Connect with us
Suzuki

Ti írtátok

Ti írtátok: Benelli Tre-K 1130 teszt

A helyszín egy benzinkút. Izgatottan várom a találkozást az 1130-as Benellivel. Az internetes forrásokat áttanulmányozva nem tudhattam, pontosan mire számíthatok. Mi is ez pontosan? Egy túramotor? Egy enduró? Egy fura naked? (videóval)

Published

on

ULTRABOLT
RST AIRBAG

Szöveg, képek: Varga Róbert (rsvforum.com)

Az olasz gyártó már hosszú évek óta használja sorhármas 1130 köbcentiméteres erőforrását, mely köré 2006-ban megépítettek sport endurójukat, a Tre-K modellt. A teljesítményt és a nyomatékot kissé áthangolták, így 123 lóerőt és 115 Newtonmétert teljesít a gép. Megkapta a PowerControl funkciót is, amivel egy gombnyomásra túrás motorteljesítményből sportossá vált át. Szokatlan dizájn, felhúzott kipufogó, melyet művészien körbeölelnek a kettéválasztott hátsó fényforrások.

A megjelenésénél csupán a hangja szokatlanabb. Alapjáraton karakteres olaszos zakatolás, magasabb fordulaton pedig átvált ércesebb hangtartományba. A gyártó megoldotta a hűtési problémákat is, a motor fara és oldala után végre a megszokott helyre helyezték a folyadék hűtőjét.


A próbaút egy 100 kilométeres túra során valósulhatott meg kedvenc útszakaszaimon, melyeken megfelelőképpen szóra bírhattam a tesztalanyt. Az  vezetési pozíció kiváló, bár az ülésmagassága számomra szokatlanul magas: szerintem a 175 centi alattiaknak ez akár gondot is okozhat. A váz és a felfüggesztés kidolgozása gyönyörű, menet közben pedig végig érezhetjük a rendelkezésünkre álló rengeteg tapadást.

123LE és 115Nm 1130 köbcentiből, 3 hengerből

A motor teljesítményleadása tovább javít ezen az érzeten, még az erősebb üzemmódban is nagyon finoman, jól adagolhatóan adja le a teljesítményét. A köbcentielőny érezhető, egyenesekben sportmotoroknak is becsületére válóan indul meg, és hamar el tudja érni a 200km/h feletti végsebességét. Természetesen ez nem sportmotor, máshogy reagál a gyors kanyarokra és hiába a Brembo fékek, máshogy lassu,l mint az olasz sportgépek, amikre ezeket szerelték.

A műszerfal szépen kidolgozott, kapunk egy jól működő üzemanyagszintmérőt is, viszont meglepett az óra hiánya

Tehát mi is a Benelli Tre-K?

A médiában a következő kifejezéssel találkozhatunk manapság: Sport Enduro. Azt hiszem ez jellemzi igazán, és a Tre-K is az izgalmas felsőkategóriás példányok közé tartozik, mint például az új Aprilia Caponord, Ducati Multistrada vagy a Triumph Tiger Sport.

Hogy tetszett-e?! Nagyon! :)

Összességében egy kiváló funbike, amivel túrázni is élmény. A gyártó remek túradobozokat kínál a vashoz, azonban – mint bármilyen más alkatrészt – ezeket is borsos árbon mérik. Továbbá hihetetlen, hogy egy ilyen kiváló motort készítő vállalat nem tudja megbízható márkakereskedésekkel ellátni legalább az európai piacot. Külföldi fórumokon is gyakran felemlítik a kereskedések gyenge színvonalát, teljes hiányát vagy a több hónapos várakozási időket az egyes alkatrészekre…

– ha Te is szívesen látnád a motorod – vagy az általad kipróbált gépet – a Ti írtátokban, akkor pár kép kíséretében írd meg tapasztalataidat az info@tesztmotor.hu címre! Tedd híressé a bringád! ;)

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending