Csatlakozz hozzánk
LOTUS TALMA

Hírek

Sebestyén Péter alatt megállt a technika

Peti motorhiba miatt nem tudta befejezni a 125-ös futamot Aragóniában

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Forrás: Faster Management

Magyar szempontból jól indult a vasárnap. Két versenyzőért is izgulhattunk, hiszen a 16 éves Sebestyén Péter a Right Guard Racing Team színeiben szabad kártyával, idén második alkalommal indult a vb-n, míg a Moto2 géposztály állandó és egyetlen magyar motorosa Talmácsi Gábor – aki idén először a dobogós, harmadik helyen végzett!

Peti a bemelegítő edzést a 25. helyen zárta. Kipróbáltak egy másik beállítást, amit végül nem talált jobbnak, így úgy döntöttek, hogy visszatérnek a korábbihoz és azzal vág majd neki a magyar motoros a 19 körös versenynek. A rajt jól sikerült és a 28. helyről egészen a 20-ig tornázta fel magát Peti. Azonban a technikai ördöge közbeszólt és idő előtt kiszállni kényszerült a versenyből, amit végül a spanyol Pol Espargaro nyert.

Nagyon sajnálom, hogy technikai probléma miatt nem sikerült befejeznem a versenyt – mondta a verseny után Sebestyén Peti. Már az első kör után éreztem, hogy valami nincs rendben a motorral, de próbáltam még a gondolatot is elhessegetni, hogy valami probléma van az Apriliámmal. Néhány körrel később azonban nem volt más választásom, kuplung-fék és kigurultam a pálya füves részére, hogy ne akadályozzam a még versenyben lévőket. Függetlenül attól, hogy a futamot nem tudtam befejezni, nagyon sokat tanultam és minden új tapasztalatra szükségem van ahhoz, hogy egyre jobb legyek, és ha állandó versenyzővé válok, akkor megálljam a helyemet a vb-n is. Szeretném megköszönni a lehetőséget a szponzoraimnak, Talmácsi Gábornak, a Faster Management-nek és nem utolsó sorban menedzseremnek, Roberto Favaronak.


Sajnos nem sikerült befejeznie a futamot Petinek, de amíg versenyben volt, jól ment

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

ohropax

INSTAGRAM

Trending