Hírek

Történelemóra: a BMW első superbike-ja

11 ezret forgó kéthengeres boxer 1992-ből. Sohasem vetették be.
Euromotor2
MotoStar

Sokan mondogatják mostanában, hogy a BMW végre megtalálta sportos énjét, immár nem csak nyugdíjas tatáknak gyárt motorokat. A S 1000 RR, úgy tűnik, egyből a japán ezresek szintjére ugrott, és a Superbike-világbajnokságon is egészen tisztességes eredményeket ér el. De nem ez a szériában 193 lóerős masina volt a bajorok első sbk-versenygépe: 1992-ben már építettek egy prototípust – kényszervezérléses boxermotorral!

Igen, jól olvastátok, kényszervezérlésessel. A Ducati desmodromikus kéthengeresei ekkor már uralták a vb-t: Doug Polen ‘91-ben 432 ponttal és 17 győzelemmel lett bajnok, megelőzve márkatársát, Raymond Roche-t, aki 282 egységgel végzett a második helyen. Nem csoda, hogy a BMW ezt a győztes technikát próbálta ötvözni a saját hagyományos megoldásaival, amikor nekifogott a nagy feladatnak.

Az R1 (helló, Yamaha!) kódnév alatt futó prototípus még mai szemmel nézve is elképesztő  tulajdonságokkal rendelkezett, a német mérnökök a lehető legtöbbet hozták ki a boxercsomagból. A 996 cm3-es kéthengerest (helló, Ducati!) vízhűtéssel és négyszelepes, két vezérműtengelyes hengerfejjel vértezték fel. A szelepek a Ducatiéhoz hasonló kényszervezérlést kaptak, azaz nemcsak a nyitásukat, hanem a zárásukat is a vezérműtengelyek bütykeire bízták. A kellő szabadmagasság elérése érdekében a különböző segédberendezéseket – generátor, önindító – a blokk alatt helyezték el, vagyis pont fordítva, mint az utcai BMW-k esetében. A 98 x 66 mm furat-löket arányú erőforrást Bosch befecskendező táplálta üzemanyaggal, a két vízszintesen fekvő hengerben Pankl titánhajtókarok dolgoztak.

Az erőátviteli rendszer egytárcsás szárazkuplungból, hatfokozatú kazettás váltóból és – ó, egek! – kardántengelyből állt. A németek a futóműnél is ragaszkodtak a tradíciókhoz, elölre központi rugóstagos Telelevert szereltek, hátul egyoldali Paraleverben futott a kardán; a teljesen állítható rugózó elemek a WP-től érkeztek. Az R1 meglepően kompakt méretekkel rendelkezett: két tengelye 1465 mm-re volt egymástól, üres tankkal pedig mindössze 160 kg-ot nyomott. Érdekesség, hogy a blokkot ugyanúgy alumínium hídváz fogta közre, mint napjainkban az S 1000 RR esetében.

A tervezők kisajtoltak a boxermotorból mindent, amit csak lehetett: elképesztő 11 ezret forgott és 140 lóerő adott le, de sajnos ez sem volt elég. A gép szélessége miatt túl nagy volt a légellenállás, így az R1 végsebességben elmaradt a Ducatiktól, és a hátrány ledolgozásához további 15-20 lovacskára lett volna szükség. Ezt pedig már képtelenség volt megoldani: a superbike-Bömös magas fordulaton így is iszonyatos vibrációkat keltett, emiatt a mérnökök bevallása szerint nem bírt volna ki egy teljes versenytávot.

A BMW R1-est eddig állítólag csak egy újságíró próbálhatta ki, a legendás Alan Cathcart. Tesztjét, amely cikkünk alapjául is szolgált, a Moto Sport Schweiz honlapján olvashatjátok német nyelven. Sir Alan, ezt a motort is erősen irigyeljük tőled!

Comments

comments