Ti írtátok: Aprilia RSV Mille olvasói teszt

Szöveg, képek: Varga Róbert (RSVRocky)

Az olasz gyártó a kilencvenes évek végén robbant be a legerősebb sportmotorok világába, amikor a Ducatihoz hasonló kéthengeressel állt elő. Az Aprilia nem csupán próbálkozásnak szánta a modellt, komoly szándékait a versenypályákon is bizonyította. Így indult útjának az RSV-k sikertörténete, melyek ugyan mára már V4-es erőforrással nyerik a futamokat a világbajnokságon, azonban a kéthengeres modellek sem vallottak szégyent.

A vassal immáron hat éve rójuk együtt az utakat, több mint 32 ezer kilométert letudva közösen. Közel sem egy népmotor, figyelemfelkeltő, de korántsem annyira radikális, mint egy Ducati. Ezzel szemben visszaadja azt az érzést, amit egy igazi superbiketól elvárhatsz. Gyakran hasonlították össze a bolognaiak modelljeivel szemben, és ez nem véletlen. Lehet, az Aprilia nem annyira ikonikus vagy patinás, de a gyártónak sikerült a Ducati legtöbb erősségét beleépítenie motorjába, sőt néhányat túl is szárnyalt.

Bizonyára a 128 lóerő ma már kevésnek hangzik egy ezrestől, emellett termete is nagyobb a jelenlegi divatnál. Leadott teljesítménye azonban bőven elegendő, csupán a hosszabb egyenesekben érezheted zavarban magad az újabb sornégyesek ellen, viszont a nyomaték és a gyorsulás bőven kárpótol ezért. A váz és a felfüggesztés nagyon egyben van! Ebben az árkategóriában nem találhatsz olyan konkurenst, amely ennyire stabilnak érződik, ebben segít a gyári kormány-lengéscsillapító is. Az újabb sportmotorok többségéhez képest még kényelmesnek is mondható: minél gyorsabban mész, annál kevésbé fárasztó.

A motor nyomatéka és a motorfék megszokást igényel, hiába van ellátva csúszókuplunggal, bármikor meglepheti a tapasztalatlanabbakat. Egyáltalán nem egy kezdőmotor, ráadásul jól meg kell választanod a hátsó gumiabroncsot. Minél puhább, annál jobb, viszont hamar kockásra koptathatod (ha nem jársz eleget Dobogókőn :) – a szerk.).

A típushibák, amiket említenek, egyáltalán nem vészesek. Az indítórelét emlegetik, a legtöbb esetben azonban csak az akkumulátor gyengélkedik. Egy duplagyertyás kéthengeresről van szó, mely nem kíméli az akksit, így gyakrabban kell cserélni más modellekhez képest. Gyakori a hátsó fék levegősödése is, ami nálam annyival megoldódott, hogy leszereltem a féknyerget, a légtelenítőt a legmagasabb pontra helyeztem, s így már ki is jött az összes levegő – évek óta hibátlan.

Ami nem típushiba, de muszáj megemlítenem, az a hátsó hengerfej, ami azért V2-eseknél előfordul: hajszálrepedés. Elvileg javítható lett volna, de kapott használtat olcsón Angliából. Továbbá kuplungkinyomó-csapágyat kellett cserélni, s pár kopóalkatrészt: gyertyák, láncszett, gumi és olaj.

Fenntartása nem drágább egy keleti konkurensnél, hisz olajcsere is ritkábban van. Utcán járok vele sportosan, a fogyasztás így is tűrhető, átlagban nekem 7 liter körül mozog. Ha majdnem betartod a szabályokat 5,8, ha csakis nyélgáz akkor fordítva: 8,5 liter százon. Mindez gyári kipufogó és motorvezérlés mellett, melyeket a tulajok gyakran lecserélnek ennél a típusnál, ez viszont magával hozza a motor nagyobb étvágyát is.

Gumikból a hátsó gyorsan kopik, ha sietsz, kemény komponensűvel pedig nehogy megpróbálj hirtelen kigyorsítani! Őszintén szólva rengeteg keveréket kipróbáltam hátul, az élettartamuk 3 és 9 ezer kilométer közt mozog, de még most sem tudom melyik típus lehet a megfelelő kompromisszum…

Mindent összevetve ez egy stílusos fenevad, aminek ha ráérzel az ízére, biztosan megpróbálsz beszerezni egyet. Az olasz motorokról hallható tévhitek miatt az ár-érték aránya hihetetlenül jó – de még így sem fogsz gyakran szembetalálkozni a típussal!