Ti írtátok: Miért láttam olyan kevés Vespát Rómában?!

Szöveg, képek: Hoffmann Zoltán

Még sosem töltöttem az országhatáron túl a karácsonyt, úgyhogy kíváncsian vártam, hogy milyen lesz egy másik országban. Egy másik országban, ahol télen is lehet motorozni és ha szerencsénk van még Babbo Natale-ba is belefuthatunk. Hogy ki Babbo Natale? Nem szakácsfenomén, úgyhogy olvass nyugodtan tovább, nem fogunk receptekkel zsibbasztani.

Mondja bárki, hogy fotelmotoros, de 5-8 fokban és esőben nem ülök motorra és vezetek 1200 kilométert – a másik, hogy a Ninján sincsenek túradobozok, de akkor se – úgyhogy nem  útleírás következik, hanem egy szubjektív élménybeszámoló.

Kezdjük azzal, hogy Rómában kora tavaszi idő volt december 20-án, amikor megérkeztünk. Reggel 8-9 fok, ami napközben a 15-16 fokot is elérte, ha sütött a nap és olyankor a kabátot nyugodtan ki lehetett zippzárazni. Az utcán százával közlekedtek kétkerekű járművek, mintha télen az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mondjuk nekünk, más fogalmaink vannak a télről, bár idén télen nem sok havat láttunk errefelé sem.

Mindenki motorozik: nemtől, kortól, foglalkozástól és anyagi helyzettől függetlenül – és a többség egyedül motorozik, csak kevés motoron ültek ketten. A motorosok között elég nagy a változatosság, de ez koránt sincs így a motorok között.

Az én fejemben úgy élt Róma, hogy ott majdnem mindenki Vespával száguldozik és van néhány Gilera robogó, ami szét van tuningolva. Aki valamiért nem robogózik, annak Apriliája vagy Ducatija van és talán látok majd néhány 46-os rajtszámú Yamaha R1-et. Kicsit túlzok, de végül is arról az országról beszélünk, ami Európában a legtöbb motormárka hazája.

Az első meglepetés akkor ért, amikor alig láttam hagyományos 50 cm3-es kiskerekű robogót és Vespát. Nagykerekű és legalább 125 cm3-es motorok mindenfelé. A következő meglepetés az volt, hogy a robogók legalább 80-85%-a nem olasz. Abszolút túlsúlyban az ázsiai gyártók, ezen belül japán fölény egy típussal, de a nem reprezentatív felmérésem második helyére már egy nem japán márka futott be. Hát ez kellően lesokkolt, nem erre számítottam, de erre még majd visszatérünk.

A fenti keretes írásba foglalt tendencia folytatódott a nagymotorok között. A néhány nap alatt nem láttam túl sokat – ha saccolnom kellene, akkor úgy 100 körülire tenném a számukat-, mondjuk nem is számítottam sokra, mert gondolom, azt inkább tavasszal veszik elő. Ebből 3 volt Ducati, mind Monster és egy Apriliát is láttam. A többi japán illetve – számomra – meglepően sok BMW. Úgy tűnt, igencsak kedvelik a bajor boxert a taljánok.

A sportmotorokat egy ZX9, egy GSX-R 1000 és egy R1 képviselte. Mondjuk már az is nagy dolog, hogy ilyen hűvös időben egyáltalán előhozta valaki ezeket a vasakat. Pont egy hosszú alagúton sétáltunk keresztül nem messze a Szent Péter-bazilikától, amikor egyre erősödő kipufogózajt hallottam – nekem inkább zene volt, nem úgy mint annak a néhány turistának, akik a fülükre szorították a kezüket – és már fordítottam is hátra a fejem: egy hagyományos kék-fehér-piros versenyszínekbe öltözött GSX-R 1000 húzott el mellettünk. Nem tudom ki, hogy van vele, nekem mindig kiül a vigyor az arcomra, ha sportmotorok hangját hallom.

Igen, most lehet utálni, de nem mindegyik motor hangját szeretem. Van, amelyiket határozottan ki nem állhatom és legszívesebben egy hatalmas hangtompítót húznék a kipufogóra (lehet érdemes lenne megszavaztatnunk, hogy melyik motornak van a legjobb és a legfülsértőbb hangja – a szerk.)

Szóval mindenki motorozik és néha elég veszélyesen teszik ezt. Autóban ülve az ember minden érzékszerve tűéles lett, a perifériás látás a fizikai teljesítőképesség határáig jutott és így is gyakran okoztak meglepetést a mély űrből oldalról vagy hátulról feltűnő motorosok. Talán kétszer ültünk taxiban és úgy, hogy a taxisok nem szeretik a motorosokat. Szerintem csak azért nem üvöltözött az egyik sofőrünk, mert a hátsó ülésen ültünk. A hangja helyett annál gyakrabban emelgette a kezét és nem köszönésnek tűnt. :)

Szóval mindenki siet és a zöld jelzésre sokan tekintenek úgy, mint egy verseny kezdetére és úgy is lőnek ki, főleg a nagytestű robogósok.

Meglepő volt, hogy az olaszok nem spilázzák túl a karácsonyt. Nincsenek úgy agyoncsicsázva az üzletek, mint itthon. Néhol egy visszafogott piros üveggömb, máshol egy fenyőág a kirakatban, de semmi giccs. Viszont tele van a város Betlehemekkel. Lépten-nyomon belebotlik egybe az ember, mint kiderült, ezek az olasz karácsony jelképei. December 24-én este kilenckor még egy cukrászdában ültünk, hogy lefojtsuk az ír kocsmában vacsorára elfogyasztott halat és sört. Hát, ha valamit érdemes megkóstolni egy ilyen cukrászdában az a pisztáciás cannoli, van olyan jó, mint a bejgli.

25-én sem állt meg az élet, a szállástól nem messze lévő piacon – kb. 10 percre az Angyalvártól – reggel ugyanúgy árulták a friss zöldséget, a házi készítésű olivaolajat vagy szárított zöldségeket, mintha mi sem történt volna. Persze, ott 25-én este ünnepelnek.

Mielőtt átmegyünk gasztroblogba, kanyarodjunk vissza egy kicsit a motorokhoz…

Talán 22-én vagy 23-án több felvonulást is láttunk a Via del Corsón és környékén. Előbb mikulássapkás bringások, majd görkorcsolyázók színesítették az utcaképet, legvégül pedig a hátsó ülésen „angyalkákat” – néhányukon már meglátszott a Teremtés óta eltelt idő – szállító piros köpenyes vagy sapkás Harley-Davidson tulajok nagy csapata keltette hangzavart zökkentette ki a járókelőket – a nézelődés vagy az ajándéklistán való elmélkedés okozta meditatív állapotból. Jópofa volt az egész, csak furcsa, amikor ennyi Mikulás van az ember körül és nem kell se csizma, se sál, se kesztyű.

Szóval alig látni olasz motort Rómában. A rendőrség és csendőrség is BMW-ket használ. Három különböző „szervet” különböztettem meg, a három különböző színű motor alapján, de ezek is mind BMW-k voltak.

A hűvös idő ellenére a legtöbb motoron nem volt lábtakaró ponyva, viszont sok robogón volt magas plexi. Zárt sisakot is keveset láttam és sokan kesztyű nélkül nyomták, lehet már régen rágémberedett az ujjuk a kormányvégekre. A legtöbb kabáton viszont látszott, hogy azon befelé semmi, kifelé maximum a pára jöhet. Eső szerencsére csak utolsó reggel esett, de ez sem tudta megtizedelni azoknak a számát, akik motorral közlekednek Rómában, nap mint nap.

Már túl vagyunk 5.000 karakteren és még nem került szóba Babbo Natale. Hát, igen Ő az olasz Télapó – aki nem december 6-án, hanem Karácsonykor hoz ajándékot az olasz gyerekeknek –, vele sajnos közvetlenül nem találkoztunk, de szerintem neki köszönhetjük, hogy majdnem egy hétig élvezhettük a jó időt Rómában, irigykedhettünk a motorosokra és a szokásos, évi halászlé és mákos bejgli mérgezést is megúsztuk.

FIGYELEM! Az olasz motorok hívői számára a nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek. Kérjük, ezen információ tudatában mérlegeld, hogy elolvasod-e a cikk befejező sorait!

Nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy miért nem olasz motorokat és robogókat láttam többségében Rómában. Úgy alakult, hogy pár héttel később találkoztam egy olasz jogtanácsossal, aki Milánóban él és dolgozik. Miután már beszélgettünk egy ideje, kicsit tartva a reakciójától, de megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért láttam olyan kevés Vespát Rómában.

Azt mondta azért, mert egyrészről drágább, mint a versenytársai és designban ugyan vitathatatlanul megelőzi őket, de műszakilag messze elmarad tőlük. Kérdeztem, hogy ő is robogózik-e és mondta, hogy igen, majdnem minden nap azzal jár dolgozni. A típust nem írom le – csak annyit, hogy nem 50 cm3-es és nem olasz gyártmány -, mert egy márkát vagy típust sem akarok reklámozni. Azt tudjuk, hogy a saját hazájában senki sem lehet próféta, de azért meglepő volt ezt megtapasztalni és hallani. 

Szerkesztői jegyzet – Milánó:

A Yamaha X-Max400 nemzetközi menetpróbájának első napján Olaszország második legnagyobb városában, Milánóban tettünk meg egy cirka 30 kilométeres kört. Én elsőre leginkább a forgalommal voltam elfoglalva, és csak a kolosszális dómra és a szintén nem kicsi San Siro stadionra emlékszem a körútból, de a város pezsgését és hangulatát így is sikerült átérezni, sőt… A robogózás ott egyszerűen mást jelent, mint bárhol máshol a világon.

Nagymotort mi sem sokat láttunk a városban, kisebb-nagyobb robogót viszont minden mennyiségben. Tényleg viszonylag kevés az “olaszos” kiskerekű, Honda SH és Yamaha X-Max azonban minden sarkon és minden lámpánál áll. Ugyanez Párizsban a Suzuki VanVan, ahogy az BenZso jelentéséből kiderül.

Milánóban a közlekedők habitusa elsőre ijesztőnek hat, de később rájöttünk, hogy akárhogy is, állandóan dudálnak és nem mindig előzékenyek (sőt), de mindig tudják, hogy ott vagyunk, figyelnek ránk. Ez nem azt jelenti, hogy elengednek, hanem hogy tudják, hogy ott vagyunk… Egyetlen koccanást sem láttunk. /KT#14