Csatlakozz hozzánk

Hírek

Peterhansel bevette Erdélyt (frissítve!)

Az esélyesek győzelmével ért véget az idei Romanian Baja. A motorosoknál a tizenegyszeres Dakar-győztes, Stephane Peterhansel – miután majdnem frontálisan ütközött – hatalmas küzdelemben győzött

Közzétéve

ekkor

romanian baja
ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Régi álmát valósította meg június 13. és 16. között Garamvölgyi Zoltán, amikor az idén már tízedik alkalommal megrendezésre kerülő HunGarian Baja főszervezőjeként újraélesztette a Kárpátok gyönyörű hegyei és erdői között a Romanian Baját. A mezőny abszolút nem panaszkodhatott, hiszen a szakaszokat olyan helyszíneken rendezték meg, ahol a legjobb tudásukra volt szüksége a versenyzőknek ahhoz, hogy célba érkezhessenek.

A FIM Világkupa viadalt végül hatalmas küzdelemben a tizenegyszeres Dakar-győztes Stephane Peterhansel nyerte, mindössze 1 perc, hat másodperccel megelőzve legnagyobb vetélytársát, az olasz Alessandro Ruosot. A két éllovas azonban nem volt maradéktalanul elégedett, ugyanis az utolsó előtti szakaszon egy eltévedt quados majdnem keresztülhúzta a számításaikat.

„Az egyik sziklás, hegyi szakaszon úgy nyolcvannal mentem, amikor a keskeny úton egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy eltévedt quados éppen velem szemben száguld. Alig tudtam kikerülni, és bevallom, ettől kezdve jóval óvatosabban húztam a gázt a szakasz végéig” – jelentette ki Peterhansel, akihez kísértetiesen hasonlóan járt legnagyobb vetélytársa, a végül a második helyen végző Ruoso, ám szerencsére ő sem ütközött össze a tévelygő versenytársával.

Alessandro Ruoso

Somfai Mátyás viszont nem volt ilyen szerencsés. A Sandlander Team quadosa úgy kezdte a vasárnapi záró napot, hogy kategóriájában a harmadik, míg összetettben az 5. helyen állt. Ám az első hegyi szakaszon végzetesen megsérült a versenygépe, így kiesett a versenyből, holott a nap elején ennél sokkal jobb eredményben reménykedett ő és csapatfőnöke, Pócsik László.

„Sajnálom, mert így egy nagyon jó eredményt dobtam el magamtól. Ha a pozitív részét nézem a dolgoknak, akkor a Dakarra készülve legalább azt is kipróbálhattam, milyen az, ha hatvan kilométeren keresztül húznak kötélen” – fogalmazott Somfai a verseny végén.

Horváth Lajos (Laller)

A tavalyi súlyos sérülését követően visszatérő Horváth Lajos – azaz Laller – ha nem is könnyen, de teljesítette a vasárnapi penzumot, így az Európa-bajnoki versenyben az összetettben a 8., míg kategóriájában a második helyen végzett.

„Nem volt egyszerű, nagyon észnél kellett lennünk a szakaszokon. Végül is teljesítettem a célomat, egy ilyen kemény versenyen a célba értem, így elégedett lehetek. Tény, szokatlan volt a pálya, ám egyszerűen tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy nem mindig a szántóföld mellett rendeznek versenyt. Le a kalappal Garamvölgyi Zoli előtt, nagyszerű viadalt rendezett ismét” – ecsetelte Laller.

Szombati előzmények

Az esélyesek végeztek az élen a szombati versenynap végére a most zajló Romanian Baja terepversenyen. A motorosoknál a tizenegyszeres Dakar-győztes Peterhansel és az olasz Ruoso késhegyre menő csatát vív egymással.

Horváth Lajos (Laller)

A Nagybánya környékén rendezett FIM Világkupa futamon mindössze 11 másodperc a különbség a két világklasszis között. Sokáig az olasz versenyző vezetett összetettben, ám az utolsó szakaszon a francia Dakarkirály a maga javára fordította az eredményt, és ennek köszönhetően várhatja az említett előnnyel a záró nap szakaszait.

Stephane Peterhansel örömét az is fokozhatta, hogy kedves felesége, Andrea Mayer összetettben az ötödik(!) helyre jött előre.

Stephane Peterhansel

A magyarok sajnos felemásan szerepeltek szombat délután. A quadosok mezőnyében a délelőtti óvatoskodást félretevő Somfai Mátyás visszaszerezte a harmadik helyét – összetettben pedig a hatodik pozícióban várja a folytatást –, így csapatvezetőjével, Pócsik Lászlóval igencsak optimistán várják a folytatást. „Nagyon jól éreztem magam a versenygépemen, most már szeretném megtartani ezt a helyet” – jelentette ki Somfai.

Az Európa-bajnokságban induló, és sokáig a harmadik helyen álló Hodola Richárd viszont egy bukást követően feladta a versenyt. „Egy felduzzadt patakban hatalmasat estem, és a motorom két helyen is megsérült. Ugyan tudnék valakitől egy első villát kérni, amit mindenképpen ki kellene cserélnem, de nem kockáztatok tovább” – közölte Hodola.

Somfai Mátyás

A tavalyi súlyos sérülését követően visszatérő Horváth Lajos (a kezdőképen) – azaz Laller – sem úszta meg esés nélkül a szombat délutánt, ám ő végül folytatni tudja a küzdelmet. Ugyanis szó szerint küzdelem lesz az övé, hiszen „szinte vakon” kell teljesítenie a vasárnapi szakaszokat.

„Egyre jobban éreztem magam a motoron, az időeredményen is javult, amikor kicsúsztam, és az esésnek az lett a vége a a bal karom sérülése mellett, hogy letört a méterszámlálóm, valamint elromlott az itinert forgató rendszerem. Így, ha a térképet használni akarom vasárnap, akkor vagy kézzel tekergetem majd a műszert, vagy pedig nem használom, és így próbálom meg befejezni a versenyt. Mert mindenképpen szeretnék célba érni” – ecsetelte Laller, aki az Európa-bajnoki versenyben az összetettben a 9., míg kategóriájában a második helyen áll.

Előzmények – péntek, prológ

A prológgal vette kezdetét a Romanian Baja Terep-rally FIM Világkupa és Európa-bajnokság versenye. A motorosoknál a tizenegyszeres Dakar-győztes, Stephane Peterhansel a harmadik helyről várja a folytatást – az olasz Alessandro Ruoso és Alex Zanotti előzte meg –, míg a quadosok között a magyar Somfai Mátyás bravúros szereplésével a második helyen végzett.

A Romanian Baja FIM Világkupa és Európa-bajnoki népes mezőnye elképesztő versenyt produkált a prológon. A verseny végig nyílt és izgalmas volt, és a szép számmal kilátogató nézők egyre-másra azt találgatták, hogy az elsőként elrajtoló olasz Alessandro Ruosot valaki képes lesz-e megszorítani. Nos, az olasz verhetetlennek bizonyult, de a mögötte beérkező Alex Zanotti is boldogan mosolygott a látványos rajtceremóniát követően.
„Nagyon boldog vagyok, és remélem, képes leszek ezt a helyemet megtartani” – nyilatkozta Zanotti.

Alessandro Ruoso

A Dakar-menő Stephane Peterhansel a harmadik helyen várja a folytatást, míg felesége, Andrea Mayer a 14. pozíciót szerezte meg. Az Európa-bajnoki értékelésben Hodola Richárd új, inkább széria, mint versenymotorjával a 10. időt érte el.

A quadosok között szép magyar sikernek örvendhettünk, hiszen Somfai Mátyás a spanyol Daniel Tarraguel Aruial mögött a második időt motorozta. „Nagyon elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel, igazi élménymotorozás volt ez a részemről. A futómű és a fékek is jól működtek, és bevallom, az itiner helyett a kiszalagozott pályát követtem” – fogalmazott Somfai.

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés

Trending