SuperEnduro – A motorozás csúcsa

Úgy gondolom, hogy a motorozás olyan sokrétegű, hogy szinte egyik ágát sem lehet ugyanazon a lapon emlegetni. Nade mi legnehezebb? Mindig amit csinálsz. Neked.
Nekem az, amit kívülről látok nehéznek. Ez számomra a SuperEnduro.
Ez Márknak a fogcsikorgató 6 perc. Ez a mindent eldöntő 360 másodpercnyi aprócska életszelet.
Ez, amit máskor egy parkban sétálva, vagy egy filmet nézve fel sem tűnik, hogy eltelt.

S most, hogy eltelt, kérdezzük meg Márkot, hogyan viselte.

-Mit csináltál a két helyszín között?

-Két hónapig állandóan alakítottam a saját pályámat, s minden nap újra és újra felkészültem a nagy eseményre. Közben megszerveztem és lebonyolítottam, hogy a gyáli crosspályát megmentsük. Ez sikerrel járt, aminek kimondhatatlanul örülök. Horvátországban voltam az egyik magyar csapattársammal edzőtáborban, mivel az itteni mínuszok nem kedveznek az edzésnek, így egy pár nap erejéig kellemesebben telt a tél, de ettől függetlenül nem volt megállás.

–Jelenleg milyen állapotban van a lábad?

-A lábam jól van, de mivel benne van a vas, elég merev, nem rugalmas, ezért bizonyos pozíciókban egy kicsit fáj. Az elején nem zavar, nem ijedek meg egy kis fájdalomtól, de van amikor már én is érzem, hogy bizony nagyon a határaimat feszegetem. Sajnos csak egy év múlva szabadulok meg tőle, mert ha most kivennék, ugyanúgy visszatörne a csont. Ennyi idő kell a csontosodáshoz.

-Hogy érezted, kellően felkészültél erre a versenyre?

-Igen, sokkal erősebbnek éreztem magam, mint a Lengyelországi verseny előtt, ez talán azon is meglátszódott, hogy 30 ember közül az Open kategóriában én lettem az első a szabadedzésen.

“Alig hittem a szememnek amikor megláttam” :)

Az időmérőn a csoportodban a második legjobb időt futottam, összetettben az ötödik lettem.

Az első futamban jól sikerült a startom, másodiknak, vagy harmadiknak fordultam, -már nem is emlékszem- elég jó ütemben tudtam haladni, s bár a köveságyon elestem, fel tudtam magam hozni a harmadik helyre.

A második futamban a show kedvéért ismét megfordították a rajtot, s bár azt lengyelben elvittem, itt úgy kiszorítottak, hogy utolsóként tudtam kifordulni, s bár a középmezőnyig fel tudtam zárkózni, de feltartott egy másik versenyző aki nagyon szerencsétlenül esett el előttem, majd én is felakadtam egy farönkre, s így végül a 11-helyen értem be.

-Mennyivel volt másabb ez a pálya mint az előző?

-Ez a pálya rövidebb és intenzívebb volt, így nehezebb és fárasztóbb mint az előző.

-Tudtál ismerkedni, beszélgetni az élversenyzőkkel?

-Szerettem volna, de annyi ember zsongott körülöttük, hogy muszáj volt félrevonulnom az amúgy is zsibongó agyammal. Másképp’ nem lehet feltöltődni.

-Hogy érzed, fejlődtél ebben a sportágban?

-Határozottan igen. Látszik a teljesítménydiagrammomon is, így tudom, hogy jó az irány, megéri belefektetni a munkát, hiszen még csak egy éve, hogy ezt csinálom. Ráadásul magyar közönség előtt sokkal jobb is volt menni. 😊

-Változtatsz valamit a felkészüléseden?

–Mindenképpen. A pályámat sokkal nehezebbé fogom tenni, s remélem még belefér egy edzőtábor is. Sajnos (vagy nem sajnos) az egyetem ahova járok megkezdődik a második félév, ez azért nehezíti a dolgomat, mert ott is meg kell felelnem ahhoz, hogy ne egy mezei edző legyek, mert már tudom, hogy a legjobbtól lehet csak jót tanulni.

-Következő állomás?

-Március 19-20 Németország. Két nap, két verseny. Brutálul hangzik, de nem ijeszt meg.

-Lelkileg hogyan élted meg, hogy nem tudtad azt teljesíteni amit szerettél volna?

-Hát más alkoholba, én edzésbe folytom a bánatom. 😊 Viccet félretéve valóban így van. Így vezetem le a feszültséget, a lelki fájdalmat. Gyakorlom a hibáim és az idő végül helyreteszi a dolgokat a fejemben.
A múlt elmúlt. Csak a jövő amin változtatni lehet.

Fotók: Varga Stúdió