Csatlakozz hozzánk
HYPERSPORT

Hírek

Tóth Imre interjú

Megszületett a döntés a Dorna által a Tóth Team jövőjéről. Erről és sok másról mesél Tóth Imre, a csapat tulajdonosa.

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Rögtön az után, hogy a Team Tóth sajtóközleményben tudatta a média képviselőivel, miszerint idén sajnos nem lesz ott állandó résztvevőként a Moto2-ben, felhívtuk telefonon a csapatvezetőt, Id. Tóth Imrét.

Bizonyára sokan elszomorodtak a hír hallatán, miszerint a Team Tóth az idei szezonban sajnos nem lehet állandó tagja a MotoGP, azon belül is a Moto2, mezőnyének, ugyanis a magyar csapat nevezési kérelmét a Dorna elutasította. Minderről a Team Tóth sajtóközleményben tájékoztatta a média képviselőit és ezáltal minden magyar MotoGP szurkolót. Annak érdekében, hogy a kedves olvasóink még több információt kapjanak ez ügyben, méghozzá a lehető legkompetensebb személytől, ezért telefont ragadtunk és felhívtuk Id. Tóth Imrét, a magyar alakulat csapatfőnökét.

Milyen pluszt fűzne hozzá a Team Tóth által kiadott sajtóközleményhez? „Kulisszatitkokat” elárulhat esetleg?

„Én igazából nem is a Dorna, hanem az Aprilia számlájára írnám azt, hogy idén nem lehetünk állandó tagjai a mezőnynek. Mondhatjuk úgy is, hogy az Aprilia és a Dorna között született egy egyezség a Team Tóth ügyében. Persze nem azért mert mi tartoznánk az Apriliának vagy hasonló, mert ez nem igaz. Az Apriliánál egyébként véleményem szerint (Giampiero) Sacchi volt az, aki mást mondott az ember háta mögött, mint személyesen. Lényegében rajta múlt, hogy az Imi jót kapjon, viszont ő egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy fizessünk. Persze mi fizettünk is, aztán nem történt semmi változás. Ezt az egészet leginkább ahhoz hasonlítanám, amit a Moto2-es projektjükkel műveltek. Mindenkivel elhitették, hogy készülnek a Moto2-re, aztán végül is az egészből nem lett semmi. Eladták másnak.”


Giampiero Sacchi

Hallottuk, hogy járt a készülő Balatonring helyszínén, Sávolyon. Mit gondol hogyan halad a pálya építése?

„Igen, valóban ott voltam és végig is mentem a nyomvonalon. Szerintem nagyon jó kis pálya lesz. Gondolok itt a vonalvezetésre, ami zúzottkőből már ki van rakva. Több érdekes…persze pozitív értelemben…része is van a ringnek. Az építéssel még nincsenek elkésve, szóval szerintem, ha egyből folytatják, amint az időjárás engedi, akkor kész lesz időben.

Azt lehet tudni, hogy mely futamokon indulna a csapat szabadkártyásként?

„Ha minden igaz, akkor a Balatonringen, Brnoban, Mugelloban, valamint egy Spanyol futamon fogunk indulni. Azért mondom, hogy ha minden igaz, mert ez van megígérve nekünk. Ezen kívül dolgozunk rajta, hogy még két versenyen rajthoz állhassunk, illetve ott van a spanyol bajnokság. Más sorozatban, például Supersport, vagy Superbike, azért nem akarunk szerepelni, mivel onnan talán nemigen lenne visszaút a MotoGP-be.”


id. Tóth Imre szerint időben el fog készülni a Balatonring

A spanyol bajnokság konkrétan milyen géposztályt takar?

„Ott is a Moto2, ugyanis a spanyol bajnokságban lényegében ugyanolyan Moto2-es sorozat lesz, amely a MotoGP-ben is. Mivel mi még korábban a Suterrel állapodtunk meg, ezért természetesen az ő vázukkal indulnánk. A spanyol bajnoki viszont annyiban különbözik a vb-től, hogy az ember ott elvileg a versenyhétvége előtt, csütörtökön kapja meg a motorhoz a standard blokkot, amit a viadal után vissza kell adni. Ez tehát annyit jelent, hogy nemigen lehet vele tesztelni.”

A Dorna egyébként indokolta a döntésének az okát?

„Nem. Az az igazság, hogy a Portugál GP óta nem kaptunk tőlük semmiféle hivatalos tájékoztatást. Ezt a mostani döntést is csak szóban közölték velünk.”

Ön szerint nagy előnyt jelent majd egy-egy vázgyártónak (Moriwaki, Suter), hogy az ő motorjaikat választották a legtöbben? Gondolok itt a begyűjthető információmennyiségre a versenygépekkel kapcsolatban.

„Véleményem szerint erre az Aprilia a legjobb példa, hiszen például a 250-es mezőnyben az ő motorjukból volt a legtöbb. Én azt mondom, hogy az könnyebben kerülhet előnyös helyzetbe, aki többet tud gyártani. Egy részről több tapasztalata lesz, másrészről pedig a sok eladás miatt egyszerűbb a nyereséget összehozni, ami például a fejlesztésekre költhető. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy olyan gyártó, aki csak pár motort állít elő ne tudná eltalálni a dolgokat. Arról már nem is beszélve, hogy több motor esetén jóval nagyobb mennyiségű információ gyűjthető és használható fel, ami szintén a fejlesztések előrehaladását jelentheti. Egy olyan gyártónál viszont, ahol egy-két pilóta van, ott fenn áll annak a veszélye, hogy adott versenyző azért nem megy jól a versenygéppel, mert a konstrukció alapjaiban véve nem fekszik neki, szóval egy ember máris kiesik.”


A Team Tóth még korábban a Suter váz mellett tette le a voksát

Bizonyára egy-két éven belül azért lesznek olyan gyártók, akik eltűnnek majd a Moto2-ből. Mi a véleménye erről?

„Minden bizonnyal így lesz, hiszen mindenki inkább azokat a vázakat szeretné majd használni, amelyekkel elől mennek a versenyzők.”

Feljebb említette, hogy az Aprilia eladta másnak a Moto2-es projektjét. Akkor ezek szerint ez az RSV “gúnynevű” váznak mégiscsak van valami köze az Apriliához?

„Én úgy tudom, hogy ez egy Aprilia projekt, amit Angliában raktak össze, csak úgy, mint korábban a 250-es RSA vázát. Gyakorlatilag ezt adták el az Asparnak, akinek szíve joga azt kezdeni valami, amit szeretne, hiszen az Aprilia ugyebár a Moto2-es projektjét feláldozta a Superbike miatt”

Mit gondol a királykategória átvariálásáról, vagyis, hogy visszavezetnék az ezres gépeket, kezdetben azonban együtt futna az ezres és a nyolcszázas?

„Nekem nagyon tetszik, hogy újra ezres lenne, viszont azt nem tartom szerencsésnek, hogy együtt menne a nyolcszáz az ezerrel. Vagy-vagy… Emellett azonban elérhetőbbnek és olcsóbbnak tartom az ezrest.”

Ön szerint a MotoGP-nek jót tenne, ha jóval kevesebb elektronika lenne a motorokban?

„Mindenképpen. Ott van kiváló példának Aoyama. Amikor elektronika nélkül ment, akkor egész jó időeredményeket ért el, viszont a legutóbbi teszten látható volt, hogy mi történik, ha az elektronika közbeszól. Ugyanis hiába adja rá a gázt a versenyző, ha egyszerűen nem engedi a rendszer. Ezt mi is tapasztaltuk az Iminél, amikor a kanyarkijövetelnél rácsavarta a gázt és mondhatni nem történt semmi, viszont négy másodperc múlva megugrott a motor. Azt azonban nem éri meg megkockázatni, hogy előbb adja rá a gázt az ember, mert akkor gond van, ha egyből reagál rá a gép. Szóval ez úgy nem működik, ha nincs rendesen beállítva.”

Imit egyébként hogyan érintette a Dorna döntése?

„Tulajdonképpen ugyanúgy készül az idei szezonra, mint bármikor máskor. Minden nap jár edzeni. A motorunk egyébként két hét múlva készen van, szóval csak ki kell fizetnünk, aztán hozhatjuk. Itthon teszünk bele egy standard blokkot, aztán hajrá. Ilyen szempontból ennek is megvan a maga előnye, hiszen annyit tesztelhetjük a vázat év közben is, amennyit csak akarjuk. Vannak olasz szerelőink, akikkel szerződésben állunk, tehát lényegében ugyanolyan lesz a csapat szerkezete, mintha vb-n mennénk, csak éppen nem leszünk ott mindig.”


Tóth Imi ugyanúgy készül, edz a szezonre, mint bármikor máskor

Azt most már elárulhatja, hogy kik voltak azok a versenyzők, akik korábban szóba jöttek a csapatnál mint második versenyző Imi mellett?

Locatelli szeretett volna visszajönni hozzánk, azonban rajta kívül még szó volt Faubelről, Iannoneról, Baldoliniről, illetve Anthony Westről. Westtel például többször is tárgyaltunk, mivel ő is nagyon szeretett volna hozzánk jönni.”

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna 2019 Fall

Trending