ötödik helyen állok az összetettben, eléggé megnövekedett a hátrányom, hiszen az előző futamon sem sikerült célba érnem.”

Tóth Imre – 18. helyezett:

„Egyáltalán nem vagyok elégedett. Bukással kezdődött az első futam, a második rajtnál pedig nem tudtam előrébb kerülni. Vízre hangoltuk az Apriliám és hiába cseréltünk gumit a rajtrácson, nem volt az igazi a rugózás a száraz körülményekre. Ma ennyit sikerült kihoznunk ebből a felemás futamból, de remélem, Angliában behozhatom az összetettben elszenvedett vesztséget.”

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending