Hírek
Talma célba ért a kaotikus futamon
WSSP Monza: Talmácsiéknak nem sikerült kihasználniuk a káoszt, eltaktikázták magukat, így végül ismét elmaradt a pontszerzés…
Published
10 év agoon
By
Teszt Motor
Talmácsi Gáborék a szombati, órákon át tartó meeting alapján állítottak a motoron, ami az időeredményt elnézve jó döntésnek bizonyult. A magyar motoros hat tizeddel megjavította kvalifikációs idejét.
Ami a verseny rajtja után következett, azt senki sem akarta elhinni. Az első start után további kétszer álltak rajthoz a versenyzők, mivel hatalmas bukások jellemezték a start utáni időszakokat és volt, hogy egy kigyullad versenymotor miatt kezdtek piros zászlót lengetni a versenybírók.
A harmadik rajtnál már 10 körösre redukálták a verseny távját, de egy újabb tömegkarambol miatt azt is leintették az első körben – és a Superbike kategória második versenye utánra halasztották a Supersport futamát. Fél 5-kor nyitott a boxutca és immár negyedszerre készültek a rajthoz a csapatok. A sok újraindítás miatt az ideális keverékből nem maradt új szettjük Talmácsiéknak, így kockáztattak. Nem a keveset használt, majd visszahűlt gumikkal szerelték fel Hondáját, hanem teljesen új, de kemény keverékűvel.
Gábor a 16. helyről indult a 10 körös versenyen. Jól rajtolt, de a 2. körben a sikán bejáratánál nem volt tapadása a hátsó guminak és kiment a pályáról. Többen is elmentek mellette, csak a 25.helyre tudott visszajönni. Minden tőle telhetőt megtett és sikerült ugyan befejeznie a versenyt, ami ilyen előzményekkel már önmagában félsikernek számít, de pontot nem tudott szerezni. A versenyt Sam Lowes nyerte, Florian Marino és Lorenzo Zanetti előtt.
“A 4. rajt után a 16 pozícióban voltam, amikor a 2. körben a sikán előtt nem sikerült bevennem a kanyart és át kellett hajtanom egy lassítón a biztonsági zónában, így visszacsúsztam a 25. helyre. A negyedik versenyre a megmaradt kemény, de új gumikat tettük fel, ami sajnos nem jött be, és emiatt végig kriminális volt a tapadás. Mindent beleadtam és végül a 18. helyre értem fel” – nyilatkozta Talmácsi.
Jelentős csúszással kezdődött az European Junior Cup sorozat monzai versenye lévén, hogy a Supersport kategória futamát háromszor intették le és rendeltek el számukra új rajtot. Mindez teljesen felborította a szokásos menetrendet. A paddockban érezhető volt a feszültség, a fiatal versenyzők adrenalin szintje is az egekben volt, míg arra vártak, hogy végre ők is motorra üljenek. Bódis Ricsi a 19.helyről indult. Igyekezett elkerülni, hogy a verseny első köreiben lévő helyezkedésnek esés legyen a vége, de az első sikánban egy kirepülő motor kiütötte alóla a Hondát. Nem úszta meg a dolgot és végül elszenvedte idei első bukását.
“Nagyon szomorú vagyok. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor az ember önhibáján kívül kerül olyan helyzetben, mint most én. Rögtön a rajt után hibázott az egyik olasz versenyző, elindítva ezzel egy láncreakciót és magával rántott még másik két pilótát. A spanyol versenyző motorja végül kiütött engem is, hiába próbáltam elkerülni az ütközést. Most jön egy hosszabb szünet számunkra, ami alatt formában tartom majd magamat és készülök az imolai versenyre” – nyilatkozta Bódis.
Előzmények
Időmérő – nincs egyszerű helyzetben egyik magyar srác sem Monzában. A kvalifikáció után nem túl rózsás a helyzet, de annál jobban kell szurkolni holnap a versenyen.
Talma beszámolója: |
Már korán reggel ragyogó napsütés volt, így eltűntek a nyitott esernyők a paddockból. Talmácsi Gábor a szabadedzés előtt felkereste a mobilklinikát, ahol lézeres terápiát kapott a még mindig nem száz százalékos bokájára, majd egyből készült is a tréningre, ami végig száraz pályán folyt. A magyar motoros kétszer tett látogatást a boxba, miközben szerelői villámgyorsan változtattak a beállításokon. Talmácsi 18 kört teljesített és a 16.helyen várta a délutáni folytatást. Az időmérő előtt összeült a csapat, hogy átbeszélje milyen setupokkal kezdjenek a kvalifikáción.
A megszokott időben 16:05 órakor zöld lámpát kapott a Supersport kategória és egymás után gurultak ki a boxutcából a pályára a versenyzők. Talmácsi az időmérő folyamán is kétszer járt a boxban. A délelőtti kuplung problémát megoldották, azonban a kipörgésgátló többször visszafogta a motor teljesítményét az egyenesekben, ami jelentős időveszteséget okozott. Aztán az edzés utolsó harmadában megérkezett az eső is a pálya egyes szektoraiban, így a végén már nem is maradt sansza javítania Gábornak. Vasárnap a 18. helyről indul, ami mindenképpen egy nagyon nehéz versenyt vetít elő számára, de eltökélt célja, hogy pontokat szerezzen. Az első rajtkockát Sam Lowes zsebelte be, így ő indulhat az élről a holnapi 16 körös versenyen, melyet 13:15 órától az Eurosport élőben közvetíti.
Talmácsi Gábor:
Nem sikerült még a monzai pályát eddig teljesen megismernem. Első nap vizes pályán kellett motorozni, ma pedig két száraz edzés alatt kellett beállítani a motort és megszokni az új pályát. Az edzésen nem tudtam igazán jó ritmust motorozni, sokszor más versenyző szélárnyékát kerestem, mert éreztem egyedül nem vagyok kellően gyors. Az utolsó 10 percben szemerkélt az eső és nem éreztem a tapadást, így nem tudtam javítani a tréning elején elért időeredményemen. Az időmérő végén kiderült, hogy az elektronikai rendszer rengeteget szabályoz a kigyorsításoknál, emiatt mindig sokat veszítettem azokon a részeken. A hibát felismertük és orvosolható. Most a warm up-ra koncentrálok, majd a versenyre. Mindenképp szeretnék pontokat szerezni.
Bódis Ricskó beszámolója: |
Bódis Ricskó mentorával, Talmácsi Gáborral szerdán érkezett meg Olaszországba a legendás monzai pályára. Mint az idei szezonban mindegyik, így a monzai ring is ismeretlen számára, bár videójáték segítségével “körözött” már rajta.
Magyar szerelőjével, Vargha Balázzsal több kört is megtettek a pályán és átbeszélték a tapasztaltakat mentorával is. A pénteki eső miatt némi csúszás volt az első edzésnap menetrendjében és a megszokott kezdési időponttól eltérően több mint egy órával később ültek csak motorra a fiatalok. Bódis Ricsi remekül kezdett. Sokáig az első helyen állt és végül a 6. helyen zárta a tréninget. Péntek éjszaka ismét volt egy kiadós eső, majd ma reggelre már a szebbik arcát mutatta az időjárás és napsütés fogadta a versenyzőket. Az European Junior Cup mezőnye is száraz időmérőre készült. A 30 perces kvalifikáció nem úgy alakult Ricsi számára, ahogy tervezte. Az edzés elején épp előtte bukott a mezőny másik magyarja és ez eléggé kizökkentette Ricsit. Próbált gyorsulni, de minden igyekezet ellenére nem jött ki neki a lépés és meg kellett elégednie a 19.hellyel, ami igen távol áll az időmérő előtt kitűzött céljától.
Holnap a 7 körös versenyre 14:35 órától kerül sor.

Bódis Richárd:
Tegnap nagyon boldog voltam, ma már nem annyira. Nagyon tetszik a pálya ritmusa, de ma sajnos nem jött ki a lépés. A motorom beállításai alapvetően rendben vannak, de egy előttem történő bukás miatt vesztettem a koncentrációból, utána pedig nem tudtam a tervezettnek megfelelő gyors kört futni. Holnap kell egy nagyon jó rajt, hogy mielőbb kikecmeregjek a sűrűjéből és el kell menni az elejével. Legalábbis mindenképpen ez a tervem, és majd meglátjuk, hogy a gyakorlatban mennyire lesz ez kivitelezhető.
Pénteki előzmények |
Megállíthatatlanul robog előre az idei vb szezon, a hétvégén már a negyedik nagydíjra kerül sor. A pilóták Monzában gyarapíthatják pontjaikat, mindez nem titkolt szándéka Talmácsi Gábornak sem, aki szerdán utazott ki az olasz versenyhelyszínre.
Talmácsi ezen a ringen korábban még nem motorozott, így csütörtökön több alkalommal is végigment a pályán. Először kerékpárral, majd gyalogosan is szemügyre vette a kanyarokat, rázóköveket és memorizálta a vonalvezetést. Ezt követően sor került egy utolsó egyeztetésre a csapattal a boxban, hogy milyen beállításokkal kezdjenek az első tréningen.
Kiadós esővel indult a pénteki edzésnap. Talmácsi jól kezdett a vizes szabadedzésen, de nem sikerült a tréning végén az előrelépés, és már akkor tudták, hogy az időmérőre másik irányt kell választaniuk. Nem sokkal a kvalifikáció előtt elzáródtak ugyan az égi csatorna csapjai, de ennek ellenére végig nedves pályán kellett teljesíteniük a versenyzőknek az időmérőt.
Talmácsi percekkel az edzés vége előtt kijött a boxba friss gumikért, majd ő is készült, hogy megfussa leggyorsabb körét, amire a részidők alapján minden esélye megvolt, de végül a piros zászló meghiúsította mindezt, így a 20. helyen zárt. Az ideiglenes pole pozíciót Kev Cohglan szerezte meg.
“A reggeli edzésen sok technikai problémánk volt és a pályát is gyakorolnom kellett. Elsőre nehéz ezen a ringen menni, mert mindenhol nagy a sebesség és a féktávokat is szokni kell. Az időmérő végén épp gyors körön voltam, amikor szétdurrant a pályán az egyik versenymotor blokkja és beintették a piros zászlót, így én is búcsút inthettem a gyors körömnek. Ez benne van a versenysportban, és egyátalán nem aggódok a 20. helyem miatt. Egész jó irányt találtunk és várjuk a szombati folytatást. Holnapra ráadásul már száraz időt jósolnak.” – nyilatkozta Talmácsi.
Kövess bennünket az Instagramon is!