Connect with us
just1 mx
Suzuki

Ti írtátok

Ti írtátok: FMP-s lelet a mezőberényi stunt szeánszról

Nyár végén az egyik fő stunt-esemény Mezőberényben zajlik már kilencedik éve, és sosem kérdés, hogy a szegediek naptárába bekerül-e a dátum… az ő élménybeszámolójuk következik a gumifüstös hétvégéről

Published

on

fmp beszamolo mezoberenybol
jgpr
RST AIRBAG

Mezőberényben a Honfoglalás óta rendeznek Stunt Riding versenyeket, bár ez idő tájt még Streetfighternek hívták a vakmerő lovasokat. Köztudott és mindenki által elfogadott tény, miszerint előbb havazik a pokolban, mint, hogy az FMP ne menjen el ide! Ha viszont már kint vagyunk, targoncával se lehetne elhúzni onnan.

Az Úr 2013. évében szeptember 28-án került sor az esztendő – számomra utolsó erőpróbát jelentő – megmérettetésre. Reggel a Lukoil kúton közel harmincan, majd Hódmezővásárhely után már majdnem negyvenen faltuk a hideg aszfalt kopott felszínét. Elindultunk a 47-esen, mint a lemmingek, legalább akkora lelkesedéssel, mint ’896-ban az ifjú klondike-i aranyásók.


A fő fehér motoros és ,,FMP” Csaba vezetésével egy levegővel, megállás nélkül, kevesebb mint 90 perc alatt teljesítettük a 115 km-es szelektív szakaszt. Fél 10 előtt már a bejáratnál osztogatott kis préselt falapocskák segítségével borulásbiztosan letámasztottuk motorjaink nagy részét, de láttuk, a szervezők is meglepődtek, mikor begördült nagy hangzavarral a szegedi konvoj. Zvoli szomszédom rögtön intézte a VIP szalagokat és Máténak egy mellényt, hogy mint az FMP-Motorosok egyik fotósa, a fellépők közvetlen közeléből készíthessen képeket a csapat archívumába.


Ekkor a pálya bejárathoz közelebbi végén masszív burnout vette kezdetét… Makkai Roland vezetésével a debreceni Stuntboys tagok érkeztek akkora füsttel, hogy műholdról is lehetett látni. Rövid beszélgetés után Nikiékkel gyorsan végigszaladtunk a pályán, mint a TSZ pilóta permetezéskor.

Amíg a reggeli, a tavalyihoz képest hűvösebb időhöz akklimatizálódtak a helyi késdobálóban, én megkerülve a háztömböt elindultam szerencsét próbálni. Pepétől érdeklődtem Szilágyi Ricsy hollétéről, de mivel pályán volt, így a Csongrád Street Team utánfutóját Mészáros Ádám és Németh Györgyi autóját jelöltem ki bázisnak az esemény időtartamára. A depóban Palatinus #55 Attila „-Szia Dama!” köszöntéssel, és egy határozott kéznyújtással üdvözölte jelenlétemet. Közvetlensége és barátias stílusa pozitívan hatott rám, ami után felvetette, hogy Balogh Krisztián alias Oláh Józsi segítőjeként karszalagra lehetek jogosult. Pala bíztatása elég volt ahhoz, hogy percek múlva már jómagam is VIP tagként a pályán lehessek.


Az utca elkerített felszíne olyan hosszú volt, hogy csajozni lehetne vele, ezért rengetegen akartak szem és fültanúi lenni az egész napos és a Mezőberényi Motorosok Baráti Körének hála ingyenes rendezvényen. A Stuntmasters tag, ahogy visszaért a gyakorlásból egy meglepetéssel fogadott. Mutatott 2 első gumit, amit hirtelen ránézésre a következő páros gyakorlatra akar feltenni (gondoltam én kis naiv) és a választás jogát rám ruházza. Tapintásra a puhább keveréket javasolva mutattam rá egy „120/70/17 Pirelli Dragon Supercorsa Pro” keverékre. Amikor azt mondta széles mosollyal az arcán, hogy a „Tiéd”, csak pislogtam, annyira boldog voltam!

Szőke utasom családjához ismét csatlakozva, a Safety Hungary-s Pelyvás Tomit csodáltuk egy fehér 600-as Hornet nyergében. Először a kis hölgy mutatta meg, milyenek is az FMP-sek és rutinosan dőltek az íveken oda-vissza a bóják között. Ez jobban ment Neki, mint a járgány felállítása, de ennek okát fogjuk Palára, mert ilyenkor mindenki szégyenlős egy kicsit. Biztatásunk eredményeként anyukája is kissé elbizonytalanodva, de felvette a sisakot, majd Tomi instrukciója után lazán, a végén már 1 kézzel csinálták végig ketten a szlalom pályát.

Az idei bemutató érdekessége egy műrepülő 110-es, 2 ütemű, 2 hengeres boxermotorral, kékes füsttel maga mögött egy csavart dugóhúzóval már repült is, mint a híres görög buszsofőr, Ikarus. Az utánpótlás kategória harca után délben felsorakoztak a riderek, kicsik között egy Simson kivételével mindenki ETZ nyergében: Négyesi Zsolt, Négyesi Tibor, Varga Róbert, Valek Tamás, Fabók Tamás, Podani Milán, Mészáros Ádám, Albert Kálmán, Makula György.


Jöttek a nagyok: A nap első fénypontja Magyarország világbajnoka, a külföldön is elismert tehetségű kunhegyesi Angyal Zoltán bemutatója volt 3 motorjával. Öszvér Hondájával rögtön olyan magasra tette a mércét, amit felülmúlni értelmetlen, mint színes ceruzában a fehér szín. Majd jött a nagy kedvenc, a literes GSX-R, amiben annyi erő volt, mint dízelben a nyomaték és ez olyan biztos, mint, hogy permetezés és úszás közben nem ásítok. A motor üvöltött, mint malac a kés alatt és beindult, mint a buzuluki erőmű. A nosztalgiakedvelők is megtalálták a maguk kedvencét az MZ láttán, amivel Szemöldök szó szerint azt csinált, amit csak akart.

Zolit követően általában kettesével léptek fel a riderek, közben egy-egy motoros csemegével kedveskedtek a szervezők a kilátogatóknak. Az első kettős Szabó Ákos és Balogh Krisztián volt a délelőtt folyamán. Ákos F4-ese miatt Hajó figyelmeztetett mindenkit, hogy a CBR injektora ereszti a benzint, így a pálya helyenként csúszhat, és nyomokban üzemanyagot tartalmazhat.
Utánuk Lencsés Donát Dani SuperStreet kedvenc Turbo-s kék Hayabusája került előtérbe. Aki járt már Kunmadarason, annak nem kell bemutatni a motort és annak pilótáját sem. A versenyző tudása hihetetlen, a motoré pedig brutális.


Bemutatóztak ismét saját építésű autójukkal a főiskolások. A KEFO lelkes diákjai által épített csővázas üvegszál kompozit autó egy módosított YZF-R6 és egyedi kipufogó, szívó és hűtőrendszerrel szalad végig az utcán. A laikusok is hamar észrevették, hogy benne nem egy egyszerű szekvenciális váltó dolgozik, hanem egy kormánytól vezérelhető elekropneumatikus egység szabályozza az átvitt nyomaték nagyságát.

Körbejárva a Streetfighter Fanatic gépparkjának helyet adó oldalt, a Motorage magazin, Amrein László standja mellett idén már 5. alkalommal foglalt helyet a Helltuning Dragbike csapata. A teamet Sebők István #301 Moditwin és Lázár Pál #306 Competition versenyzők képviselték. Ez idő alatt a depó mellett Kulman Miki „Mikeboy” tartott bemutatót PC35-ösével, a bóják között számot adva a technikás gyakorlatiból, majd Ferenczik Zoli fekete 636-osával küzdött a percekkel Szikora Bandi indításával. Látványos és összefűzött gyakorlatai végén megkönnyítette a Bátszi Motoros fiúk dolgát a gumicserénél. Hadnagy Józsi és a közönség hosszú biztatására, ha nehezen is, de eldurrant a beton kemény hátsó abroncs, ami már új korában is olyan lehetett, mint a döglött cement.

Mókus sajátos stílusát és gépparkját sajnos nem tudtok megcsodálni, mert egy külföldi bemutató alkalmával technikai okok miatt gerincsérülést szenvedett. Bátor Zoli szerencsésebben járt, mert Őt csak egyszerűen nem engedte el a főnöke erre a hétvégére.

Miközben Tompika váltotta a Csillag születik sztárját, Citrom Transportere már háttal a pályán várt a megfelelő pillanatra. Gergely Sanyihoz hasonlóan Robi néni kislánykori emlékeit felidézve, nosztalgiából ráült a tárcsafékes bordó TS-ére, és nagy gázzal kiszáguldott az autó belsejéből. Változatos bemutatóját egy ETZ-vel folytatta, majd a szarvasi tehetség délután 2 órakor a showja végén hatalmasat esett. ,,Másodikban kerekeztem kormányon ülve és mikor letettem, lecsúsztam előre a motor elé és végig tolt, míg meg nem állt, nyalogattam a betont. Motoron a sárvédő tört le meg 1-2 dolog eltört, meghajlott” – mesélte Citrom.


Demény Zsolti és Laci egy-egy GSX-R 1000 és egy LTR-450-nel szállt versenybe a konkurenciával és adott olyan quad használati útmutatót, hogy csak pislogtunk. Eközben a depóban a három tagúra fogyatkozott Junior Team készülődött felspannolni az értő közönséget. Kötél, Tibó és Mikó trió együtt keményebbek voltak, mint a Dolly Roll. A CBR-1000 RR típusú nagy teljesítményű távolságáthidaló eszköze láttán felmerült bennem a kérdés, hogy gyorsulhatnánk. De ahogy kimondtam, Pisti annyira elkezdett nevetni, hogy a kuplungot alig bírta behúzni. Amikor eljött az Ő idejük a hátsó gumi futófelülete vékony volt, mint egy hasmenéses anakonda. A halálba forgatott Hondának egy mindent bele burnout után a gumi élete rövidebb lett egy tenisz szoknyánál.


Kihasználva a pályatakarítás idejét Niki vágyainak egyikének tettem eleget. Minden álma az volt, hogy a stuntosok aláírásával tegye emlékezetessé a napját. Nekem, aki szereti a kihívásokat nem kellett kétszer mondani és második nekifutásra Csáki Gyuszi filctollával megkezdtük a csinos lány hátának kidekorálását. A stuntosok szinte kérés nélkül, örömmel tettek eleget a felkérésnek a kisasszony nagy örömére. Felkerült az i-re a pont, amikor utasom Ricsy szőrős motorját megsimizhette.

A lezárt flasztert elfoglalták a Stuntshow Team tagjai. Szabó Ákos, Csáki Gyuszi, Dér Gábor, Erdei Balázs bemutatója után olyan arcot vágtam, mint aki háromig se tud számolni. Ők négyen nem tiszta fialás. Aznap csak én voltam normális, mert a gyógyszerest mindenki otthon hagyta.


Mad Man Ricsy + Pepe duó következett a forgatókönyvben. A betyár miközben az üléshez kötözött Romet Pony-jával bukfencezett, Ricsy a tűzzel játszott. Szokták mondani, az élet a legjobb dramaturg, naná’ hogy most… A felkötözött kannából folyó benzin miután egykeréken tűzet fogott, gyorsan felszaladt a sugáron, ami hamar belobbant és a lángok már a kék-piros gyerekszőnyeget karmolták.

Amikor láttam, hogy a láng siet a műanyag tartály felé, onnantól már csak pár pillanat választott el a kellemetlen érzéstől és már égett is az egész háta! Joker-Ricsy úgy nézett ki, mint Rambo,, mikor vesztésre áll a meccs. „Rutinosan” a közönség felé rúgta az égő bombát, amit a tűzoltók azonnal körbevettek, mint a betlehemesek a jászolt. Szerencsére komolyabb baj az ijedségen kívül nem történt hála a gyors közbelépésnek. A Stuntmasters tag, mint Magdi anyus, elpusztíthatatlan! A váratlan produkcióra való tekintettel jól megcsapkodta kuplunggal a hátsó gumit biztos, ami biztos alapon, és tovább folytatta a showt, extra különszámáért különdíjat kapott a nap végén.


A nap páros versenyét többek között Pala új festésű hosszított villás K3-asa és Tapi különleges festésű 2 hengerese zárta. Az #55-ös erősebbikje drift közben ledobta a láncot, így az pihenő állásban várta a finálét, amíg Tapi tűzokádó sisakjával kápráztatta el a látogatókat. A láng epicentruma, mint Colombo felesége, viszont az égett gumi fehér füstjében jobb, mint egy pénteki korsó egy pohár áráért. Utolsóként Tompika és Gergely Sanyi hergelték az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat, lányokat és fiúkat.


Az FMP 3 csoportra osztva érkezett, ebből a 125 alattiak a 3 órás út miatt már bőven a finálé előtt hazaindultak. Zvoli jóvoltából Máté a fotós kukás mellényt visszaadva Szandrával megleptek egy 9. Streetfighter Mezőberény-es pólóval és vállalták a szponzorom ajándékának hazafuvarozását. Az esti őrület csúcspontja ekvivalens volt a Rambo trilógia forgatókönyvével, elszabadult a pokol! Pala megint Zvoli előtt őrült meg, a fűben nyomatta Neki a burnout-ot. A nap végén a felforrt hűtők, kettényílt gumik és összekarmolt faridomok jelezték, hogy baj volt, itt bizony rendesen elgurult a gyógyszer!

A nagyok közül Tompika került ki győztesen, míg a kicsiknél Citrom, akinek ezúton kívánunk mihamarabbi gyógyulást! Köszönöm a napot az Bátszi Motor-nak, az összes megjelent stuntridernek és a társaságomat képező FMP-motorosok tagoknak!

Írta: Damacsek Ádám ,,Dama” 
Képek: Damacsek Máté
(további fotók itt)

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending