Ha, szétnézünk, hogy eddig milyen újdonságokat tartogat 2018-ra a Suzuki, elsőre könnyen csalódás érhet. Néhány új fényezésen kívül csupán a SV650X tekinthető új motornak, de igazából ő is csak egy átöltöztetett verziója a jó öreg SV-nek. Ettől függetlenül a fejlesztés szerencsére nem áll meg Japánban!

A sziluett ismerős, a technikai tartalom reméljük új lesz
Megéri a szemfülesnek lenni
Előkerült ugyanis pár szabadalmi rajz, ami egy teljesen új Hayabusa fejlesztésére enged következtetni. Ennek ideje is volt, mivel a Busa legutoljára 2008-ban kapott némi frissítést, azóta pedig európai riválisai már minden szempontból megelőzték. A kiszivárgott rajzok tanúsága szerint viszont a Suzuki kicsit más irányból közelíti meg az újítás kérdését. Jártasabbak egyből kiszúrják a motor oldalára pakolt külső, fél automata váltó egységet. Működéséről annyit tudunk, hogy egy külső szenzor figyeli a váltókar állását, ez pedig két szervo motorral működik együtt: az egyik a kuplungot, a másik pedig a váltást intézi. Mivel az egész cucc a motoron kívül helyezkedik el, a blokkhoz kb. hozzá se kell nyúlni, így nem kizárt, hogy opcionális extraként is rendelhető lesz a váltó.

Ott a lényeg középen
Rajtprogram? Miért is ne!
Mivel mára eléggé elterjedt az utcai motorokon is a gyorsváltó és vele együtt az automata gázfröccs adás is, egyáltalán nem kizárt, hogy az új Hayabusa már ezt is tudni fogja az új váltóval. Innen pedig már szintén nem kihívás egy, vagy akár több rajtprogramot is ráprogramozni a busára. Ennek mondjuk leginkább verseny pályán lenne értelme, de hát ha valaki csak az utcán akar ezzel (feleslegesen) menőzni, az most már gond nélkül megteheti.

Valószínű, hogy ennél diszkrétebb lesz a turbó
Persze várhatóan nem csak ez lesz az egyetlen újítás. Óvatos tippek alapján a blokk is 1,400 köbcentire hízhat és a gyári turbó feltöltés lehetősége sem kizárt. Így pedig a 200 lóerőt igazán könnyedén elérheti a legnagyobb Suzuki. Mivel technikailag is illik haladni a korral, lesz itt kanyar ABS, ride-by-wire, kipörgésgátló és még sok minden. Mivel a legutolsó Hayabusa már nem tudja az Euro 4-es normákat, így 2019 januárjától tuti, hogy nem lesz kapható. Ennek ellenére legkorábban valószínűleg csak a 2019-es Tokyo Motor Show-n fogjuk először látni a legújabb Hayabusát, ami azt jelenti, hogy 2020 előtt nemigen lesz kereskedelmi forgalomban kapható. Sebaj, addig marad a turbós átépítés!