Connect with us
just1 mx
Suzuki

Ti írtátok

Ti írtátok: Még mindig az ország leggyorsabb MZ-je

Ha látogatod a gyorsulási versenyeket, akkor ismered azt az ETZ-t, amely nyugati motorokat megszégyenítő időket, sebességeredményeket és fordulatszámokat produkál… Ez volt a Papp Racing 2T szezonja (videóval)

Published

on

papp racing 2t 2014
jgpr
RST AIRBAG

Szöveg: Papp Sándor (Papp Racing 2T) Képek: VBandits, Fotograc, Hajóka, Papp

Ismét eltelt egy év a magyar dragbike sportágban. Megosztom veletek az idei év tapasztalatait, érzéseit. Hol is kezdjem, talán akkor vagyok a legpontosabb, ha visszamegyek egészen januárig, amikor elkezdtük a téli felkészülést. Minden évben próbálunk valami újat kitalálni, fejleszteni, hogy még gyorsabb legyen a motorunk. A tél során teljes átvizsgálás és a kopóalkatrészek cseréje, finomítása volt a fő irányvonal, majd szezon közben jöttek az egyéb fejlesztések – de ne rohanjuk annyira előre.

Idén télen egy kicsit én is próbáltam formába lendülni, ugyanis már három éve, hogy letettem a kajak lapátot (Sanyi kajak Európa-bajnokból lett dragbike versenyző – a szerk.) Így hát heti három-négy alkalommal koptattam a súlyokat, és egy program segítségével fejlesztettem a reakció képességemet (így készül egy igazi dragos a rajtokra… – a szerk.). Majd eljött a március és ismét egy hatalmas utazás előtt álltunk. Ugyanis az év elején elhatároztuk a párommal, hogy kiutazunk egy amerikai drag bajnoki futamra, a 2014-es szezon harmadik NHRA futamára, a floridai Gainesvillebe. Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza, én pedig egy kis lökést kaptam a hosszú tél után.

USA, NHRA: a dragversenyzés fellegvára

Majd eljött április 30-a, az idei év első versenye Kunmadarason: az első napon szabadedzésre és kvalifikációra került sor. A téli felkészülés jól sikerült, a motor tökéletes állapotban volt. A szabadedzést ismerkedésnek szántam, hisz a motor kapott egy új dugattyút, amit szűkebb illesztési hézaggal szereltünk. A másnapi kvalifikációk során már rendelkeztünk némi tapasztalattal és bíztunk a jó időeredményekben. Sajnos nem úgy sikerültek a kvalifikációs futamok, ahogy vártuk. Ennek ellenére első helyen jutottunk a döntő futamokba.

Tavalyi országos csúcsunk 12,095 másodperc volt, most viszont 12,6 másodperc alá nem tudtam menni. Egészen a döntőig ezt a teljesítményt hoztam, majd a döntőben a motor ledadogott és így csak a második helyen értem célba. A következő futamig nem volt sok időnk, így a versenyről hazaérve bele is vetettem magam a munkába és másnapra már készen is álltunk a futamra. A szerelés során látszódott a motor helytelen üzemelése, ezért nem kaptuk a várt teljesítményt, és egy újonnan beépített alkatrész is felmondta a szolgálatot.

A hazai dragsport egyik legigényesebb építése, a retro drag kategóriában mindenképpen

Május 17-én Kiskunlacházán volt a második versenyünk. A rossz időjárás miatt kevés résztvevője volt a versenynek. Mi elindultunk reggel és bíztunk benne, hogy nem fog esni, szerencsére elkerült bennünket. Azt mondhatom, nagyon jól döntöttünk. Sok futamot teljesítettem és mindet, szinte kivétel nélkül remek időeredménnyel. Az elmúlt évek során ezen a versenyen tanultam a motorról és a kezeléséről a legtöbbet. Nagy hangsúlyt fektettem a reakcióidőm fejlesztésére, és tényleg minden tekintetben elégedettek lehettünk. A legjobb időeredményünk pedig az eddig elért negyedik legjobb, 12,209 másodperc volt.

A kiskunlacházi reptéren

A június 28-i kunmadarasi versenyre egy új hátsó gumival, és új áttétellel érkeztünk: reményeink szerint segít a legnagyobb célunk elérésében, 11 másodperccel kezdődő időt futni. Szokásunkhoz híven már pénteken a pályán voltunk és teszteltünk – egészen este 8 óráig kaptunk lehetőséget. Ahogy megszoktam és kitapasztaltam az új gumit, jöttek az egyre jobb idők. A nap végére idei legjobb időnket futottuk 12,19 másodperccel. Másnap újabb beállítást kipróbálva 12,14 másodpercre javítottuk az előző napi időt.

A második kvalifikációban egy leszakadt lábtartó hozott miket nehéz helyzetben, de szerencsénkre meg tudták hegeszteni (ezúton is köszönet a SuperStreet-menő Lencsés Donát Daninak), így nem kényszerültünk a verseny feladására. A döntőben 1 ezredmásodperccel még tovább javítottuk eredményünket, és megnyertük a versenyt. Ezzel a futammal 26 pontra növeltük előnyünket a bajnokságban.

Kunmadaras, Hungarian Drag Arena

Augusztus 19-20-án rendezték meg az évben a harmadik, egyben utolsó kunmadarasi futamot. Ide már egy új főtengellyel, hajtókarral és csapágyazással érkeztünk. A könnyebb szerelhetőség érdekében pedig a kuplungrendszert is átalakítottuk, ezért (is) nagyon bizakodva indultunk a versenyre. Első napon szabadedzés volt és egy kvalifikációs futam. Itt a legjobb időt értük el 12,25 másodperccel. De nem voltam igazán elégedett.

Másnap a megváltozott motor miatt új beállítást próbáltunk ki, majd a következő két futamban egy törött fúvóka miatt nem tudtunk javítani. Már csak egy kvalifikációnk volt hátra, amikor megtaláltuk a hibát, és így újabb 6 századmásodpercet tudtam faragni az időmből. Majd a napközbeni esőzések miatt annyit csúszott a program, hogy végül a szervezők döntése alapján a kvalifikációs idők szerint hirdettek eredményt. Ezzel a döntéssel megnyertük a versenyt (akárcsak mi a B-döntőt, DennyM emlékére – a szerk.), bár nem úgy ahogy mi, és a többi versenyző szerette volna. A kurta futamgyőzelemmel pedig bebiztosítottuk a 2014-es bajnoki címünket, így sorozatban harmadik éve hozzuk el a bajnoki trófeát.

Hogy ilyenkor mit lát Sanyi? A pálya szélét, és ahhoz viszonyít…

Majd szeptember 13-án rendezték a szezon utolsó versenyét, Kiskunlacházán. Sajnos az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket, így nem is tudtunk reggel időben indulni a versenyre. Végül leértünk és az előkészületek után már a pályán is voltam. Ezután jött az, ami három éve nem fordult velünk elő, egy olyan meghibásodás történ a motoron, amit a helyszínen nem tudtunk orvosolni, pótalkatrész hiányában. Végül az eső ismét eleredt és le is állították a szervezők a versenyt. Így mindössze két rosszul sikerült futamot tudtam teljesíteni.

Újra bajnok a Papp Racing 2T csapata

Az idei év időjárási szempontból nem volt a legkedvezőbb. Sajnáltuk az utolsó futamot, mert egy remek tesztversenyt lehetett volna futni. Az összetett bajnokságot a 2014-es szezonban is sikerült megnyernünk, aminek nagyon örülünk, viszont az elmaradt jó időeredmény miatt van egy kis hiányérzetem. Már a jövő szezonban gondolkodom, és ha sikerül elegendő anyagi támogatáshoz jutnom, akkor a 2015-ös szezont egy teljesen új motorral folytatom. Ez nagyrészt attól is függ, hogy sikerül-e új gazdát találnom a mostani motornak. Íme a részletek:

Eladó Magyarország leggyorsabb MZ ETZ drag motorja

Az építése 2009-ben kezdődött, majd az elkövetkezendő 5 évben folyamatos fejlesztésen esett át a motor. Azóta háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot és három alkalommal döntött országos csúcsot. Kiváló stabil teljesítményt nyújt, minden hibától mentesen üzemel a blokkja, megbízható versenymotor.

A teljes blokk átalakítva, blokköntvény lekönnyítve csak úgy, mint a henger és a hengerfej is. A hengerben hat felömlő találhat összedolgozva a kalterrésszel, vezérlési szögek kimérve. Átalakítva membránosra, egy Mototassinari membránnal, egy Keihin PVK 39mm porlasztóval, ami szintén átalakításon esett át. Az egész blokkban és vázban a legjobb minőségű SKF csapágyak, amikben 3 verseny van. Hajtókar, főtengely a nagy fordulathoz átalakítva, centírozva és dinamikusan kiegyensúlyozva a megváltozott tömegekhez.

A váltó eredeti, de lényeges megmunkáláson esett át annak érdekében, hogy akár a 12 ezer/ perces fordulaton is el lehessen váltani, ezen felül egy váltóelektronika is helyet kapott a motoron, a fordulatszámot pedig egy Stage 6-os mérőóra mutatja. A legjelentősebb fejlesztés a primer hajtást és a kuplungot érintette, ennek köszönhetően több mint 60 futamot is képes elviselni a kuplung lamella. A kuplung anyaga speciális, agyrész m01 szerszámacél, a többi része fredál, CNC gépen legyártva, kiegyensúlyozva, titán csavarokkal. A kipufogórendszer rozsdamentes acélból készült az optimális teljesítményre hangolva.

A váz alapja a gyári, viszont az első villaszög nyújtva lett. Első futómű 12 cm-el ültetve, Grimeca fékrendszerrel és egyedileg gyártott tárcsával. Blokkfelfogatás erősítve, hengerfej felfogatás áthelyezve. Hátsó lengővilla egyedileg legyártott 23 cm-el meghosszabbítva, egyedi váltópedál és fékpedál. Hátul főzött 17 colos kerék, 3 col széles slick gumival. Egyedi idomok üvegszálból. A motort rendkívül igényes és sok munkaóra jellemzi. További információk üzenetben vagy telefonon
30/ 338 36 35

A motor adatai:
Motorblokk: MZ ETZ 250
Hengerűrtartalom: 356ccm, Furat:83,5 mm, Löket:65 mm
Dugattyú: Wiseco 83,5 mm
Karburátor: Keihin PWK 39mm
Gyújtás: Stage 6 CDI+ váltóelektronika
Fordulatszámmérő: Stage 6
Hengerfej, sűrítés: MZ 13,9:1
Fordulat: 12.000/min
Súlya: 81kg
Teljesítmény: 55 LE
Legjobb idő 1/4 mérföld (402,33méter), 1/8 mérföld (201,18 méter): 12,095mp (országos rekord), 7,585mp
Legnagyobb sebesség 1/4 mérföld, 1/8 mérföld: 172,66km/h, 144,55km/h

Az országos csúcs futama, 2013 augusztusa, Kunmadaras:

Végül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik idén is támogattak és segítettek abban, hogy ismét a dobogó legfelső fokára állhassak: Juhász Károlynak, Vágó Sándornak, Mohai Jánosnak, illetve az IMET, SKF, Motip, Nestpress, Stanley, Olajbörze.hu, Parcferme cégeknek

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending