Csatlakozz hozzánk
Fantic caballero

Hírek

Sebestyén Péter készül Spanyolországra

Peti hamarosan indul az idei ötödik spanyol bajnoki versenyhétvégére

Közzétéve

ekkor

GRINGO Kicsi
ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Forrás: Faster Management

Az, hogy mostanában nem hallottál Sebestyén Peti felől, nem jelenti azt, hogy ne tette volna a dolgát. Olyan ez, mint a foci: az edzés, a háttérmunka ugyanúgy a sportág része, csakhogy az közel sem olyan látványos, mint a mérkőzés, illetve a verseny…

A 16 éves magyar motoros a hétfői napot (2010.09.06.) motorozással és teszteléssel töltötte az olaszországi Adria International Raceway pályán, ahol már korábban is megfordult. A motorozás amellett, hogy ráhangolódás volt a hétvégi spanyol bajnoki futamra tesztelési célokat is szolgált, hiszen számos új alkatrészt kipróbáltak. Leginkább a gumikról gyűjtöttek értékes információkat, mely több, korábban jelentkező problémára is válasszal szolgált.

Péter a munka mellett nagyon élvezte, hogy újra versenymotorjával róhatja a köröket, főleg annak tükrében, hogy ezen a pályán elért korábbi idejét 2 másodperccel sikerült megjavítania. Ez a fejlődés elsősorban annak volt köszönhető, hogy sikeres munkát végeztek és szerelőivel közösen megoldást találtak néhány korábbi beállítási problémára, illetve egy-egy gumi típus viselkedését is kiismerték.


Sebestyén Peti pontszerzésre készül Albacete-ben

A Right Guard Racing Team tagjai a hét közepén utaznak Spanyolországban, ahol az idei szezon ötödik bajnoki versenye vár rájuk.Az edzések és a verseny történéseiről természetesen a későbbiekben beszámolunk.

A fiatal magyar amúgy eddig sem ült tétlenül a babérjain. Támogatóinak és a Honda Magyarország Kft.-nek köszönhetően szert tett egy CBR600-as edzőmotorra, mellyel rendszeresen tréningezett idehaza. A ostani olasz tesztelést követően tovább folytatják a munkát, hiszen Spanyolországba utazik a Right Guard Racing Team, ahol szeptember 12-én az albacetei pályán újabb bajnoki futam vár rá – természetesen célja a minél jobb eredmény elérése, pontok szerzése.

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending