Connect with us
Suzuki
just1 mx

Hírek

Szenzációs kezdés a német ADAC Mx Masters nyitóversenyén!

Európa legerősebb nemzeti motocross bajnokságán a KRNR Motorsport Akadémia két fiatal tanítványa, Zanócz Noel és Hateier Botond.

Published

on

jgpr
RST AIRBAG

A kétnapos versenyen a kontinens legeredményesebb sportolói vesznek részt, ahol a juniorok első futamában kemény küzdelemben ZANÓCZ NOEL #716 rajt-cél győzelmet aratott.

Ritka alkalom, hogy magyar versenyzőnek sikerül futamgyőzelmet szereznie ilyen nívós nemzetközi eseményen.

A szombati teljesítményét nem tudta megismételni Noel a vasárnapi második futamban, mivel a rajtfogás nem sikerült megfelelően, viszonylag hamar feljött a harmadik helyre, ahol aztán a futamot is zárta. Igaz többször is a leggyorsabb köröket motorozta, de összességében ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az előtte haladó sportolókat megelőzze.

A harmadik futamot a rendkívüli felhőszakadás és jégeső miatt sajnos törölték, így a két futam alapján a versenyt a kiváló második helyen fejezte be, és a bajnokságban is ugyan ebben a pozícióban áll az orosházi sportoló mindössze két pontos hátrányban az első helyen állótól.

Noel ezen a hétvégén debütált egyébként új csapata színeiben, a német KTM SarholzRacing Team-nél.

Élete első ADAC megmérettetésre készült az elmúlt időszakban HATEIER BOTOND #20, aki rendkívül meggyőző teljesítményt produkált az első futamban.

Az első körben a harmadik-, majd szinte a teljes tartamban az előkelő ötödik helyen versenyzett fej-fej mellett az előtte haladó Litván versenyzővel, végül sikerült megelőznie őt is, így a negyedik helyen ment át a célvonalon Botond, megszerezve ezzel karrierje eddigi legerősebb eredményét.

Vasárnap szintén az ötödik helyen versenyzett a futam jelentős részében az ácsi fiú, viszont ezúttal nem előre, hanem hátra lépett egy pozíciót, így a hatodik helyen zárta a második felvonást. A harmadik futam törlését csalódottan vette tudomásul ‘Bob mester’, a két futam összesítése alapján az 5. legjobb versenyző lett így a 48 indulóból.

A szombati futam rajtját egyébként Noel hozta el, Botond pedig a második pozícióban ért az első fordulóhoz. A két hét múlva következő tensfeldi, mély homokos fordulót erről a helyről várják a sportolók.

“Botond néhány hete megnyerte a Szlovén bajnokság első fordulóját, Noel pedig egy hete végzett a holland bajnoki nyitány második helyén, ami alapján azt gondolom kiváló formában érkeztünk a német helyszínre.

Az ADAC versenyt értékelve összességében elégedett vagyok a gyerekekkel, hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, néhány javításra szoruló fontos hibára azonban rávilágított a hétvége, ami a következő hetek edzésprogramjába természetesen beépítésre kerül. Kiváló segítséget nyújt számomra ehhez a sportolók által használt orvosdiagnosztikai műszer is, mely alapján láthatóvá válik a hétvégén nyújtott valós teljesítményük. A versenyt követően egyből hazafele vettük az irányt és már másnap folytatta a két versenyző az integratív edzéseket, keddtől pedig komplex motoros képességfejlesztésbe kezdenek egy többnapos edzőtáborban.”nyilatkozta edzőjük: Ifj. Kerner László

Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez és bizakodva várjuk a sorozat következő versenyén az eredményeket.

Forrás: KRNR Motorsport Akadémia

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending