Csatlakozz hozzánk

Hírek

Tiéd a pálya! Amatőr Márkakupa Sorozat 2010.

A Road and Ride szervezésében amatőr kupasorozat indul japán sportgép tulajoknak

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS

Hogyha Te az a fajta motoros vagy, aki nemcsak divatból vesz sportmotort, hanem szeretné teljes mértékben kihasználni gépe – és saját – tudását és képességeit, akkor eljött a Te időd. 2010-ben a Road and Ride csapata összefogja a négy nagy japán gyártót, az Amatőr Márkakupa Sorozat keretében.

Ahogy a neve is mutatja, kizárólag amatőrök versengéséről van szó: ez az első ilyen versenysorozat. A szervezők szívesen látnak minden japán sportgéppel rendelkező motorost, akik ki szeretnék próbálni – ill. már ráéreztek – a pályázás, azon belül is a versenyzés ízét.

Ha úgy érzed, van némi tehetséged és pályán szerzett tapasztalatod, és még kedved és egy japán sportmotorod is akad, akkor mindenképp érdemes elgondolkodnod a nevezésen! A gépednek persze passzolnia kell a két kategória valamelyikébe, melyek a Stocksport 600, ill. 1000, de ez nem jelenti azt, hogy csakis a “szokásos”, vagyis a japán összehasonlító-tesztek szereplőivel indulhatsz. Ennél valószínűleg színesebb lesz a mezőny, mivel a 600-asok között már a 400-asoddal is indulhatsz, de kéthengeres 750-esed is befér még ide. Az ezreseknél is mehetnek a 600 köbcenti feletti négyhengeresek (természetesen 1000ccm-ig), és a 850 köbcentiméter feletti kéthengeresek, szintén literes hengerűrtartalomig.

Nem elég, hogy a géped rendben van, Neked is meg kell felelned, mégpedig az ún. Minimum vizsgán, melyet május 15-ig tehetsz le a Hungaroringen. A “C” versenyzői licenszen kívül az “A” kategóriás jogosítvány is elengedhetetlen feltétel. Ha mindezzel megvagy, már csak a nevezési díj befizetése van hátra, amely 19 000Ft futamonként (vagy a Galfer ajánlatát választod – részletek lentebb). Ez az összeg tartalmazza a box és a transzponder díját, valamint az edzéseket és a versenyt. Szóval ha szeretnéd kipróbálni magad és a motorod profi-és versenykörülmények között, hogy mit tudtok így együtt az egységes technikai feltételeknek megfelelő mezőnyben, nincs más dolgod, mint regisztráni a Road and Ride honlapján. Ráadásul profi szervezésre és baráti hangulatra is számíthatsz. Apropó haverok, a nézők és családtagok ingyen megnézhetik a lelátón, hogyan előzöl a célrarában, vagy hogy fékezed ki ellenfeled az első jobbosban.


Suzuki, Yamaha, Kawasaki, Honda – az összes nagy japán a Road and Ride szárnyai alatt

Itt van tehát a lehetőség, Tiéd a pálya! Ennél olcsóbban és egyszerűbben már csak a TesztMotor Kupánkon vehetsz részt, de ott nem a saját motoroddal… Ha pedig nem a felkelő nap országának valamelyik gyártósoráról gördült le a vasad, a Road and Ride csapata akkor is tud programot Neked: június 5-én és 6-án a MOL Dynamic Motoros Fesztiválon bárki kipróbálhatja magát: tesztmotorozási lehetőség és családi programok várják az érdeklődőket egész hétvégén! A Márkakupával, vagyis a MOL Dynamic Kupasorozattal kapcsolatban pedig el kell mondanunk, hogy a szervezők mindannyian motoros szakterületen tevékenykednek – ez a garancia a versenyek profi lebonyolítására, így Neked már csak az ívekre, az érintési-és fékezési pontokra kell koncentrálnod.

Minden további információ: roadandride.eu


Ha tervezed az indulást valamelyik márkakupán, érdemes megfontolnod a DanGer Bikes ajánlatát

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending