A Talmácsi Racinges Somosi Alexander jól teljesített a GP betétfutamán, az ADAC Junior Cup
sachsenringi versenyén, ahol több, mint százezer szurkoló előtt szagolhatott bele a MotoGP illatába…
A pénteki első időmérőn a 9., a másodikon a 12. helyet szerezte meg a 29 fős mezőnyből, így a 4. sorból várta a 15 körös verseny kezdetét. A rajtja nem sikerült igazán jól, így jó néhány pozíciót veszített, de 3 kör elteltével magára talált és rohamtempóban kezdte meg a felzárkózást, végül a 10. helyen intette le a kockás zászló.
“Alexander rajtja és az első körök nem úgy sikerültek, ahogy vártam. Kellett neki néhány kör, majd nyoma veszett a kezdeti megtorpanásnak és szépen zárkozott fel. Mindenképpen dicséretreméltó az a tudatosság, ahogy felépítette magának ezt a versenyhétvégét és egy számára ismeretlen pályán, ekkora nézőközönség előtt nagyon szép versenyzést mutatott be” – mondta Talmácsi Gábor csapatfőnök.
Alex a számára idegen pályán is a top10-ben végzett, a GP-közönség előtt
“Az edzésnapon esés kicsit bennem maradt még a futam első köreiben és a motor beállításaira is rá kellett érezzek, de szerencsére gyorsan sikerült felvennem a ritmust és – a kezdeti visszaesést átfordítva – folyamatosan előztem vissza vetélytársaimat. Óriási élmény volt ennyi ember előtt versenyezni és nagyon boldog vagyok az elért eredményem miatt” – nyilatkozta Somosi.
Alexander az utánpótlás-sorozat előző, hungaroringi versenyén (IDM) a második lett (Kovács Bálint pedig a negyedik).