Csatlakozz hozzánk

Hírek

Talma második a versenyen

OLASZORSZÁG, MUGELLO A verseny

 
 
 
 

Közzétéve

ekkor

ICON AIRFLITE MPS


Talmácsi második lett, és azt mondja, jó úton halad a csapat

Késhegyre menő csatában, parádés hajrával harcolta ki a második helyet Talmácsi Gábor a mugellói Olasz Nagydíjon, s a most szerzett 20 ponttal az összetettben a hetedik helyre zárkózott fel.

A magyar versenyző a második pozícióból várhatta a lámpa szabad jelzését, s a rajtot remekül elkapva már rögtön a viadal elején az élre állt. Elhúzni azonban nem tudott, mivel tíz-tizenkét versenyző diktált közel azonos tempót.
Elképesztő előzéseket láthattunk a verseny során, jó néhányszor Talmácsi volt ezeknek az akcióknak az egyik főszereplője, s az egyértelműen kiderült, hogy jó a motorja, mert soha, egyetlen pillanatra sem hagyott kétséget afelől, hogy helye van a legjobbak között. A hangulat az utolsó körben hágott a tetőfokára, amikor még mindig jó néhányan voltak versenyben a dobogós helyezésekért, bár Simone Corsi, Pol Espargaro és Talmácsi Gábor egy kicsit elhúzott a boly többi tagjától. Az utolsó kanyarba még ebben a sorrendben fordultak, aztán a magyar világbajnok a rutinját kihasználva kibújt a spanyol szélárnyékából és az utolsó métereken megelőzte őt. Így ő pezsgőzhetett a dobogó második fokán.

 


 

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
– Nagyon boldog vagyok, mert úgy néz ki, jó úton haladunk. A motorom remekül működött végig a verseny során, ezért köszönet a csapatnak. Az elsőtől az utolsó körig izgalmas volt a küzdelem és totálisan kiszámíthatatlan, mivel a boly összes tagja elképesztően gyors volt, bárki nyerhetett volna közülünk. Ütöttük vágtuk egymást, Corsival például össze is értünk, de azért a fiatalok részéről éreztem valami tisztelet félét is, nem nagyon mertek velem kekeckedni. Az első féktávra nagyon büszke vagyok, ott többször is előnyt szereztem, mert találtam egy ívet, ahol nem voltak útegyenetlenségek. Azt hiszem, a tapasztalatom segített abban, hogy ki tudtam bújni Espargaro mögül az utolsó métereken, és nem sok kellett hozzá, hogy Corsit is megfogjam, de így is elégedett vagyok, jó ez a második hely. A motor nagyon jó, és még jobb lehet, már csak csiszolni kell a gyémántot… Köszönettel tartozok nem utolsó sorban szponzoraimnak és a szurkolóknak, akik jóban-rosszban szeretetükről biztosítottak.

A végeredmény:
1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 39.59.020
2. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 39.59.039
3. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 39.59.056

A vb állása:
1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 87 pont
2. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 87 pont
3. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 75 pont
7. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 52 pont

Szombat: majdnem pole

Talmácsi Gábor a második helyről rajtolhat a vasárnapi Olasz Nagydíjon – a magyar világbajnok az utolsó körben érte el legjobb időeredményét, amellyel a második helyre kvalifikálta magát Mugellóban, ahol pályafutása első diadalát aratta 2005-ben.
Talma már a második időmérő edzés elején is az élen állt, hiszen rögtön a harmadik körben 1:58.9-et motorozott, ami már nagyon jó, de tudta, lehet ennél még sokkal jobb is. Aztán néhány kör elteltével új gumikat tettek fel a motorjára, ám amikor visszament a pályára, elég nagy volt a forgalom, ráadásul jó néhányan vártak rá, hogy mögötte motorozva jó köridőt érjenek el. Végül az utolsó körre maradt a döntés: az addigi éllovasokat már leintették, amikor Talmácsi robbantott. Rettenetesen gyors volt – csakúgy, mint a szélárnyékában száguldó Raffaele de Rosa. Az utolsó kanyarban a magyar versenyzőt egy kissé feltartotta Tomoyosi Koyama, de így is az övé lett a második legjobb időeredmény.

 


Talmácsi Gábor nyilatkozata:

– Nagyon boldog vagyok, már kellett ez a jó eredmény. Meglehetett volna a pole pozíció is, ha az utolsó kanyarban Koyama nem tart fel, de ha megelőzöm, még több időt vesztek. Az időeredmény így sem volt rossz, kár, hogy De Rosa, aki végig az én szélárnyékomat használta, kiütött a pole pozícióból. A motorom egyszerűen remek, ha nem változtatnánk rajta semmit, akkor is versenyképes lenne a futamon. Szerencsére nekem is fekszik ez a pálya, nagyon gyors vagyok rajta, ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyű dolgom lesz. A hosszú egyenes összehozza a mezőnyt, meglátjuk, néhány kör elteltével lehetséges-e elszakadni, vagy az utóbbi évek gyakorlatához hasonlóan szoros befutóra számíthatunk.

A rajtsorrend:
1. Raffaele De Rosa (olasz, KTM) 1.58.302
2. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 1.58.467
3. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 1.58.490


 

Péntek: AZ ESŐTÁNC
Mindkét mai edzésen vizes pályán száguldott a nyolcadliteres mezőny Mugellóban – az időmérésen konkrétan szakadt, mintha dézsából öntenék – s Talmácsi Gábor délelőtt a második, délután a hetedik időeredményt érte el. A világbajnoki címvédő azt mondja, mivel szombatra és vasárnapra száraz időt ígérnek, nem volt értelme kockáztatni, főleg úgy nem, hogy a motorja is eléggé ”fáradtan” mozgott.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
– Délután furcsa hangokat adott ki a gép, ez még nem is lett volna baj, hiszen nem táncdalfesztiválon vagyunk, ám sajnos gyorsulni sem akart, többször is ”ledadogott”. A különbségek ennek ellenére nem túl nagyok. Mivel az én gépem nem volt túl erős, sokszor lesodródtam a rázókőre, és akkor inkább elvettem a gázt, nehogy elessek. Ez történt az utolsó körben is, amelyben emiatt jó néhány tizedet veszítettem. Mindent megtettem, most már csak az a dolgom, hogy elmondjam a tapasztalataimat a csapatnak és együtt elemezzük a számítógépes adatokat, mert a technikai gondokat csak így tudjuk megoldani.

1. időmérő edzés eredménye:
1. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 2.18.932
2. Scott Redding (brit, Aprilia) 2.19.037
3. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 2.19.238
7. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 2.19.698

 

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending