Connect with us
Suzuki

Tesztek

Tartósteszteltünk egész évben – LS2, TCX

LS2 sisak és kabát, TCX sporttúra csizma, no meg a Suzuki Bandit 650S

Published

on

ULTRABOLT
RST AIRBAG

Egy egész szezonon keresztül lehetőségem adódott tartóstesztelni egy LS2 zárt, utcai bukósisakot, valamint egy szintén utcai használatra szánt cordura LS2 dzsekit. Továbbá egy TCX sport-túra csizma egészítette ki motoros megjelenésemet, amelyekről most – mintegy utószóként – összefoglalom az elmúlt idényben gyűjtött tapasztalataimat.

A motoros felszerelés kiválasztása a motorvásárláshoz hasonlóan nem egyszerű feladat, mert pontosan tudnod kell, hogy milyen körülmények között, milyen célra fogod használni – és akkor még mindig nem tudod, hogy hosszú távon beválik-e. Az élet azonban ennél sokkal egyszerűbb, amire a fent felsorolt felszerelések lehetnek a példák: mindegyik nagyon sokoldalú és kényelmes darab. Egy átlagos, józan gondolkodású utcai motoros minden igényét kielégíthetik, és én is csak azért találtam – nagy nehezen – fogást rajtuk, hogy legyen mit írni a portékákról…

Nem igazán lehetett olyat kérni tőlük, amit ne tudtak volna teljesíteni az utcai használat során – bár a Hungaroringre azért nyilván túlzás volt cordúrában felmenni. Pedig a tesztprogram az utóbbi heteket kivéve nem nagyon szünetelt, gyűltek szorgosan a kilométerek a hármasba, télen-nyáron, hidegben-melegben, szélben és esőben, sötétben, Budapesten és vidéken, háborúban és békeidőben. Amikor úgy tényleg “főszezon” volt, akkor szerintem többet volt rajtam a TCX SS Sport csizma, mint az utcai cipőm, de az LS2 dzsekit is csak fürdés előtt vettem le, némi túlzással. Apropó fürdés, terveztünk a dzsekivel kapcsolatban egy “zuhanytesztet” is, amivel a spanyol-kínai gyártó által ígért 100%-os vízállóságot kívántuk demonstrálni. Viszont ezt az ígért LS2 motoros nadrággal együtt szerettük volna prezentálni, amire azóra is várunk, mint Anettka az űrrepülésre. Sajnos a gatya már biztosan nem érkezik meg, így nem tesztelhetjük, se vizesen, se szárazon, a többit viszont volt alkalmunk bőven, így is, úgy is. Ha nagyon akarom, egyetlen mondatban összefoglalom mindhárom szerkó hibáit: az LS2 Discovery dzsekinek a súlya miatt leszakadt az akasztója (ha mindennek ekkora lenne a legnagyobb baja…), az LS2 Dream sisaknak egyszer menet közben leszakadt a plexi egyik fele a kilazult csavarok miatt (mondjuk ezt a hibát nem kellett nagyítóval keresni…), a TCX SS Sport csizma pedig egyszer-kétszer átázott. Van belőle vízálló kivitel, de ha azt választom, tényleg nem lett volna miről írni…


A másik csavar meghúzásához le kell venni a plexit; jobbra: a párnák könnyen kivehetők a mosáshoz

Az LS2 sisak egyetlen baja ez a folyamatosan fellazuló műanyag plexi-konzol volt (mindkét oldalon), amit végülis nem egy nagy mutatvány meghúzni egy csillaggal, viszont ha (többször is) elfelejted, akkor azt garantáltan eszedbe juttatja a kupak, akár menet közben is: ahogy azt velem tette. Szerencsére nem volt nagyon kellemetlen a szitu, amikor hirtelen leszakadt a “fél plexi”, mert lakott területen belül mentem, de nagyobb tempónál lehetett volna “cikibb” is a mutatvány. Pont a nagy sebesség okozta a “lazulást”, amikor a szél rángatta a szellőzés vagy párásodás miatt résnyire nyitott rostélyt. Egyszer-kétszer téli sapkaként is használtam az LS2-t, és bizony úgy fagypont körül már párásodik rendesen, ezért nagyon kíváncsi lettem volna – a típushoz rendelhető – Pinlock képességeire. Más negatívum viszont nem jut eszembe a Dream-ről, a kezdeti “fülbemászó” kényelmetlenségek után gyönyörűen megszoktuk egymást, a csatja egyszerű, a beépített, gombnyomásra “működésbe lépő” napszemüveg számomra főnyeremény, a formája vagány, ahogy a café raceres minta is. Az ár-érték arányt tekintve az egyik legjobb választás lehet az LS2, minden aprócska hibájával együtt – de a pozitívumok bőven-bőven fölé nőnek ezeknek.


Az LS2 dzseki nem egy szerelem első látásra típus, de később a mindennapok nélkülözhetetlen kelléke – mint a Bandit?

Mint említettem, LS2 Discovery kabátomról leszakadt az akasztó… Mintha Kiszel Tünde körme tört volna le, legalább akkora a probléma… Ha ezt megvarrnám fekete cérnával, nedves szivaccsal végigtörölném és visszahajtogatnám a gyári tatyójába, akkor minden további nélkül újra el lehetne adni. Azt hiszem, ez mindent elmond a minőségéről, illetve a közel tízezer kilométeres állapotáról. Viszont eszem ágában sincs visszacsomagolni, annyira összemelegedtem vele a szezon során. Az LS2 sisakkal ellentétben már a kezdet is könnyű volt, kényelmes és praktikus, a kizipzárazható béléssel szinte négy évszakos – tényleg egy stréber, nem nagyon tudom kritizálni. Jó, egyszer-kétszer elázott a forgalmi a zsebében Szeged felé, amikor elkapott a zuhi… Pedig elvileg 100%-ig vízálló, de az eső se 20%-os volt…(talán mégis jobb, hogy nem jött össze a zuhanyteszt :)) Meg ugye a full fekete szín sem a legelőnyösebb motoros szempontból, és most a biztonságra gondolok, nem a divatra. A fekete-fehér TCX SS Sport csizma viszont mutatós darab, de ennél is fontosabb, hogy hosszú távon is kényelmes. Azon az egy-két átázós sztorin kívül (tudod, Szeged felé…) tényleg nem tudok rosszat mondani róla, de ez sem igazi hibája, nem gumicsizma ez… Igazi univezális motoros csuka, az utcán komfortos, a pályán pontos és még a motorról leszálva is használható egy darabig. Bár az LS2 kabáttal ellentétben kissé megkopott kezdeti vakító fehérsége, de hát ezt nem csak a levegő érte…


Jól néz ki, kényelmes is, sportos is, tartós is – motorból is ilyen kéne!

Legfontosabb tartósteszt alanyunk persze Bandika volt, a Suzuki család fiatalabb gyermeke, a kis 650-es Bandit S. Ő már blokkolásgátlóval született, ami igen jót tett néha az esőben a lelki világunknak (tudod, Szeged felé…), de egyébként a fék nem volt egy világbajnok, hogy kezdjük a negatívumoknál. Persze átlagos használatra az átlag Bandit-tulajnak hibátlan, szóval inkább a mi elvárásaink voltak magasak: egy sportosabb motorról átülve éreztük harmatosnak. Folytatva a fekete pontokat, a Bandit SPM-fokozat környékén “automatikusan” behúzta az egyik tükröt, valamint a kuplungkar- és folyadéktartály konzolja is elrepedt valahogy. Itt véget is ér a 2009-es évjáratú tesztmotor hibalistája, de a kötelezőkön kívül is alakítottunk Bandikán, ami kétség kívül az előnyére vált a srácnak: BenZso szavaival élve az Akrapovic kipufogó igazi élménymotort varázsol a “szürke” Suzukiból, a Titax fék- és kuplungkar nagyot dobott a konzervatív megjelenésen, a Pirelli Angel ST gumigarnitúra pedig tökéletesen passzol túrázós jelleméhez. Ilyen jól felkészült Banditával élményszámba mentek a kilométerek, el is kergettük az ország különböző szegleteibe, de a fővárosban töltött pár ezer kilométer alatt ugyancsak meggyőzően teljesített. Hallottam olyan véleményt, hogy nem értette a tag, hogy mit lehet élvezni egy “unalmas” Banditon. Szerintem egyesek nem kezelik helyükön a dolgokat, azt hiszik, hogy a Suzuki csak a három GSX-R-ből áll. Mi élveztük, hogy megbízható, könnyen vezethető, mindig eljuttat A-ból B-be, ha kell, nagyon gyorsan. Persze nem egy temperamentumos olasz egyéniség, de ha valakinek uncsi a sornégy 650, az már tán magát a motorozást nem élvezi.

Egy kis extra

Amikor bátyám megvette a streetfighter Kawasaki ER-6n-t, azt is azonnal befogtam egy kis sajátos tartóstesztre. Terveztünk némi stuntot a tavalyi szezonra, amiből sajnos semmi nem valósult meg. A stuntshow.hu és a Safety-Hungary embere, Szabó Ákos véleménye szerint ezt így nem lehet csinálni. Arra gondol, hogy már az alapok elsajátítása is komoly időt vesz igénybe: a stunt rider srácok minden szabadidejüket kihasználva (és sokan minden pénzüket felhasználva), szombat-vasárnap gyakorolnak, napi több órát, amire nekünk idén esélyünk sem volt. Ezt máshogy nem lehet, és kénytelenek vagyunk egyetérteni vele. Ettől függetlenül a városban nem talált legyőzőre a keskeny felépítésű, leáttételezett, egyenes kormányos Kawa :) A nyers gyári hang helyett a nyitott dobbal igazi élménymotor a “sárga szöcske”, az Alagútban egy második világháborús vadászgépet sejtenek maguk mögött a közlekedők… Elfér az autók között, a hangjára nyílnak szét a sorok, a következő lámpáig pedig egyszerűen nincs ellenfél – nálam ez az idális városi motor új megfelelője. Tipikus “30 perc az út, tíz perc múlva ott vagyok” motor. De kizárólag a városban, mert az országúton így hamar leforog, és a hangja is sok már ide. De azért mi túrázósabb motor híján a felvidéki túrát is bevállaltuk vele – nagyjából olyan volt, mint a VT750-es csopperrel pályázni…

 Az LS2 felszereléseket a továbbiakban a Karasnában találod meg!
Karasna Motorosbolt (Honda, Dainese, Akrapovic, GAS, X-lite, Nolan, NZi, MQP, Puma és most már LS2)

Cím:
1132. Budapest, Váci út 40. (Lehel téri templommal szemben)
Telefon: +36 1 / 239 – 4964
Weboldal: www.karasna.hu
E-mail:
info@karasna.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

TCX verseny, sport-és túracsizmák, motoros cipők:

Euromotor – legjobbak egy helyen

Cím: 1134 Budapest, Lehel u. 17/b.
Telefon: +36 1 877 44 30 , +36 1 877 44 30
Fax: +36 1 877 44 40
Weboldal: http://www.euromotor.hu
E-mail: euromotor@euromotor.hu

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending