Olcsón olaszt: Suzuki Gladius ABS teszt

Szöveg, képek: Kovács Tamás

Érdekes, hogy a Gladius egy japán (helyett olasz, római) kard (akárcsak a Japánban a Katana), az éles asszociációk helyett viszont meglehetősen tompa, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy gömbölyded formák fogadnak minket az SV-utód SFV650 fedélzetén. Talán a vázat leszámítva, amely erre a modellévre csodás (metál)pirosban tündököl nekünk.

Nem akarom azt mondani, hogy emiatt volt nagyobb sikere az utcán, mint az általam tavaly próbált kék-fehér darabnak – de mégis gyanús, mert a tavalyin is ott volt a gyári Yoshimura dob, amely ugye köztudottan közönségkedvenccé képes tenni bizonyos motorokat… Ezt a Gladiust nézték, mintha csak zsír új modell lenne, és eddig csak netes (kém)fotókon látták volna.

Sajnos a helyzet az, hogy ez a nagy csodálat nem véletlen, illetve nem csak a szemszúróan szépséges piros váz miatt van. Egyszerűen nem látni az utcán Gladiust, pedig immáron négy éve, 2009 óta köztünk él. Én is csak egy-kettőre emlékszem tisztán: az Üvegtigrisnél és a KakucsRingen is találkoztam eggyel, valamikor…

Ez édes kevés ahhoz képest, hogy az elődmodell SV650-ből szinte minden utamon jött szembe egy-kettő. Egyszerű lenne ráfogni ezt az egészet a válság-témára, melynek tetőzése tehető nagyjából egy időbe az SFV megjelenésével. Bár a recesszió megmagyarázza a mélyrepülést, de a helyzet ennyire talán nem fekete-fehér.

Hanem nagyon is élénk – mint azok a színek, melyekben premierje idején pompázott a G, a standard fekete mellett persze. Az előző SFV-tesztemet olvasók között voltak olyan vélemények, hogy a csiricsáré színek, és ami még fontosabb, hogy az erősen csajos irányba végzett marketing munka volt a veszte a gépnek. Biztosan ez is kivette a részét a rosszból, hiszen nem egyszer hallottam rá a kissé kínos “csajmotor” jelzőt…

Na és nem beszélve a finom formákról, amelyek meglehetősen unisex vasat varázsoltak “az SV-ből”. Az SV egyértelműen a szélesebb tömegek motorja volt, melyen a formai tűréshatár-index igen széles skálán mozgott – hogy bonyolultan fogalmazzak. Magyarul majdnem mindenkinek tetszett, különböző mértékben. Ez a Gladiusnál már nem így van. Sarkítva: itt nem az a kérdés, hogy mennyire, hanem hogy igen vagy nem?!

Az egyenlet ott hibádzik, hogy ehhez a karakteresebb külsőhöz a beltartalom ugyanaz, vagyis a széles tömegeket megszólító, majdnem minden (józan) utcai motorosnak megfelelő, megbocsájtó és rugalmas, könnyen kezelhető maradt – csakhogy a külleme már nem az a könnyen emészthető, hanem valakinek vagy nagyon ízlik, vagy sem – szerintem.

Vagy ami a legrosszabb, amikor az ember nem akar belekerülni a “csajmotor-skatulyába”, ami természetesen nem igaz. Az igen, hogy ha valami, akkor ez jól áll és dögös egy csajnak, mert nem kell a legkevésbé sem őszinte módon szenvedni egy GSX-R-rel, ha ilyen könnyen kezelhető motorokat is árul a Suzuki. Ugyanakkor nem női, és a srácok is ugyanolyan jól érzik magukat rajta, akár az SV-n, mert ez a gép ugyanolyan király, sőt még egy kicsit jobb is.

A korábbi modellek enyhén szólva furcsa színösszeállításai után kíváncsian vártam a 2013-as modellt ezzel a fényezéssel, amit valljuk be, nagyon eltaláltak. A piros váz köré épített fekete-szürke műanyagok összhatása tökéletesen passzol a középszürke motorblokkhoz, és szerencsére a tükör sem krómozott már rajta. Ez így nem csak a kezdőknek, újrakezdőknek, hölgyeknek és alacsony motorosoknak a Gladiusa lehet (hanem? :) – a szerk.). Ehhez a motorhoz tökéletesen passzol a gyári Yoshimura tölcsér, egész más karaktert kapott tőle a motor, megjelenésben és hangban is –  “mintha egy másik motoron ülnél”.

A kényelme, a kormánypozíció és tulajdonképpen a fékek is rendben vannak a 72 lóerős vashoz. A gyárilag megadott 4,2 literes fogyasztás jól hangzik, de ha folyamatosan játszol a gázzal, akkor azért több lesz az, de még így is megáll 5 alatt! Zakatoló kigyorsítás, durrogó motorfék, vad visszaváltások stb. stb…még így is marad pénzed a kávézni járni a csajoddal, és a kötelező szervizeken kívül valószínűleg szerelővel is csak Skype-on találkozol majd. Igazi társ lehet a mindennapos motorozástól a hétvégi túrákig és nem mellesleg szinte igazi olasz dizájnt kapsz (középtávolról nézve – a szerk.), gyönyörű hanggal, japán minőséggel…/KN07

A Barátság, extrákkal című cikkben már részletesen kiveséztem, mit tud számomra a Gladius, sőt, megjelenése idején DennyM kollégám is alaposan körbejárta az SFV-t (premier teszt). A két cikken túl azon két oka is van annak, hogy újra a karmaink közé került a vas: az egyik, hogy ez már blokkolásgátlós modell, a másik pedig, hogy még ezt a változatot is szemtelenül olcsón, vagy inkább olcsóbban adja a Suzuki.

Ugyanis amikor legutóbb ültem a Gladiuson, akkor az még 280 ezerrel drágább volt (2,08M Ft), és még ABS-szel sem szerelték. Ráadásul az árelőny még egy százassal több, azaz 380 ezer forint, ha valaki most blokkolásgátló nélküli SFV-t választ, 1.698 millióért. Ha a Yoshi dobot nem nézzük, akkor a tesztelt kivitel is csak 1,798 volt, ami pedig elegendő indok arra, hogy választ adjunk a kérdésedre: mennyire jó gépet kapok ennyiért?

Hogyha olvastátok előző tesztjeinket, akkor már tudjátok a választ – a blokkolásgátlóról viszont még nem szóltunk, amely – mint az a fentiekből kiderül – százezer forintos felárat jelent. A nagy kérdés nem más, minthogy megéri-e, vagy hozzam el világverő 1,7 milláért a mezei változatot, és kész?

Az ABS-t a szomszéd utca köztudottan csúszós aszfaltján próbáltam két vállra fektetni, ahová sokat jártam régebben mókázni, mert jóval könnyebb volt “erőcsúsztatni”, még az erőtlenebb gépezetekkel is. Legalábbis amíg egyszer alaposan meg nem tréfált az esőben: egy lowside csúszás végén a szalmabála szerepét a sövény játszotta…

Azt mondanám, hogy ez a blokkolásgátló pont olyan középkategóriás, mint maga a motor. Nem a legpontosabb, nem a leghatékonyabb, de azért érzésre nem rossz. Nem mondom azt, hogy például ezen az aszfalton rövidebbet tudnék fékezni nála: bár biztos sikerülne párszor, de nem mindig, és utóbbin a hangsúly…

Márpedig ez az ABS ezt minden helyzetben tudja – vészhelyzetben is. Amikor nem vagyok a toppon és nem vagyok felkészülve semmire, arra meg végképp, hogy a sövény mögül elém kanyarodó autót villámgyorsan elkerülve, a karra marva, a manőverbe még a szomszéd utca csúszósabb aszfaltját is beleszámoljam – a Suzuki rendszere beleszámolja.

Éppen ezért, ha rám hallgattok, ABS-szel veszitek, hiszen még úgy is elég jó vételnek számít. Véleményem szerint az átlag SFV-felhasználót nem fogja zavarni, hogy nem tud majd stoppie-zni, ellenben jó érzéssel tölti el, hogy a fékkaron kívül is van még egy szalmaszál, amibe a nagy bajban kapaszkodhat… Valamint a “mezei” kivitel a kétdugattyús úszó Tokicók miatt sem fogja süllyedő Titanic módjára emelni a farát, ha nem muszáj…

Azt sem mondom, hogy nem esett volna jól keresztbe tenni a bájos hátsóját párszor a féktávon, és ilyenkor az ABS rontotta el a kedvem – de ez már inkább a magunkfajta újságírók “csúszó kuplungja”, mintsem egy normál rider problémája… Az igazi gond az, ha az eleje csúszik ki, és egy ilyen elkerüléséért – valljuk be – százezer forint nem pénz, az egészségünkről nem is beszélve, ugye…

A Gladius önmagában egyébként egy igen kiegyensúlyozott csomag, és bár a fék nem a legerősebb pontja, de ezzel az opcionális ABS-szel még többet nyújt. Jóval többet, mint amennyi “huligánfaktort” elvesz (akinek ez kell, úgyis supermotót, vagy valami keményebbet vesz). Abszolút jól (ki)használható az egész, és most jó áron is kapod a Kardod.

Egyedül a fenti képen látható Yoshimura dobot kéne belealkudnod, mert az tényleg egy valódi kis élménymotort varázsol a “Gáliuszból”. Akkora a különbség, mint mondjuk küllemre a piros vázas és a csont fekete között. Ha viszont választanod kell, inkább a blokkolásgátlósat hozd haza, gyári dobbal. Tudod mit, inkább mégis alkudd bele a Yoshi Evót…