suzuki burgman 125 l3
Tesztek

A legkisebb kanapé: Suzuki Burgman 125 teszt

Nem igazán van szezonja a Burgonyának, már hideg van, de a tavaszi (számot)vetésnél érdemes lehet számításba venni az újkrumplinál olcsóbb kifutó szériát... (videóval)
Euromotor2
MotoStar

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Domino, KT

A “Burgonya” nem csak a piacon fogalom, hanem a robogós közösség szótárában is kiemelt helyen szerepel. Legalábbis a kifejezés hallatán a magyar robogósok előbb asszociálnak a kanapés kényelméről legendássá vált modellcsaládra, mint a krumplira… Ültem már többször a 650-es és a 400-as fotelben is, a legkisebb guruló dívány viszont eddig mindig kimaradt – mostanáig.

A magabiztos “legenda vagyok” kijelentés a kis Burgmanek részéről nem túlzó teljesen, hiszen 2002 óta a 125-ös, 150-es és 200-as változatokból közel 145.000 darabot értékesítettek kontinensünkön. Ez a tény is tovább növelte a kíváncsiságomat: ha ennyi embernek fekszik a “kiskanapé”, akkor annak nem csak kényelmesnek kell lennie, hanem jól is kell gurulnia…

Winter Edition

Ennek megfelelően a 2006 óta guruló generáción megtett első métereken azt is éreztem, hogy “ez jól megy”. Érdekes, hogy BenZso korábban kipróbálta, és pont az ellenkezőjét állította. Nincs kizárva, hogy csak azért, mert éppen a GSX-R1000-esről ült át rá… De az is lehet, hogy én azért éreztem erősnek a blokkot, mert egy 8 lóerős robogó nyergéből pattantam át a Suzuki legkisebb kanapéjára – ami a hasonló kategóriás konkurenciához képest tényleg komplett ülőgarnitúra.

Az igazság valahol félúton lehet, hiszen a 12 lóerős és 11Nm-nyi nyomatékkal bíró blokkocska nem feszegeti a kategória határait, mégis lendületesnek éreztem. Pedig még csak nem is könnyű, majdnem másfél mázsa feltankolva – de egyáltalán nem tűnt lomhának. A sebesség tekintetében is hozza a “szokásost”, az újabb 125-ös négyütemű robogók átlagát: 100 az utazó, 110 a vége.

A – BenZso szavaival élve – falusi környezetre készült műszerfal mai szemmel nézve már kissé koros

Tovább erősítette jóleső érzésemet, hogy a legkisebb Burgman két személlyel is használható, és nem csak azért, mert a viszonylagos lendület megmarad, hanem mert ketten is kiválóan elfértünk rajta – ami a 125-ös robogók között nem egyértelmű, de nem a Burgonyán! Az utas is főúri kényelemben csücsülhet széles trónján, méretes taposókon pihentetve a lábait.

Ennek fényében a vezető kényelme már nem is lehet kérdéses: óriási, jól formázott fotel, nagy és “variálható” lábtér: a lábunkat ugyanis két pozícióban is pihentethetjük. Ezt hiányoltam az előző tesztalanyból, a Honda SH150i-n nem volt ilyen “függőleges” taposó rész, ami a komforton kívül a fickósabb féktávokon is jó szolgálatot tehet.

A két részre osztott kesztyűtartó zárható, a felső rekesz nem

A kombinált fék viszont egyáltalán nem hiányzott az SH-ról, amivel a kis Burgmant is szerelték: a háromdugattyús első féknyereg középső dugóját a hátsó fékkarral működtetjük, a hátsó satu mellett persze. Az igazság az, hogy a Burgundi túrás-hajós-kanapés jellegéből fakadóan ez a rendszer ezen a gépen nem zavart annyira, mint a sportosabb SH-n vagy PCX-eken.

Annál is inkább, mert erre elég erős és jól adagolható, de a sorok között azért a precízebb “mozgóbójázáshoz” jobb lett volna szétválasztani a fékeket – ezen is elcserélném a kombinált megoldást egy jó ABS-re. A kocsisorok között méreteinél fogva egyébként sem a Burgman a bajnok, de azért elég jól át lehet vágni vele a gépjárműdzsungelen, és a lámpánál sincs gond az indulással.

A kombinált fékrendszer jól működik, és a viszonylag puha futómű is kellemesebb Budapesten

Mindezekre bizonyítékot is láttam, ahogy a tesztmotort elhoztam, ugyanis már az első lámpánál “összekeveredtem” egy korábbi kisBurgmannel. Egy darabig tartottam vele a versenyt, de a srác szemmel láthatóan érezte a gépét, és be is vállalta azt, amit még egy huszonötössel be lehet… Aztán három lámpával később én már nem értem át a piroson…

Majd összekaptam magam, és pár sarokkal később utolértem a frissebb géppel – mire az lefordult az útról. Kiderült, hogy csak valami egérutat választott, mert a Gyáli úton ismét megálltam mellette a pirosnál – és az egész kezdődött elölről… Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy bár a legnagyobb és legnehezebb a kategóriában, így is sokkal gyorsabbak lehetünk vele a városi közlekedés többi résztvevőjénél, természetesen.

A következő generáció: Burgman 125/200 L4

Ritka, amikor már a következő generációt is ismerjük a tesztalanyból, de ez most ilyen eset. A jövő évi (L4) kicsi Burgmaneket Le Mans-ban mutatta be a Suzuki, saját gárdájuk, a SERT által megnyert 24 órás vb utolsó viadalának apropóján (az új 1000-es V-Strommal együtt). Kipróbálni még nem tudtuk, de Milánóban az üléspróbával elégedettek voltunk…

Az új kisBurgonyák számos változtatáson átestek, mind a küllemet, mind a beltartalmat tekintve: “csinosabbak, praktikusabbak és ergonomikusabbak lettek, ezáltal sokkal jobban hasonlítanak sikeres nagytesóikra” – írtuk az új 125-ös és 200-as bemutató cikkében. Leginkább a régi modell műszerfalára fért rá a frissítés, de azért 7 év távlatában jót tett az egész bringának – állítólag a párkapcsolatok terén is ez a vízválasztó időszak, a Suzuki sem várt tovább.

A sorok közötti “bizonytalanságot”, vagy inkább nem a legnagyobb magabiztosságot aztán alaposan visszakapjuk, amint nyugodtabb terepre tévedünk: ahogy kiértem a Nagykőrösi útra, majd az 5-ös főútra, elkezdett kényeztetni a Burgonya. Tágas helykínálatával, hatékony magas plexijével és kellemesen alacsony ülésével igazi utazórobogó vált belőle, a baj csak az, hogy az utazást legfeljebb 100-zal művelhetjük, ha nem “nyélen” kívánunk ingázni – de ez már inkább a kategória sajátja, mintsem a UH125 hibája.

A raktér azonban, amivel az ülés alatt szolgál, bőven meghaladja a kategóriáját: akár két zárt bukót is elrejthetünk ide, és a “Teszkójáratok” is ezzel sikerültek a legjobban, ha a sokdobozos motorokat nem nézem. Szerintem egy kisebb zsák krumplit is elnyelt volna a Burgonya, de nem próbáltuk ki. Pedig a kárpitozást nem koszoltuk volna össze vele, az ugyanis nincs – van viszont világítás.  

Jó szolgálatot tesz a deréktámasz, az ülés elöl és hátul is extra komfortos

Egy hétig jártam a kifutó kisBurgonyával, és a városi utas- és málhacipeléshez, illetve a kakucsi ingázásokat (40km) is beleszámolva, ez idő alatt nem is kívántam jobb gépet magam alá! Na jó, ha őszinte akarok lenni, a 200-ast még kipróbáltam volna egy újabb hét erejéig… Sok csomaggal, (utassal is) extra kényelmesen ingázni vágyóknak azonban valószínűleg ez a nyolcadliteres Burgman a leggazdaságosabb választás (és a jogosítvány is eldöntheti ezt a kérdést).

BenZso szerint a csajoknak is, amivel megint nem teljesen értek egyet: szerintem ez a “B125” nem kifejezetten csajmotor, bár kétségkívül nekik is jó lehet. A legkisebb Burgonya érzésre, vagy szemre is majdnem akkora, mint a 400-as, ami egy csajszit nem biztos, hogy megnyugtat – nekik szerintem a Yamaha Delight a tökéletes megoldás, bár abba közel sem tudnának ennyi mindent elpakolni, és mint tudjuk, ez náluk életbevágó szempont…

Ide pont beférne Cingi tubája az Üvegtigrisből, és a formája is olyan… Fontosabb azonban, hogy két zárt bukó is elfér az ülés alatt

Mint említettem, a tesztben szereplő modell már kifutó szériás, jövőre átveszi helyét a szeptemberben bemutatott új (lásd a fenti keretest), amely bizonyára megtartja a 2006 óta forgalomban lévő generáció jó tulajdonságait. Hét év elteltével ráfért már némi portörlés, ugyanakkor menet közben ezt sem érezni elavultnak – már ha a műszerfalra nem nézünk, mert az az.

Szóval hogyha (majdnem) túraautós kényelemre, városi autónyi csomagtartóra, de semmiképpen sem autós fogyasztásra vágysz, akkor a Burgman125 lehet a Te robogód. Az újra várnod kell még egy darabig, de ha szerencséd van, ebből a most már korábbi generációsból is kapsz kevés kilométerrel, erősen akciós áron – példának okáért a szóban forgó tesztmotor is eladó a Motorradban

– BenZso korábban már kipróbálta a gépezetet, ő is Kakucsig gurult vele, ahol természetesen a Ringen is körbevezette… Nézzétek meg videón is a legkisebb Burgman erényeit, illetve hogy hogyan mozog a versenypályán a “Teszkójárat”:

Előnyök / hátrányok – Suzuki UH125 L3

  • Extra kényelem és pakolhatóság
  • Viszonylag erős motor és fékek
  • Nem csak a városban jó vele menni
  • Városban nem a legagilisebb
  • Ódivatú műszerfal, kevés funkcióval
  • A kombinált fék helyett lehetne ABS
A típusjelzést kitakarva: legalább 250-esnek, de inkább 400-asnak jósolja az utca népe
Norbi másodvéleménye

Már első pillantásra feltűnt a méretei kapcsán, hogy ezt a modellt elsősorban az alacsonyabb pilótáknak tervezte a Suzuki. Ráülve pedig az igazi foteles hintaszék érzésem támadt. Én magam robogó párti is vagyok, mindig is volt-van egy kettő a garázsban… A Burgmanokon viszont valamiért nem találtam rendesen a helyem: a 180 centimhez a vezetőülés túl alacsonyan, a kormány túl magasan volt és a kényelmes lábtartás megtalálása is gondot okozott. Számomra túl széles és nagy volt ez a motor, ezáltal a keskeny helyen való forgolódás megszokást, vagy inkább gyakorlást igényel. Viszont ha egyszer összeszokik vele a pilóta és ha tetszik a forma, akkor egy remekül motorozható élményt kap alacsony fogyasztással, praktikussággal (tároló rekeszek sokasága, mérete) és kiváló szélvédelemmel ellátva. Ehhez hozzá jönnek még a nagy kerekek nyújtotta biztonság, így a hideg időben sem kell ezt a modellt eltenni, még talán télire sem feltétlenül… /KN#07

A városon kívül is otthonosan mozog, hála a szélvédelemnek, és persze a kényelemnek…

Comments

comments

Specifications

  • No specification found :(