Csatlakozz hozzánk

Hírek

Robogózni jó!? – 1. rész

Új cikksorozatunk 1. részében arra keressük a választ, mit is takar a robogó szó

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

A robogónak is két kereke van, robogóból is van kicsi és nagy, sportos és túrás, lényegében a robogó is motorkerékpár, mégis megkülönböztetjük őket a hagyományos értelemben vett motoroktól. Sőt mi több, a kétkeréken közlekedő társadalom ezen két ága között mintha húzódna egy vékony, átlátszó, de létező fal, mely megakadályozza az átvitt értelemben vett összeölelkezést. Ez vajon valóban így van, vagy csak így látszik? Többek közt erre is kitérünk majd ebben, a robogózással foglalkozó cikksorozatunk első részében, ám előbb megnézzük honnan is származnak ezek a stílusos, egyedi, praktikus alternatívái a közlekedésnek. Első kérdésünk tehát, mi fán is terem a robogó?

A robogók ma már hozzátartoznak a magyar utcaképhez, ám ez nem volt mindig így. Nálunk valamikor a ’90-es évek elején terjedtek el igazán ezek a járművek, amikor szó szerint tonnaszám, konténerekben hurcolták őket be Japánból. Szinte minden sarkon lehetett venni valamilyet, és gomba mód kezdtek elszaporodni az utcákon. Ki munkába, ki vásárolni járni, ki szórakozásból, ki pedig a kölyöknek vagánykodni szerzett be egyet, kétség kívül mindegyikre alkalmasak ezek a kétkerekűek. Európa nyugatabbi felén persze jóval korábban belepték a városokat, ami nem csoda, hiszen a legnagyobb robogómárkák hazája bizony nem a felkelő nap országában, hanem a mi kontinensünkön található.

Azzal, hogy mit is rejt a robogó kifejezés, azt hiszem, ezen az oldalon nem kell különösképpen foglalkoznunk, viszont hogy hogyan született ez az egyedi közlekedési eszköz, az már érdekes kérdés. A mai értelemben vett robogókhoz a legjobban hasonlító jármű már 1920-ban elkészült, ezelőtt motoros rollerekkel próbálkoztak. Az Unibus nevű robogó amerikai készítői kezdettől fogva számítottak a női vásárlókra, így kaphatott mai társaihoz hasonló kinézetet. Például a “taposó”-jellegű lábtartót is ekkortól datálhatjuk, aminek célja, hogy a hölgyek a kor öltözködési normáinak megfelelően, szoknyában is “illedelmesen” használhassák! A rugózás még nem volt divat, viszont már a robogókra jellemző kis kerekekkel szerelték. Szintén az USA-ban, pár évvel később, a nagy gazdasági világválság környékén igény mutatkozott kis helyigényű és takarékos modellekre – furcsa ezt pont az amerikaiak szájából hallani… – , ennek eredményeképp született 1936-ban a Motor Glide nevű modell, amely 85 köbcentijéből háromnegyed lóerőt hozott ki. Az igazi áttörést azonban egy évvel később, a dupla ekkora teljesítményű Salsbury nevezetű robogó jelentette, amely már a mai napig használt fokozatmentes ékszíjhajtást kapta – ha ez a mostani válság is ilyen volumenű újításokat hozna…


Az Unibus, az első robogó-szerű jármű – “Az autó két keréken”…

A tengerentúli robogóőrület Csizmaország tervezőit is megfertőzte, ráadásul az olasz tervezők kezdetben hadicélokra gyártották ezeket a szerkezeteket! Viszont Itáliában már a háború előtt eljátszottak a robogó gondolatával, amit többek között a kedvező körülményeknek, a mediterrán éghajlatnak és temperamentumos mentalitásuknak köszönhetnek – és köszönhetünk. Végülis 1946-tól számítjuk a robogós korszak kezdetét Európában, a Piaggio-Vespa korszakalkotó modelljeinek születésétől. A konstrukció sokat köszönhet a cég repülőgépgyártó múltjának: innen ered például az acéllemez önhordó szerkezet vagy az egykarú elsőkerék-felfüggesztés – és a 100 köbcentis blokk is egy repülőgép indítómotorja volt. Ez a modell tekinthető a mai értelemben vett robogók ősének, atyjának, valahogy így kezdődött, és innen indult világhódító útjára. Később persze más nemzetek is csatlakoztak a robogózáshoz, és azok gyártásához – és ez alól mi, magyarok sem vagyunk kivételek! Persze, mi is robogózunk ezerrel, de azt kevesebben tudják, hogy mi is gyártottuk ezeket a különleges kétkerekűeket: Panni néven, 1953-tól. Két évvel később a Tünde nevet kapta, ez egy Danuvia-blokkos, 10 colos kerekű gépezet volt.


Jobb oldalon a magyar robogó, a Belgiumba és Egyiptomba is exportált Panni

Sajnos azonban nem sikerült feliratkoznunk a neves gyártók közé, amelyek elsősorban a bölcső, azaz Olaszország szülöttjei: mint a Piaggio, a Vespa, az Aprilia, a műanyagok megjelenésével és térhódításával pedig csatlakoztak a nagy japán gyárak, a Honda, a Yamaha és a Suzuki. A két robogógyártó nagyhatalmon kívül a világ számos országában gyártanak ilyen jellegű járműveket, nem mehetünk el szó nélkül a kevésbé magas presztízsű, de annál olcsóbb robogókat készítő taiwani cégek mellett sem. A robogógyártás a motorkerékpárok esetéhez hasonlóan óriási iparággá fejlődött, így ma már hatalmas kínálatból válogathatunk: szinte már minden lehetséges variációt kihoztak a tervezők az ún. robogós konstrukcióból. Létezik “kistestű, nagytestű, kiskerekű, nagykerekű” – az utca emberének nyelvén fogalmazva. Pontosabban definiálva megkülönböztethetjük a maxi-robogókat a hagyományos 50-esektől, amelyek nagyobb hengerűrtartalma hosszabb hatótávot (is) eredményez. A kályhától indulva, a klasszikus, gömbölyded formákkal megáldott, Vespa-jellegű robogóktól kezdve, a sport-és tereprobogókon át a “mezei” bevásárló libakergetőig számtalan verziót figyelhetünk meg. Egyszóval bármit, amit az alkotók a két kis kerékre és a nyitott vázra fel tudtak aggatni. Sőt, manapság már a két kerék is kevés, napjaink hóbortja a háromkerekű robogó. Ebben a megoldásban is az olaszok az élenjárók, a Piaggio MP3-ról beszélünk. Érdekes kérdés, hogy ezek után mit hoz a jövő a robogózás kontextusában – mivel ahogy láttuk, (világ)válság idején a legtalálékonyabb az ember…


Forradalmasították a robogók a városi közlekedést, de manapság már vidéken is népszerűek

Szóval robogóból is majdnem annyi féle típust ismerhetünk – például a talajviszonyok, a felhasználási terület vagy a hatótáv függvényében – , mint hagyományos motorkerékpárból. Mivel a robogó is motor, de valahol mégsem az. Talán azért is differenciáljuk ennyire el a motoroktól a robogót, mivel annyira egyértelmű megkülönböztető jegyei vannak: burkolt felületek, kis kerekek, jellegzetes üléspozíció és így tovább. Na de jogos ez a szigorú szeparálás a motorosoktól, miközben akár már egy robogó nyergében is átszelhetjük a kontinenst, ami pár-tíz évvel ezelőtt igencsak hajmeresztő vállalkozás lett volna. Elképzelhető, hogy azért nem fogadja el a motoros társadalom egy része igazi motorosként a robogósokat, mert sokkal nagyobb különbség lehet robogós és robogós között, mint motoros és motoros esetében. Mivel a robogó a legegyszerűbben elérhető közlekedési eszközök egyike, így sokaknak nem is jelent ettől többet: vigyen el A-ból B-be, igénytelen, olcsó, nincs más. Ők nyilvánvalóan nem igazán érdemlik meg, hogy a motoros társadalomhoz tartozzanak, viszont egy igényes versenyreplikának nyugodtan visszainthetsz az úton – őt kétségkívül több motiválja, mint a boltba járás.


“Megvan a maga fílingje, romantikája”

Márpedig a robogók városi környezetben több tekintetben is verhetetlenek: egyenletes, fokozatmentes gyorsulásukkal, kis helyigényükkel és praktikusságukkal sok nagymotor fel sem veheti a versenyt. Ebben az aspektusban hihetetlen könnyed és problémamentes haladást tesznek lehetővé. Megvan a maga fílingje, romantikája: csak felpattanunk és tekerjük a gázt – nem ritkán “koppra”. Más élményt nyújt a hagyományos motorokhoz képest, ami sokak számára még a “sima” motorozásnál is többet jelent. Ebből az élményből az élénkebb, pörgősebb habitus is jócskán kiveszi a részét, ami ugye a kétütemű gépek sajátossága. Érdekes, hogy ezeknél a kétkerekűeknél maradt fenn leginkább ez a működési elv, aminek szintén megvannak az előnyei és hátrányai is. Mai környezettudatos világunkban egyértelműen hátrányt jelent a füstös-büdös üzemelés, ahogyan a fogyasztás is, viszont fürge és robbanékony jellemét is ennek köszönheti. Persze, ma már egyre inkább teret hódítanak a tisztább, négyütemű erőforrások a robogóknál is, már a kis ötvenesek jó részénél is szelepek végzik a gázcserét – ami pár éve még elképzelhetetlen volt. Sokak szerint a robogózáshoz hozzátartozik a halványkék füst és a kellemes “Castrol-szag”, de erre a jövőben egyre kevésbé apellálhatunk. Bárhogyan is alakul, annyi bizonyos, hogy a robogózás varázsát semmiféle szabvány vagy norma sem csorbíthatja… Mivel a klasszikus robogós sajátosságok és erények így is megmaradnak, de ezekre majd a következő epizódunkban térünk ki részletesen.


A maxi-robogók új dimenziót nyitottak a “kisebb kerekű motorok” világában
A városi közlekedés legeredetibb formája

“A Vespa nem egyszerűen robogóként írta be magát a történelembe, hanem mint mítosz, életmód és önkifejezési eszköz. A Vespa az évtizedek során mindig is képes volt a saját korának a kultúráját tolmácsolni és kifejezni. Erőssége mindig a korszerűség volt, hogy magába tudta gyűjteni a társadalmi változásokat valamint az új irányzatokat, és azokat a mobilitás kifejezésére fordította. A Vespa születése óta egy üzenet, a korszerűség jele. És ma ez a modernség a városhoz kapcsolódik.

Nem véletlen, hogy akik ma Vespa robogót választanak, a nagyvárosi kultúrában élnek, azokat a helyeket és tevékenységeket keresik és próbálják ki, amelyeket a nagyváros kínál. Aktualitása teszi “élő” legendává, jobban mondva kultusz tárggyá a Vespát. Olyan tárggyá, amellyel könnyű összhangba kerülni, amelyen keresztül kifejezhető a saját személyiségünk kortalan stílusának köszönhetően, amely bár folyamatosan változtatja a külsejét, sohasem tagadja meg önmagát.

A Vespa informális, elérhető, feltűnő és kimeríthetetlen életörömet fejez ki, üzenete csalogató, részvételre csábít, az állandó megújulásról és a kifejezés szabadságáról szól” – vespaklub.hu


Bódi Sylvinek is bejön a fíling. Nekünk is a látvány.

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

ALPINESTARS OFF ROAD

Trending