Csatlakozz hozzánk

Hírek

Talmácsi újra motoron

Talma júniusi sípcsonttörése óta most először ült motorra – bár az edzés jól sikerült, de versenyzésre még nem alkalmas a lába, mivel a bal lábfejét nem tudja megfelelően mozgatni

Közzétéve

ekkor

talma kecskemet r125
MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Világbajnok motorversenyzőnk, Talmácsi Gábor még június elején szenvedett nagyon súlyos lábsérülést a portugál WSSP-versenyen – négyszer is műteni kellett. Lemezzel és csavarokkal rögzítették a több helyen eltört sípcsontját, valamint eltávolították a sípcsont melletti izmot, ami a lábfej felfelé mozgatásáért felel. Talma másfél hónapot töltött kórházban, majd a rehabilitációt azonnal megkezdte, ami azóta is folyamatosan tart.

Talmácsi mindennapjait a kezelések mellett a csapatához tartozó fiatal tehetségek támogatásával tölti, így minden versenyére elkísérte a 18 éves Bódis Richárdot, aki a European Junior Cup sorozatban versenyzett. Mellette a 13 éves Somosi Alexandert a Red Bull MotoGP Rookies Cup válogatójára juttatta el, ahol belekóstolhatott Alex a profi motorsport világába, és felmérhette tudását a nemzetközi porondon.

A Talmácsi Team fiataljai tegnap a kecskeméti gokartpályán motoroztak és csatlakozott hozzájuk Talma is, aki szerette volna kipróbálni, hogy mennyire bírja a lába a motorozást – és egyáltalán, képes-e a váltókart kezelni. Mentor és tanítványai négyszer húsz percet töltöttek a pályán és minden tekintetben tartalmas napot zártak.

A csík húzza a repülőt: most Ricskónak (elöl) kell formába lendítenie mentorát, Talmát

“Nagyon jó érzés volt újra motorozni. A lábam rehabilitációja folyamatosan tart és az orvosok még hosszú gyógyulási időt jósolnak. A hétköznapi élet során már kevésbé hátráltat a sérülésem, hiszen tudok már járni, egyedüli nehézséget a bal lábfejem felfelé húzása okozza, az elvesztett izomrész miatt. Idővel a többi izomrész veheti át ezt a feladatot, amelyhez sok erősítésre van még szükségem. A motorozás jól ment, és egy-egy sebességi fokozatot be tudtam váltani, de ez még kevés lenne egy világbajnoki szerepléshez, ahol egy kör alatt akár 30-40 alkalommal kell a váltókart fel és le mozgatni. Jelenleg ezt a mozgást combizomból oldottam meg, nem pedig a lábfejem mozgatásával. Folytatom a rehabilitációs programjaimat, és amíg jó idő van, szeretnék újra motorra ülni” – nyilatkozta Talmácsi.

MPS ALPINESTARS 2017
ALPINESTARS OFF ROAD

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending