Tesztek

A nagy Intruder teszt: C800C az M800 ellen

intruder teszt
A Suzuki Intruder família kisebb tagjait eresztettük egymás ellen: a műszaki alapok azonosak, mégis alapvetően más élményt nyújtanak. Vajon a sportos vagy a klasszikus a nyerő?

Szöveg: Kovács Tamás Képek: Benkő Zsolt, KT

Mi itt a TM-nál nem vagyunk azok a tipikus bőrmellényes-sörhasas-fonottszakállas-rohambilis találkozóra járós csopperes arcok, és nem is a – viszonylag – nagy, nehéz és esetlen motorok a kedvenceink. Mert ezek bizony azok a többi motorkerékpár kategóriához képest, mégis nagy a tábora ezeknek a vasaknak, szóval egyértelmű a létjogosultsága a krúzolásnak.

Pedig akár motor-, akár vezetéstechnikai értelemben véve, az ésszerűséget vizsgálva messze nem ezek jelentik a legjobb megoldást. A csopperes/cruiseres brigádról nekem azok a futballszurkolók jutnak eszembe, akik nem is a játék, hanem a fíling kedvéért mennek ki a meccsre. A hangulat meglegyen, az a lényeg, de hogy technikailag mi történik…az másodlagos. A motorozásban kár az ésszerűséget keresni, és a foci is többről szól, mint puszta sport.

Mint ahogy sok esetben a csopperezés sem (csak) a motorozásról szól, hanem arról az életérzésről, amit a nagy vas birtoklása nyújt. Ha ilyened van, benne vagy a klubban, irány az MC. Valószínűleg kedveled a magyar rockot és a csapolt sört – hogy csak a legnépszerűbb sztereotípiákat említsük. Tény, hogy sátorral-hálózsákkal-asszonnyal felpakolva eldöcögni a nyári motoros találkozókra tökéletes – de kíváncsiak voltunk, mire még.

C800C: klasszikus formák, hatalmas kormány és sárvédők, kéttónusú fényezés és sok króm

Intruder, a csopperálom?!

Az Intuder fogalom, ez teljesen tiszta sor. Ha valami “csopper-félét” nézne a motorozással szemezgető ember magának, akkor “valami Intruder” kellene neki… Ezt tapasztalatból mondom, és a legjobb (és közel sem egyetlen) példa erre a szembeszomszéd. Ő szintúgy csak ismerkedik a műfajjal (mármint a motorozással), és arra a kérdésre, hogy mit szeretne, pontosan ezt válaszolta: valami Intruder-félét…

A sors a kegyeibe fogadta a szomszédot, legalábbis egy pár perc erejéig, mert pont akkor volt nálam tesztünk egyik szereplője, a fekete M800-as. Behívtam, hogy nézze meg, erre gondolt-e? “Igen, ez jó lenne…” Nem akartam mondani, hogy jóval jobban járhat, ha valami kezesebbet, könnyebbet választ első motornak – de tényleg nem szerettem volna elvenni a kedvét, hiszen lehet, hogy ezzel lesz boldog. A motorozásban kár az ésszerűséget keresni…

M800: sportosabb fejidom, felnik, futómű, üléspozíció…de a technikai alapok alapvetően ugyanazok

Azonos alapok

Na azért annyira nem bonyolult a dolog, nem túl nehéz menni vele, de egy rutintalan versenyzőt azért meglephet(nek). A Suzuki kínálatában kapható két 800-as Intruder alakítja a főszerepet jelen tesztünkben: a csopperesebb, klasszikusabb C800, illetve a cruiseresebb, sportosabb M800. A műszaki alapok megegyezőek: 53 lóerős, vízhűtéses V2-es SOHC blokk hajtja mindkettőt. A csopper/cruiser műfaj olyan a motorok között, mint az autóknál a dízelek: a nyomaték fontosabb.

A teljesítményadat nem túl acélos, de a 69Nm-nyi nyomaték már jobban hangzik. És valóban: nem érezni erőtlennek a blokkot, alulról is szépen meglódul, az ötsebességes váltóval könnyen lendületben tartható. Persze felül már csak kelletlenül kalapál, nem érdemes a fellegekbe hajszolni a képzeletbeli fordulatszámmérő mutatóját. A klasszik C800-on a felgangolást akár sarokkal is intézhetjük, amolyan Schwalbe-s taposós módra – és az üreset meglelni is a Simsonhoz hasonlóan nehéz rajta…

A C kilométerórája, akár egy falióra. Jól passzol a retró motorhoz, eltekintve az óriási digitális rovátkákkal operáló benzinszintmérőtől (de legalább van), és a fokozatkijelző is stílusidegennek hat (de legalább van…)

M800

Először az M-mel mentem, amely sportosabb fejidomjával, kormánypozíciójával vagy fordított teleszkópjával közelebb állt a szívemhez, legalábbis külsőre – és ez az érzés ráülve is megmaradt. Már-már az egykori kunmadarasi V2 Bikers Kupán éreztem magam, amikor dragbiker-módjára a hideg aszfaltra szabadítottam mind az 50+ lóerőt… Kicsit bántani kellett ahhoz, hogy – a fíling kedvéért – kitörjön a hátulja a startnál – akinek ilyen ambíciói vannak, inkább válassza a családból az M1800R-t: na, a dupla tárcsás, radiális nyerges, 160Nm-es, 240-es hátsó gumis vas már közelebb áll ehhez…

Nem véletlenül emeltem ki a féket, mert egy kicsit mindkét 800-ason alulméretezettnek tűnik a szimpla tárcsa/dobfék duó. Az első féknyereg is csak kétdugattyús, és egyikhez sincs ABS. Ennek ellenére elégséges, amit nyújtanak, még a hátsóval sincs különösebb gond – jobban adagolható, mint némely erősebb tárcsa-társa. A futómű olyan amilyen, kicsit kényelmes, kicsit sportos – igazából csak divatból került rá fordított teló, mert tulajdonképpen semmi más nem indokolja.

Az M-en csak a visszajelző lámpákat találjuk a tankon, a sebességmérő felkerüllt a kormányra – vagy fordítva
Az Intruder modellcsalád

Az 1986 óta létező Suzuki Intruderek az évek során legendává váltak a cruiseresek körében. Legalábbis Európában: érdekes ugyanis, hogy a tengerentúlon 2005 óta Boulevard-nak hívják őket. A család mifelénk jelenleg négy tagból áll: a két 800-ason kívül van még a tesztben is említett M1800R, amely azért már egy komolyabb csomagot jelent: 125 lóerős DOHC V2-es, komolyabb futóművel és fékekkel – és 160Nm-es nyomatékkal, 3.200-as fordulaton! A kicsivel több mint négymillió forintos 1800-as tehát már más ligában játszik… A C800-ashoz hasonlóan van belőle gyári különleges kiadás (ami a 800-as esetében ugye a tesztünkben szereplő C800C): az M1800RZ is kétszínű fényezést, illetve fehér index- és hátsó lámpabúrát, valamint fekete felniket kapott (lásd a képen).

Az Intruder-família negyedik tagja a Suzuki egyik idei újdonsága, a C1500T. A 2013-as vas az 1998-ban bevezetett C1500 (első) teljesen átdolgozott változata. A gyártó szerint az 1000 és 1600 köbcenti közötti túracsopperek között az Intruder 1462 köbcentis, vízhűtéses SOHC-blokkja adja le a legnagyobb teljesítményt és nyomatékot – előbbi 79LE, utóbbi 131Nm. Az új modellen alapfelszerelés a két gyári oldalcsomagtartó és a nagyméretű plexi is, az üléseket pedig kifejezetten a hosszú utazásokhoz tervezték a mérnökök.

A kétszínű fényezés mellett az öntött kerekek különböztetik meg a C800C-t a C800-as alapmodelltől. A kardánhajtás és a dobfék (is) közös az M800-zal

C800C

Miután kigyorsulgattam magam az M-mel, átültem a C800-ra: azonnal édesanyám boltba járós kecskéje jutott az eszembe – a Schwinn Csepelen is pont ilyen a kormány, csak ez még szélesebb és vastagabb! A taposó-szerű lábtartóról megint a Schwalbe ugrott be – vigyázni kell vele, mert a kanyarban még hamarabb leér, mint az M-modell tüskéje. Egy fokkal körülményesebb a terelgetése is az M800-nál, de ez sem vészes – csak akkor, ha vagy nagyon kicsi, vagy nagyon nagy a tempó. Autópályán a 130-at elhagyva már bizonytalan, mint a kutya vacsorája, és a túl szűk és lassú fordulókat sem szereti.

Persze nem is erre lett kitalálva, hanem a békés krúzolásra: a békés, 80-90-es országúti tempót szereti a blokk, és ilyenkor – az óriási lámpának hála – még a szélvédelem is jónak mondható. Ha már a lámpa: napfényes időben igazi a csopper, a hatalmas króm búrában látjuk a suhanó tájat, fákat, felhőket, városban a magas házakat… A legjobb vizuális élmény a vasúti átjáróban várakozva ért, ahogy a Paprika IC elsuhant Szeged felé a “domború tükörben”, U-alakban… Hasonlókat lehet még játszani a deklikben és a légszűrőkben, mert mindkét modellre jutott a krómból gazdagon.

Műfajnak megfelelően: sok króm

A C800-on akkora a fékpedál, hogy akár gázpedál is lehetne – de igazából minden túl van méretezve, amire jó példa az igencsak vastag fék- és kuplungkar is – van benne anyag, na. Vagy éppen az ülés, ami inkább fotel – engem nézve még ez is túlméretes, és persze extra kényelmes, a vezetési pozícióval együtt (csak ne menjünk túl gyorsan, mert akkor hamar vitorlává válunk). Egyedül a tankba épített modern digitális panel ront a klasszikus összképen (főleg sötétben a narancs világításával) – szerintem az M-en még elmenne, de ide nagyon nem illik, főleg a fokozatkijelző (5-ig tudjunk már számolni!)

Habár, többször segített rajtam, amikor a lámpához állva mondjuk harmadikban felejtettem magam (igaz, akár így is indulhattam volna onnan, kicsit nagyobb gázzal). Álló helyzetben, alapjáraton már nehézkes lefele gangolni, vagy ha sikerül is, akkor sem a nullára: ahogy mondtam már, könnyen átugrik egyes és kettes fokozat között. Az indulás viszont könnyen, mondhatni kellemes lendülettel zajlik, és egy bizonyos sebesség-intervallumban magabiztosan, biztonságosan is viselkedik – már ha arra használjuk, amire való, és finoman lépkedünk a 800-as óriással.

A klasszikus vonalú C800-on hatalmas krómozott lámpabúrában szalad a táj menet közben…hangulatos
Norbi másodvéleménye – M800

Régebben engem bevallom jobban érdekeltek a csopperek, vagy csak több időm volt a motorkatalógusokat és az újságokat olvasgatni., Már akkor sem a magas kormányos, springer-villás vas volt a standard nálam, hanem a széles kerék kis kormánnyal, dupla lámpával – valami ilyesmi. Az M800-as Intruder elsőre meg is tetszett, mert bizony a stílus örök, a V2 meghatározó egyénisége a kétkerekűek világának. Vártam már az első indítást, a fekete-króm párosítás jól állt neki, nem rossz a gyári kipuk hangja sem (mégis tudtunk az utassal menet közben beszélgetni) – azért egy kis „hangolás” ráférne, mert úgy az igazi! Nekem az ülés picit alacsony volt (700mm), de ezt meg lehet szokni és ugye ez természetes egy ilyen jellegű motoron. 

Bár ez csak a 800-as, nem az ezernyolcas, Pesten a piros lámpánál mégis tekintélyt parancsolt: azonnal voltak jelentkezők gyorsulásra. A robogósok vagy a túramotorosok nem ellenfelek, a nyomatékot kihasználva, bő gázzal elindulva szerintem nem csak én vigyorogtam a bukóban, mert akadt mindig közönség…  A kanyarokban viszont vigyázni kellett, mert hamar elérte határait – egy nyár alatt simán elkarcolsz vele egy pár lábtartót… A fejidom-tank-sárvédők trió passzolt a felnikhez, egy pár aprósággal egyedivé lehet varázsolni, de így gyári állapotban is előre köszönt nekünk Tóth Roland „Cimbi” (a legnagyobb motoros a mai magyar színészek közül – a szerk.) Az idei siroki találkozóra szívesen választanám arra a hétre újra… /KN07

Innen jól látszik, milyen széles a kormány a C800-on. A lábtartó hamar leér, de a fékpedált nem nehéz eltalálni: jóval nagyobb, mint egy átlag autóban

Kokómotor

Emlékszem, Kokónak volt hasonló Suzukija, és valahol-valamikor azt nyilatkozta, hogy simán lepöfög vele egy nyári délután a Balatonra oda-vissza, mindössze enni egy sült kolbászt, vagy nyalni egy fagyit. Nem érdekli a sebesség, pusztán élvezi, ahogy dolgozik alatta a gép. Igen, valahol erről szólnak ezek a vasak, a Kokóhoz hasonló habitusú motorosoknak – főleg a C800. Ha sietned kell vele, megölöd az élményt – alkalmam volt tapasztalni. Ha időre mész (és késében vagy), akkor hirtelen nem megy, nem kanyarodik, nem áll meg… De ha a napfényes vasárnap délután semmi más dolgod, csak nyalni egyet a némedi fagyisnál, akkor összeáll a kép.

Hátulról nézve a C800C a 20-as 30-as évek Amerikájának gengszterautóit juttatta eszembe. Nem szeret sietni sehova, a méltóságteljes vonulás a műfaja

Árverseny: döntetlen

A hozzám hasonló krónikus késők jobban járnak az egy fokkal sportosabb M800-assal, bár ezzel sem egy leányálom rohanni. Persze ez sem erre való, de nekem jobban tetszett mind külsőre, mind a vezetési testhelyzetet (mind a szabadmagasságot) tekintve. A menetteljesítményt nézve nincs nagy különbség, hiszen a blokk azonos, és az M800 mindössze egy kilóval nehezebb a C-nél (amely 246kg szárazon). Árban is jobb az M (2.398.000Ft), a C800C százezerrel drágább – ugyanakkor a tesztünkben is szereplő tavalyi modell 50 ezres kedvezménnyel kapható.

Ebből a szögből kifejezetten jól néz ki az M…

Viszont ha beérjük sima fekete fényezéssel (a kétszínű helyett) és küllős kerekekkel, akkor a “mezei” C800 ára máris megegyezik az M800-as Intruderével. Innentől már tényleg csak az dönt, hogy a csopperesebb vagy a cruiseresebb életérzés felé billen a mérleg nyelve…

TM Ítélet: szerintünk az M800 jobb volt – hogy miért? Talán nem vagyunk még elég öregek hozzá, de a sportos nálunk most verte a klasszikot – jobban tetszett, és kész… Mert kettejük között bizony ez dönt, hiszen a menetteljesítmények megegyeznek, a fíling mégis más – nagyon. Valahol egy kategória a két Intruder, mégis különböző stílust képviselnek.

(Majdnem) képkocka a filmből: megérkezett Kokó az Üvegtigrishez…
Domino utasvéleménye – C800C

A kényelemre semmiképp sem lehetett panaszom az Intruder hátsó nyergében töltött pár nap alatt. Az ülés csopperekhez illő módon kényelmes, széles, jó a formázása, jól el lehet rajta helyezkedni, ezt tovább fokozza a lábtartó helyzete is. Ennyit az objektív szempontokról, ezek helyett most inkább az érzéseimet osztanám meg Veletek aktuális tesztalanyunk kapcsán. Örömódákat nem fogok róla zengeni, mert ismét rá kellett jönnöm, ez bizony nem az én műfajom. A nagy, „lapos” jószágon fílinges volt krúzolni – mindaddig, míg egyenesen mentünk. De azt már kevésbé szeretem, hogy nem lehet egy egészségeset dönteni, mert a lábtartó már karcolja is az aszfaltot. Ezáltal folyton úgy éreztem, hogy mindjárt mi is… 

Tudom, ez nem is az a kategória, de nekem valamiért egyáltalán nincs biztonságérzetem a hasonló vasakon, és ebben talán ez is közrejátszik. A hiba nyilván az én készülékemben van, aki szereti ezt a stílust, annak kitűnő választás lehet a C800 (mindenki másnak kezdetben valószínűleg hozzám hasonló érzései fognak támadni), hiszen – mint említettem – a komfortra és a menetteljesítményre nem lehet panasz, valamint a külső és a motor „orgánuma” sem olyan, amivel észrevétlenül lehetne megérkezni bárhová is.

Csak a háttér középkori, az Intruder blokkja naprakész vízhűtéses – léghűtésesnek álcázva


– az M800 és a C800 bővebb technikai információit a Suzuki weboldalán találod

Comments

comments

Specifications

  • No specification found :(