Csatlakozz hozzánk

Blog

Suzuki GSX1300R Hayabusa E85 Tuning

BioBusa – Suzuki Hayabusa bioetanol tuning! BioBandink után szabadon

Közzétéve

ekkor

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Szöveg, képek: Égő Ákos – etanol.blog.hue85tuning.hu

Attila régóta készült a Hayabusa alkoholos átalakítására, de a szezon végéig sajnos sosem jutott rá idő. A múltkori E85-ös tartósteszt Bandit cikk viszont akkora lökést adott, hogy nem volt mese, ki kellett szorítani azt a pár órát, mert igazán kíváncsi volt, mit tudhat az 1300-as a szesszel.

Mint minden kérdéses esetben, a motoros átalakításokat is meg kell előznie egy mérésnek az injektorok hozamát illetően. A Busa hengerenként két injektoros, a második injektorsor csak terhelésen nyit, így én úgy gondoltam, nem lesz gond a fecsik kapacitásával, de látni akartam. Attila már úgy jött a mérésre, hogy kivezette a hátsó púp alá az egyik henger injektorainak a jelét. A számítógéppel arra csatlakoztunk, Attila a bőrkabát alá kapta a laptopot és útnak eredt.

A loggolt adatok viszont nem voltak eléggé pontosak, mert nem tudtunk olyan szakaszon mérni, ahol legalább két másodpercig a 11.000-es fordultatot tartani lehetett volna… Egy ilyen jellegű motornál például egy reptéren lehet csak ilyen méréseket végezni, a Sóskúti út még egyes fokozatban is veszélyes. A megoldás az volt, hogy a BioETUN hibajelző lámpáját, vagyis az injektorok maximális terhelését jelző LED-et kivezettük a plexire. Így az a látómezőbe került, nem kellett levenni a tekintetet az útról, hogy észlelni lehessen a jelzését. A teszt elektronikát a kesztyűtartóba raktuk és a kimeneti max. injektor köridőt 70%-ra állítottam.


Az injektorok maximális terhelését jelző LED a plexire került, hogy könnyen észlelhető legyen (jobbra)

Vagyis ez azt jelzi, hogy ha az injektorok kapacitása a köridők tekintetében túllépi 70%-ot, a LED világítani kezd. Ez a fajta ellenőrzési rendszer azért jó, mert nincs szükség számítógépre, ha világít a LED, akkor lehet egy következő mérést végezni, mondjuk 75%-kal, és így tovább. Az optimális az lett volna, ha 70% esetén sem ég a lámpa, mert akkor biztosak lennénk benne, hogy az injektorok bírják a plusz hozamot és nem kell a maximumon dolgozniuk. Egy ilyen fordulatszámon működő és teljesítménnyel bíró motornál a maximumon elfogyó üzemanyag komoly problémát okozhat még az E85 esetében is.


Laptop a kabát alatt – Attila végzett a próba méréssel

Attilát útnak indítottam, mondtam neki, hogy menjen pályára, próbálgassa a dinamikus gyorsításokat. Délután jött a telefon, hogy minden oké, a LED nem ég sosem, így ő neki is fog kezdeni az átalakításnak. Gyorsabb volt, mint gondoltam, bár ő megszenvedett a bekötéssel. Egy ilyen jellegű motornál nincs sok hely a kötözgetésre, de még a kis doboz elhelyezésére sem. Mivel 4X2 injektorról beszélünk, a BioETUN v2-vel szerelte a motort, ami 8 injektor vezérlésére alkalmas. A BioETUN-nak független bemenetei vannak, így nem probléma, hogy a második injektorsor csak később kapcsolódik be a működésbe.


Erősebb és környezetkímélőbb lett a Vadászsólyom, úgy, hogy a fogyasztása csak fél literrel nőtt

A motor talán még a vártnál is jobban bevált, Attila eddigi tapasztalatai a következők:
„Érdekes volt, hogy a motor hidegen jobban indul és sokkal egyenletesebben jár. Gyárilag nincs automata szívató, ezért benzinnel elég nehézkesen szokott indulni, miután beröffen egyenetlenül, kicsit zörögve jár, amíg el nem éri az 50 fokot. BioETUN v2-vel ilyen nem tapasztalható. Bemelegedés után is szebb hangja lett, terheléskor az E85 miatt nincs kopogásos égés. Egyébként a gyártó is ajánlja a magasabb oktánszámú üzemanyag használatot -az E85 ebben a tekintetben is ideális”


“Nem mintha eddig nem lett volna benne elég erő, de most aztán…”

“Már 3000-es fordulattól érezhetően jobban húz, érzékenyebb és pontosabb lett a gázreakció. 7000-es fordulattól, amikor kinyit a második injektorsor, olyat húz mint állat! Ötödik sebességben 7000-es fordulatnál (kb. 200km/h) húzok egy full gázt és emeli az elejét! Mivel nyomatékosabb lett, ezért városi használatban is előnyösebb – nem mintha eddig nem lett volna benne elég erő, de most aztán… 🙂 Eddig is fülig ért a szám a Busán, de most miután letettem a mocit, még egy óra eltelte után sem tudtam komoly képet vágni…”

A fogyasztás vegyes használat mellett 6,33l/100km. Ebben van városi araszolgatás és autópályán 270km/h feletti suhanás is. Normális túra tempóban (120-150km/h) benzinből 5,4 literes fogyasztásom szokott lenni, bioetanollal most 5,9 litert mértem – kár, hogy vége a szezonnak…”

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending