A HealTech Electronics támogatottja, Pala55 nagyon motiváltan, komoly felkészüléssel a háta mögött érkezett a helyszínre. A menetrend a szokásos volt: 8 órától gépátvétel, majd azután 9-től szabadedzés. A pálya bemotorozása után 10 órától megkezdődött a kvalifikáció: a kötelező gyakorlatokkal Palatinus az előkelő negyedik helyre motorozta be magát.
Ezután a legjobb trükk (best trick) versenyen tartotta ezt a helyet, mert a mutatványa a zsűri megítélése szerint a mezőny 4. legjobbja volt. Délben következett a szép számmal nevezett juniorok (utánpótlás kategória) versenye, ahol nagy erőkkel nyomták a srácok a stuntot, Simsonokkal, MZ-kkel és robogókkal.

14 órai kezdettel megkezdődött a stunt döntő, ahol 6 percben mindenki bemutathatta az összes trükköt a repertoárjából. Palának a döntőben meghozta a gyümölcsét a kemény felkészülés: egy nagyon jól összerakott műsort motorozott – ráadásul ezt követően az ún. szuperfinálét is megnyerte Dér Gábor ellen.
A stunt OB első kunmadarasi, összességében második fordulóját Attila összességében az 5. helyen zárta, úgy, hogy csak pár ponttal maradt le a 4. helyről a bivalyerős, világbajnokokkal tarkított mezőnyben. A dobogó végül a Mókus-Tompika-Kötél sorrendben alakult, azaz az első Herczeg Balázs, a második Végh Tamás, a harmadik Kötél István lett.

„Azt gondolom, hogy mindent összevetve egy jó versenynapot tudhatok magam mögött. Az időjárás szuper volt, a pálya tökéletes, és a technika is kiválóan működött. Így minden adott volt egy jó versenyzéshez. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy végig a mezőny elejében voltam a verseny során. Az 5. hellyel elégedett vagyok, és mivel csak pár pont választott el a negyediktől, ez újabb motivációt adott nekem a még keményebb felkészülésekhez” – nyilatkozta Palatinus.
A HSRC (Hungarian Stunt Riding Championship) következő fordulója szintén a Kunmadáron a HDA-ban lesz látható, augusztus 19-20-án, az Autós Motoros Extrém Fesztiválon.

Képek: Ferenci Péter, TM
– az előző forduló (Hungexpo) beszámolóját IDE kattintva láthatod