Ti írtátok: Kunmadár a szegediek szemével

Főmonológom központi témája augusztus 16-18, amikor az alien tojást rak. Mi persze a kunmadarasi Adrenalin Extrém Hétvégére készülünk, de a Toyota Road Service Car Dragster Race jamboreet még Ellen Ripley se hagyná ki!

Az évzáró reptéri rendezvényére úgy döntöttem barátnőmet, Nikit is magammal viszem, hogy alakuló A1-es jogosítványához további inspirációt szippantson magába. Alapító tagunk tanktáskája most az előszoba szekrényében pihent, mert az 5. nagy útra sikerült beszereznem térképtartós pocaktámaszt. A motor – mint mindig – most is közelített nullkilométeres állapotához. Az estére hagyott főpróba után egyre izgatottabb voltam, amit a városok sorendben oda-vissza mormolásával tudtam csak enyhíteni.

Az előírt 4:30-as kelést az előírtaknak megfelelően végrehajtottam, amit periodikusan folytattam a megbeszéltek szerint. Reggel 5-re jöttek Roziék a frissen mosott Transittal Mátéért, akivel a fedélzeten már útnak is indultak az ismeretlen felé. Fél hatkor már a motort melegítettem, de tekintettel a Zvoli szomszéd családjára befogtam a fülem, mert tudtam, hogy még alszanak. Nem sokkal hat előtt már Niki családjától elköszönve, a József Attila sugárúton álltam a lámpa alatt, rózsaszín táskás utasommal.

Reggel már korán gyűltek a kilométergyűjtögetők a Lukoil parkolójában. 2 Honda, 2 Suzuki és 7 elszánt FMP-s vágott neki a 170 km-nek. Kunszentmárton után a legnagyobb legális sebességgel haladva úgy néztünk ki, mint egy vihartól kifeszített balatoni vitorla. Tiszaföldvár és Martfű között azon gondolkoztam menet közben, hogy mióta parkolhatnak autók a 442-es úton?

A szokásosnak mondható helyen tankoltunk a motorba, és magunkba is egy KV-t. Bogi sütijeit befaltuk, majd üldözőbe vettük a fehér dobozos Hondát, gazdáját egészen Berekfürdőig követtük. Leendő szállásunkon a szobákat lefoglalva, rutinosan átöltözve mentünk vissza jegyet váltani. A jegy sok-sok éve már változatlanul olyan olcsó, hogy már kezdtem azt hinni, hogy olajsárhoz láncolt néger rabszolgák mellé fogok ülni a lelátón.

Ahogy összeállt a csapat, elindultunk a tömeg irányába. A parkolóban érve rögtön feltűnt, hogy a Honda elég népszerű lett, mint az iskolában a teszkós Fila táska. Követve a hangokat megpillantottam Kunmadaras szépét, Lakatos Ildikót, aki higgyétek el, élőben még szebb! Bátszi Motor sátra után a starthoz közelítve éreztem újra azt, mint egy évvel ezelőtt. Csak a büfé előtt sörre várva többen voltak, mint egy búcsú LGT koncert első sorában. Az időjárással nem volt baj, leszámítva a rettenetes meleget, így hála a napocskának minden motor gumija puha volt, mint a Coccolino-maci bundája.

Szőke utasommal Street futamokat lestünk közel a kerítésnél, és találgattuk, vajon melyik lesz a gyorsabb. GP motor (Gergely Pista) formájú 125-ös puskagolyók pörögtek, mint a betonkeverő. A 600-1000-es futamok még inkább megdobogtatták a motor-szerelmesek szívét. A versenyek zöme hibátlan volt, akár a Schwarzkopf-frizura. A tűző déli napsütés ellen sétálással védekeztünk, ami lehetőséget adott a versenyzők felkutatásra.

Békészki „Benya” Bence Honda CR125-öse már pályaidomos Aprilia RS125-ként került a pályára, akinek ezúton gratulálunk a Street125-ös I. helyezéséért! A másik Simson kupás békéscsabai versenyző, Svanda Zoli egy közbejött horvátországi út miatt Csicsely Csaba Petku rezós CR250-esével nem tudott indulni Street400-as kategóriában. Büszkén álltam, mint szafari vadász a legyőzött oroszlán mellett „a legendás, az a bizonyos, személyesen magával a híres” Gyöngyösi Róberttel volt szerencsém találkozni vezérünk jóvoltából, aki Papp Laci régi Kawasakijával versenyezne ha… nem tört volna el a főtengely, így most csak mint lelkes néző izgulta végig a futamokat.

Kiderült, hogy a Varga Gabi & Pullcsi páros nem bízta magát a véletlenre és a -1. napra érkeztek mindenki és minden előtt. Na, erre mondják „a jóból is megárt a sok”. Zvoli elintézte, hogy a Safety-Hungary és a Szallerbeck Honda jóvoltából Maróti Tomi motoros tudását Pelyvás Tomi segítse a későbbiekben, valamint Szabó Ákos főinstruktor egy félautomata Honda VFR1200-assal magához vonzotta a Race Taxira vágyó Szandrát és Nikit. Az ex-stuntos tudott volna többet is, de az elektronika nem engedett tiltáson váltani. Az Ördög lány 196-al szakította át a lézercsíkot, míg a nagyobbik Zsótér hölgy alatt 209-et ment a szárnyas gépállat. Mondtam is, hogy „aznap Niki ilyen gyorsan még nem ment el fiúval, pláne ilyen rövid idő alatt”.

A délelőtt folyamán megérkezett Attos és barátnője Alexandra, akit érkezési sorrendben követte Csocso és Ronnie, így bővült az FMP-s tábor. Rozi mindent igényt kielégítő ebédje után jóllakottan tértünk vissza a pálya mellé, ahol már Public1000-ben Jakus Henit, a Csajok a motoron oszlopos tagját csodálhattuk rózsaszín SV1000-esén. Mellette egy álomszép Ducati Panigale 1199, ami drágább, mint egy holdra szállás, ennek ellenére gyári kipufogóval nem evilági időt ment!

Hamar észrevettem (amit később mondtak is), miszerint nagyon sokan nem tudtak részt venni a stuntriderek közül ezen a megmérettetésen. A külföldi versenyzők közül többek között Thomas Urvalek, Radislav Mihajlov, Martin Kratky, míg a hazai részről a Rétság Riders, Junior Team, Citrom, a csongrádi Mészáros Ádám és Mókus hiánya okozott nagy űrt a pályán. Egész hétvégén olyan forróság tombolt a reptér területén, mint egy Dózsa György emlékversenyen, így aztán hamar szimeringes lett a nadrágom. A csapatok árnyékos sátraikban pihenő feltöltős, 400-500 lóerős motorokat végignézve, minden mérnök háborús bűnös lenne a genfi egyezmény szerint.

A pályatakarítás után folyatódtak a Street és Superstreet versenyek, ahol a Turbos élményreaktorban a zöld lámpa hatására beindult a maghasadás. A rajtautomatika folyamatosan tiltás közelben tartotta a fordulatszámot, majd egy pillanat alatt a pilóta rávágta a kuplungot, mint Buga Jakab a véres ostort. A hirtelen haragú Hayabusa nehéz, mint a sár, de ha egyszer betapad a ragacson, a meghízott 190-es virsli gumi fog, mint a zöld festék és már viszi is a lendület. Az ismétlődő zöld lámpa hatására beindult a Pavlovi reflex, az mindenki magában számolta a másodperceket, tapadt a kijelzőre kíváncsian, várva hány tized másodperc dönti el a győztes nevét a vesztesétől. A 100 oktános versenybenzin afrodiziákum volt nem csak a motorok szerelmeseinek, de a paripák vérnyomását is rendesen az egekbe pumpálta.

A tapasztalt látogatók tudják, hogy a Competition motorok gyorsulása nem evilági pilótavizsga, a spanifer kötelező! A SuperStreet-el ellentétben a Street1000-es szívómotorok felül hamar elfogytak, mint az édes Törley egy házibuliban. Az emelőn laptoppal megkínzott motorok véres torkából lángok csaptak elő, miközben a szerelők hegyezték a meredek nyomatékgörbe csúcsait. A német Thomas Granica 600 LE-s Hayabusája eddig elért legjobb eredménye 7.51mp 305km/h, a szigetországi Garry Bowe 7.37mp 305km/h, akkor elhihetitek, hogy Lencsés Donát Dani (a rövidtávú rombolás nagy esélyese 7.82mp 290km/h-el) rajtja után mondtam is magamban: “Ez a kemény, nem a keddi kenyér”. Hozzá képest mindenki csak egy herélt lajhár volt.

Mint a dülledt szemű csigák, úgy lestük, ki éri el hamarabb a végtelen horizont vibráló messzeségét és lesz egyre kisebb a forró beton felszínén. Sajnos a döntő futamon annak ellenére, hogy Lencsés D. Dani 30-cal gyorsabb volt, már az első 150 méteren annyi hátránya lett, amit a végére nem sikerült ledolgoznia. De idei rekordja így is akkorát ütött, mint egy hólapát, mert 303 km/h-val ért a célba! Nyugodt szívvel ki is jelenthetjük, Dani felért a nagyok közé, jó lesz, ha megtanulják a nevét.

Ha már csúcsok, akkor meg kell említenem, Erdős Csaba új autós országos csúcsot állított be 7.34 másodperces eredményével, de a sugárhajtású autó is odatette magát a 6.5 másodperces eredményével! A nap második és egyben nem utolsó csúcspontja a Jetcar volt. A Franciaországból érkező David Pertué sugárhajtású autója számokban kifejezve 480 kg és 8000 LE 0-480 km/h 5,42 sec (400 méteren) 200 m-t, felgyorsult ez alatt 314km/h-ra, 3.5 másodperc alatt (olvasd csak el újra!).

A lökhajtásos akkorát szólt, hogy a körülöttem álló embereket azonnal szentté avattam és elkezdtem hinni Istenben! Minél jobban lógott a kismutató, úgy lett egyre sötétebb és mindenki örömére egyre hűvösebb is, ezért egy kiadós vacsorával lepett meg minket Rozi, aki ezen a két napon mindenkire saját gyerekeként vigyázott. Még sötétedés előtt versenyzőkre vadászva megvizsgáltam a felhozatalt. Első utam a tavalyi balesetemkor kisegítő SRT-s Marcus-hoz vezetett, akitől megtudtam, már csak Ők ketten maradtak Borbély Kornéllal, mert egy baleset és időhiány következtében sokan abbahagyták a motorozást. Szilágyi „Mad Man” Ricsynél folytattam az információgyűjtést, akitől megtudtam, jövőre még rövidebb áttétellel vág neki a Div2-nek. Mivel hátul a 75-tel így is határon van, ezért a szekunder első fogszámát próbálja minimalizálni.

Ekkor Rozi szól: „Ádám, Attos keres…!” Kis Attila köztudottan nem tartozik a kis emberek közé, ezért joggal kezdtem el aggódni. Szerencsére kiderült, hogy a Facebookon egy Motul játék nyertese vagyok! Sietve boldogan vettem át és tudtam magaménak a 8Gb-os adathordozót, amit ezúton is köszönök. Este a csapat nagy részét összehozta a büfé sátra és a sörpadok jelenléte. Csocsó, Ronnie, Gojó és a többiek rendeltek jó néhány páncélos gyümölcslevest, amit hamar magukban tettek, védve a felmelegedéstől. Egyéb kétes eredetű gyümölcs párlatokkal fokozták az elkerülhetetlen hatást, aminek következménye a Münchausen báró-féle kecses járás lett.

A GridGirls lányait gyors casting alá vetették a fiúk, majd bónuszként segítették marketing munkájukat, amiben az MZ guru Gojó rendesen el is fáradt. Az este folyamán a csapat tömegben is nagyobb két tagja annyit ivott, mint egy kozák horda lovakkal együtt. Delhusa Gjon jelenléte emelte az est fényét, amit Csiga, a hangosító, próbált fokozni, akinek a koncert után önálló estje lehetne a nagyszínpadon!

Szóvá tette, hogy a pólóm rózsaszín, de ezt már annyira határozottan állította, hogy nyomatékosítanom benne a mosás után is piros pólóm színét már szánalmas próbálkozás lett volna. Ronnie a napi 3 liter folyadék bevitellel a vasárnapi egész adagot is túlteljesítve és egy bontatlan Arany Ászokban találta meg az igaz szerelmet és a lelki társát egyben. Este, ahogy sétáltam, a sörök mellől és Szikora Bandiék gumiszerelőjétől is ugyanazt a mondatot hozta a szél “Először a külsőt nézem meg, de számomra a belső sokkal fontosabb.”A Gridgirls csinos hosstes lányokon ABC sorrendben szaladt végig az éhes férfi szem, de Csocsóék ezzel mit sem törődve, lőtávolon belül önkéntes profilkép készítést vállaltak méretes objektívükkel.

Gojónak a fiatal csinos hölgy tagjait az “Én vagyok Omar, Abudabi hercege” kijelentéssel sem sikerült volna levennie a lábukról. Ezért inkább magának háttal fordulva eldobta magát tarlón és szerelmi vallomásként oroszul beszélt a lányoknak. Ekkor a fiúk még túlszárnyalva a hangosítást, szerenádot adtak egymásnak, de miután Ronnienak annyi ereje se volt, hogy Heni 1000-esével szemben behúzott fékkel gumit égessen, jobbnak láttuk, ha elvesszük Tőle a kulcsot, és büntiből csak másnap adjuk vissza. Gojót egy ideig eltűntnek nyilvánítottuk és aggódtunk is érte. Ronnie csizmájával ellentétben a szőke szeszkazán meglett, és mozgó sátorállítást és a matrac alatti felfújást letudták az éjféli utáni nasi-pótvacsit. „Szandra ne engedd el a kezem, mert félek enni!!!! MAMA ÚHÚÚHÚÚÚ”

A lényeg természetesen, 21:00 óra után megkezdődött a Stuntshow Team jóvoltából a Mugen Race Nigh Show Dér Gabi, Csáki Gyuszi, Erdei „Streetbali” Balázs és Kulman „Mikeboy” Miklós szereplésével. Több benzin volt a pályán, mint vér egy jó Tarantino filmben. A végén úgy locsolták a 80 liter benzint, mint egy Forma 1-es győztes a meleg pezsgőt. Az emberi bátorság határait figyelmen kívül hagyva szegték meg a fizika alaptörvényeit a tapasztalt motor matadorok.

Csáki Gyuszi 1000-ese a legkisebb gázra is állt, mint a szultán turbánja. 600-asát hamar felforralta, mert csapágyig égette a gumit, de a -1 motor ellenére is a rengeteg pirotechnika, és a tűzzsonglór felejthetetlenné tette az estét. Mikeboy driftjei feltűnően komolyak voltak, CBR600-asa úgy viselkedett, mint a literesek. Folyamatos egymásba kapcsolt erőcsúsztatások és teligázas kigyorsítások hoztak tűzbe mindenkit a lángoló pálya szélén.

A nap végét mindenki nagy kedvence, a Blues Company zárta a nagyszínpadon. Ronnie éjfél után még finoman megjáratta a szelepeket, jelezve mindenki nagy örömére részvételét az Extrém hétvégén. Mi már ezt megelőzően hárman két motorra redukálódott csapattal és elmentünk Berekfürdőre, ahol fürdés és kényelmes ágyban töltött izgalmas éjszaka után másnap reggel 8:30-kor leadtuk a kulcsokat és visszatértünk a katonai reptér belső oldalára.

Sajnos idén is történtek kisebb-nagyobb lopások, mert a rendőrök jelenléte és a szóbeszédek alapján megint maguktól nyíltak fel a tanktáskák a sátrak környékén. 10 óra után nem sokkal Ronnie motorjára visszakerültek a dobok és frissen, mintha tegnap italt is csak képről láttak volna a fiúk, a CBR1000 és az SV1000 elindultak hazafelé. Pedig ha tudják, hogy még volt egy Jetcar… az elhagyott karszalag ellenére lehet, maradtak volna. A stuntnak csak a kvalifikációját néztük meg, ahol a mezőny idei motorjának többsége fiatalabb volt, mint egy ipari tanuló.

Alapító Zvoli szomszéd eközben elfojtott robogós vágyát egy start-stop rendszerű Honda PCX-150-essel elégítette ki a Honda TS-Integral és Tarsoly Zsolt jóvoltából. Zvoli megvárta a versenyek végét, Hadnagy Józsi meg is emlíette fél hét után, hogy a szegediek kitartanak, de az, hogy a verseny végéig ottvan, az a szomszédnál természetes.

Mi már 15 órakor összepakoltunk, búcsút vettünk mindenkitől, majd lassan és kényelmesen elindultunk vissza Szegedre. Ahogy elhagytuk a stunt mekkáját, hogy utunkat megkezdjük az FMP fővárosa felé. A Stuntshow két autójára kötött 3 GSX-R-t követtük a 44-esen, hisz nekik aznapra még volt egy betervezett mélykúti bemutató. A kunhegyesi tankolást követte egy kunszentmártoni fagyizás, ahol pihenőt tartottunk.

Már hazaérve tudtam meg, hogy Hadnagy Józsi, a kunmadarasi programok kulcsembere és mindenki motoros élményeinek főszervezője bizonytalanságról beszélt a 2014-es szezont illetően, de bízunk benne, elhárulnak az akadályok és jövőre is szervezhetjük a Kunmadár programokat, hisz Kunmadár bennünket is hazavár!

Zvoli szomszéd (vagy ahogy FMP Csaba, a másik alapítónk elnevezte, Dr.Kunmadár) hazafelé a sötétben elkerülhetetlenül összetalálkozott egy kóbor kisállattal, ami csak rutinjának és szerencséjének köszönhetően nem ütötte ki az nyeregből. A találkozást az első kerék utána a csizmája fogta fel, de szerencsére megfogta a motort és nem esett el a nagy tempójú forgalmas úton az éjszaka sötétjében. Motorra mindig csak védőfelszerelésben üljetek és vigyázzatok magatokra!

Köszönöm Nektek ezt a csodás hétvégét és, hogy Veletek lehettem!
Ne feledjétek, Kunmadár hazavár!

“Ha odaérsz valahova az még csak fél siker, az igazi siker az, ha haza is érsz”

Üdvözlettel: Damacsek Ádám “Dama”

FMP motorosok

Fotók: Damacsek Máté, Domino