Csatlakozz hozzánk

Hírek

Superbike VB – 3. verseny, Valencia

Haslam és Haga tudták bevenni a “spanyol katlant”

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Az első futamban Leon Haslam folytatta idei fantasztikus menetelését a sorozatban, ahogy Max Biaggi lendülete sem hagyott alább. A második felvonásban Noriyuki Haga játszotta a főszerepet.

Pedig már a tavaly Ben Spies alatt VB-címet nyerő R1-es Yamahával James Toseland is felzárkózott a legelejéhez, vagyis ismét önmagához, világbajnokhoz méltóan láthattuk motorozni, de ezúttal még ez is kevés volt. Hiába harcolt kitartóan, nem bírt a második helyért folyó csatában Biaggi bivalyerős Apriliájával – így csak a dobogó legalsó fokára állhatott. A megállíthatalan suzukis Leon Haslam legyűréséhez pedig még a veterán “Kalóz” tapasztalata és az RSV4-es ereje is kevés volt, így a brit nyert, teljesen megérdemelten, mintaszerű futamot teljesítve.

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV

Dicséretet érdemel Troy Corser is, aki a negyedik helyre hozta be az S1000RR-t, nagy csatában felülkeveredve a tavalyi ezüstérmes Hagával szemben. Bár Hagának sincs miért szégyenkeznie, hiszen a 11. helyről indulva szép eredmény ötödikként célba érni a Ducatival. Úgy látszik egyébként, hogy a kéthengeresek kissé hátrányba kerültek ebben a szezonban a sornégyesekkel szemben: az Aprilia és a BMW nagyon gyors, ahogy a 25 éves jubileumi GSX-R-t is nagyon összerakták a mérnökök, és akkor a big-bang blokkos R1-esről még nem is beszéltünk.


  Leon Haslam folytatta hibátlan szezonját a GSX-R-rel

Haga után Rea lett a hatodik a Hondával, így az első hat versenyző neve mellett különböző motormárkát találunk – ami a sorozat legszebb napjait idézi. Külön öröm, hogy minden gyártó komolyan kiveszi a részét a versengésből, kivéve sajnos a Kawasakit, akik a nagy felkészülés ellenére továbbra sem tudnak semmit felmutatni. Kis túlzással még a középmezőny csatározásaiban sem vesznek részt, az utolsó három célba ért motoron a ZX-10R típusjelzést találhatjuk (igaz, Sykes 11-ként szerzett pontot a zöldeknek). Vannak viszont, akik még a kockás zászlót sem látták meg, mint például az előző versenyeken jól szereplő Camier vagy Fabrizio, viszont a verseny nagy vesztese egyértelműen a hazai pályán kieső Carlos Checa…


Toseland feltámadt, Biaggi pedig a VB-címre is esélyes, ha így folytatja


  Carlos Checa a második futamban kárpótolta hazai közönségét

…aki viszont a második futamban elért ezüstjével jóvá tett valamennyit a hibájából. Noriyuki Haga már az első versenyen is nagyot motorozott azzal, hogy a középmezőnyben előzésről-előzésre az élre verekedte magát, és a jó formáját sikerült megtartania, mivel megnyerte a második menetet – ez az idei első győzelme a japánnak. A veterán Max Biaggi ezúttal is felfért a dobogóra, bronzérmes lett, mégpedig idei nagy riválisa, Leon Haslam előtt. Az eredmény alakulásában döntő szerepet játszott, hogy két felvonásos előadásról beszélünk, vagyis újra kellett indítani a futamot a negyedik körben bekövetkezett bukás miatt: Simon Andrews és Vittorio Iannuzzo nagy sebességnél esett a célegyenesben. Így végülis az első három teljesített kör és a második nekifutásra megtett 20 kör időeredményei alapján sakkozták ki a végeredményt, amely 0.025 ezreddel Haga diadalát hozta, úgy, hogy mindössze 0.299 másodperc választotta el a dobogó tetejét az aljától – vagyis NitroNori-t Biaggitól. Annak ellenére, hogy Haslam most nem fért fel a pódiumra, 123 ponttal vezeti a világbajnokságot, a 105 pontos Biaggi és a 80 pontos Checa előtt.


Haga a második futamon maga mögött hagyta nagy riválisait

A Supersport kategóriában Joan Lascorz feltornászta valamelyest a mélyből a zöld motorok presztízsét, Kawasakijával megnyerte hazai versenyét. Mögötte Kenan Sofuoglu hozta be a második helyre a Hannspree Hondát, Chaz Davies Triumph-ja előtt. A török és a brit srác ádáz küzdelmet folytatott az ezüstért, mígnem a vége előtt négy körrel Sofuoglu meglépett a CBR600RR-rel. Mondhatnánk, hogy ebben a géposztályban is csupa különböző márkájú gép csatázik az élmezőnyben, ami igaz is, csakhogy az SSP-ben itt be is fejeződik a gyártók sora: a Hondák, a Triumph-ok és a Kawasakik küzdelméről szól. Ami nem feltétlenül baj, amíg ilyen szoros meccseket látunk. A negyedik helyet szintén egy helyi menő, David Salom kaparintotta meg Triumph Daytonával, Laverty pedig ezúttal csak ötödik lett, de még így is négy ponttal vezeti a bajnokságot Sofuoglu előtt.


Lascorz hazai pályán verhetetlen volt az SSP-ben

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending