Csatlakozz hozzánk

Hírek

SuperMoto OB 2010 2. forduló – Kakucs

Volt minden Kakucson: öröm, bánat, napsütés, égszakadás.. izgalmas nap volt.

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Egy hét telt csupán el az első, tököli forduló óta, és a SuperMoto OB mezőnye máris újra egymást gyűrte, ezennel Kakucson. Volt versenyző, aki most nem jött el, és volt olyan is, aki az első verseny helyszínt hagyta ki. Így a Prestige kategóriában 24, az Open-ben pedig 13 indulót számolhattunk össze. A magyarok száma sajnos nem nőtt: Kecskeméti Márk, Bencsik Dániel, Ónodi Benjámin és Kis-Jakab József húzta hazánknak a gázt.

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV

Az OB második állomásán több meglepetés is volt. Az egyiket az időjárás szolgáltatta, ugyanis míg az pénteken, az edzések során kifogástalan volt, addig szombaton a kezdeti napsütés dél körülre ítéletidővé vált. Az egy-két óra zivataros tombolás után viszont újra előtűnt a nap, amivel szinte a pálya is felszáradt, tehát két különböző jellegű futamon kellett teljesítenie a mezőnynek. A másik meglepetést a szervezőknek köszönhették a versenyzők, ugyanis a szokásos irány helyett megfordították a pálya nyomvonalát. Emiatt gyakorlatilag az összes olyan motoros előnye elveszett, akik már jól ismerték a kakucsi ringet. Ilyen körülmények között kezdődtek az időmérők, az elején még szárazon.

Prestige kategória

A reggeli szabadedzésen bizakodásra adott okot, hogy Kecskeméti Márk, a kategória magyar legjobbja a negyedik leggyorsabb időt motorozta, maga mögé utasítva többek közt a tököli időmérő nyertesét, a többszörös svájci és Európa bajnok Dani Müllert. A kvalifikácóra viszont éppen elkezdett cseperegni az eső. Így az került a rajtrács elejére, aki az edzés első köreiben tudott gyors lenni, hiszen a körülmények egyre csak romlottak. Márk sajnos rosszul jött ki az időjárás tréfájából, száraz gumikon 15. lett, a másik magyar, Ónodi Benjámin a hetedik helyre hozta be a KTM-jét.

Az első futamra vészjóslóan sötét ég alatt, teljesen vizes pályán került sor. Ennek sokan örültek, köztük Márkkal, aki ilyen körülmények között általában elég gyors tud lenni. A helyzetet egyébként tovább rontotta, hogy bár a balesetek elkerülése érdekében az off-road szakaszt kivették a rendezők, egy kevés sár már feljutott az amúgy is síkos aszfaltra. A rajtot jól kapta el Kecskeméti Márk és gyakorlatilag az első kanyartól kezdve egyre feljebb és feljebb tudott kapaszkodni. Magabiztosan versenyzett, aminek már a 10. körre meglett a megérdemelt eredménye, ugyanis egészen a negyedik helyig mászott fel. Márk az összesen 20 kör után nagy fölénnyel, a legjobb KTM-esként futott be a jóval előbb megszerzett helyen. Benjámin egy pozíciót javított csak rajthelyén, azaz hatodik lett, a dobogón 3 szlovén osztozott.

A második versenyre már kezdett kisütni a nap, és a pálya is folyamatosan száradt. Ettől függetlenül még mindig több helyen állt a víz, tehát egyelőre mindenképpen vizes versenyről volt szó. Ezennel Márk nem rajtolt a legjobban és a későbbiekben sem jött úgy ki a lépés, ahogy előzőleg. A motorja sem segítette a helyzetet, hiszen a váltója többször kiugrott a sebességből, ami miatt képtelen volt a mezőny elejével menni. Sőt, 10 kör után sajnos végleg feladta a szolgálatot a váltó, Kecskeméti Márk tehát kiállni kényszerült. Ónodi Benjámin körülbelül ugyanazt a formáját hozta, mint amit az első versenyen, olyannyira, hogy megint a hatodik helyen zárt.

Open kategória

Az Open kategória edzései és versenyei közvetlenül a Prestige után jöttek, így ebben is ugyanazon, nedves körülmények fogadták a versenyzőket. A kvalifikáción másodperces különbségek adódtak a motorosok között, lényegében arról szólt az edzés, ki mennyire tud alkalmazkodni. Bencsik Dánielnél csak egy valaki tudott jobban, így Beni a második pozícióból várhatta a futamokat. A másik magyar Kis-Jakab József, a mezőny egyetlen KTM-es versenyzője a hetedik időt érte el.

Az első versenyen Dani remekül rajtolt. Rögtön átvette a vezetést, és a pozícióharc veszélye nélkül, nagyon okosan motorozta le a 19 kört. Amikor mögötte lévő Dobias Radek gyorsult, akkor ő is kicsit keményebb húzta a gázt. A végére 7 másodperccé duzzadt a különbség. A másik magyar sajnos nem indult.

A második futamon is Beni tűnt esélyesnek, de jelentősen száradt a kakucsi aszfaltcsík, így senki sem mert jósolni. A magyar újra fantasztikusan rajtolt, ezennel viszont nem tudott elnyúlni. Ahogy száradtak az ívek, egyre gyorsabb és gyorsabb lett a mezőny, így Dani és az őt kergető Radek is. Végén a magyart intették le először, amit az utolsó öt, 3 tized másodpercen belüli, hibátlan körének köszönhetett, melyek közül az utolsó lett a leggyorsabb. Bencsik Dani tehát duplázott Kakucson, fantasztikusan motorozott!

A következő SuperMoto OB-t június 13-án, a PannóniaRingen rendezik.
Gyertek, és szurkoljatok a sajnos kevés, de nagyon gyors magyaroknak!

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

MPS Vespa-MV

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending