Csatlakozz hozzánk

Ti írtátok

Robogóval a Duna forrásához – 2. rész

Bár hőseink már az előző részben elérték a “forrást”, a “laza” túra azonban folytatódott…

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Ahogyan e – nem mindennapi – túra első részének beszámolójában is olvashattad, a Rhino Tours vezetője, Szimcsák Attila és Nógrádi Bence egészen “a nagy” Duna németországi forrásáig elmotoroztak, pontosabban robogóztak: két 125-ös négyütemű nyergében… Azonban az élmények korántsem értek véget, mert a kalandorok nem hazafele, hanem Svájc felé vették az irányt…

Szilárd emlékezetes pillanata, egy felejthetetlen előzés valamelyik olasz szerpentinen: Yamaha Cygnus 125 vs. Alfa-Romeo 159… Nagyban közeledtünk az egyik hágó felé, a táblák már előre jelezték, hogy 12, majd 15%-os emelkedő is lesz, mire elérjük a hegy tetejét. Fölfelé menetben mindig előzékeny voltam a gyorsabb autósokkal, de valahogy most úgy jött ki, hogy az Alfa nem tudott előzni néhány percig. Szóval megyek fölfelé, csutkagáz, 85…70… 50… Az Alfás egyre idegesebb. 45… Végig jönnek szembe, továbbra sem tud előzni. 40…

MPS Turismo
Euromotor3
AIRFLITE
MPS RAM MOUNT
MPS AUTOMAG
MPS Vespa-MV

Szinte hallom, ahogy azt üvöltözi, hogy Mamma Mia!!! 35…30… Talán már a „káccodurródikávállót” is rám mondta. 25-tel tolom felfelé, mire előzni tud. Egy kicsit én is megkönnyebbültem, de tudtam, hogy lefelé elkapom. Néhány perccel később már én megyek mögötte, figyelem a gyenge pontjait: lefelé a hajtűkanyarokban fisifosizik. Már tudom, hogy egy ilyen hajtűben fogok előzni.  Végre eljött az ideális kanyar: kb. 150 méter egyenes a hajtűig, majd utána belátni még két enyhébb kanyart. Nem jön senki. Szorosan megyek az Alfa mögött, de az egyenesben nincs esélyem. Jön a kanyar, már nem nyomja a gázt az Alfás. Kimegyek melléje, megyünk egymás mellett vagy 3 másodpercig -egy örökkévalóságnak tűnik… Na ki mer nagyobbat fékezni? Szinte már a kanyar közepében vagyunk, mikor feladja: gyorsan behúzom elé a kis 125-öst. Visszakapta a kölcsönt. Aztán még vagy három percet adtam neki lefelé, csak a következő városban ért utol a piros lámpánál.


A schaffhauseni vízesés, lenyűgöző

Szimi szerint így történt:
Délután még legurultunk Schaffhausenbe, itt található Európa egyik legnagyobb vízesése. A kemping normális, bár megint sz@r, vizes helyet kaptunk. Beni intézkedik, pár perc múlva érkezik, menjünk utána és semmitől se féljünk. Az általa  javasolt helyen felvertük a sátrakat. Már rövidgatyában próbáljuk a vacsit készíteni a „gázrezsón”, amikor egy cseh rendszámos autó áll meg mellettünk: a csaj kipattan és elkezdi magyarázni, hogy ez az ő helyük! Beni kezeli a szituációt… Látjuk, hogy egy másik sorban egy üres helyen verik fel a családi sátrukat. Beni értetlenkedve hozza a kemping térképét, „de hát nekem ezt a helyet mondták!”, mosolyogva megfordítom a térképet, „aha így már jogos a csehek területi igénye!”. Kicsivel később egy portugál rendszámos autó áll meg a csehek sátra előtt… Lapítunk, innen már az ő gondjuk! Körbenézünk a kempingben, wimbledoni minőségű frissen vágott füvön bandukolunk le a folyópartra, senki nem mászkál rajta! Szilárd szerint itt ezért is egy hét elzárás jár, nem csak a szemetelésért… Az alkalmi konyhánkban egy különleges „halkonzervmixet” készítünk sprotniból, tonhalból, szardíniából! Gyomorforgató a szaga, na ezért biztos bezárnak minket!


Végre megtaláltuk az utat

Reggel elgurulunk a vízesésig. Olyan svájciasan van kitalálva, minden pénzbe kerül és sorompóval van elzárva. Semmi gond, ez Beni napja, engedjük, hogy bemásszon filmezni és fényképezni. Szilárd már izgul, hogy így nem fog ma beleférni a Stelvio (itt még nem tudta, hogy napokkal később fogunk csak odaérni…). Ezen a napon Szilárd vezeti a bandát, Lichtenstein előtt teljes összeomlás, hosszú ideig csak megyünk-megyünk egy olyan úton, aminek nem kéne ott lenni… Végül beérünk, majd kitalálunk ebből a mini hercegségből! Átgurulunk a Flüelapasson, gyönyörű a kilátás, filmre vesszük, ahogy megyünk felfele. Egy Subaru rendőrautó üldözőbe vett minket, végül megússzuk…


Flüelapass – 2383m

Már nincs időnk átkelni az Ofenpasson, hogy utána a Stelviot is megmásszuk! Szállást keresünk: találunk egy nem túl fényes kempinget Zemezben, Beni – okulva a korábbi tapasztalatokból – egyből hátra gurul, hogy megnézze a jobb helyeket. A tulaj habzó szájjal jön oda hozzánk: „A társunk miért ment hátra mielőtt bejelentkeztünk volna? Ez itt nem szokás! Menjünk máshova!”  Nézek rá, és nem értem mi baja van! Ott állunk előtte, várunk, hogy Beni visszaérkezzen. Ez az ipse tök hülye! Beni megérkezik és újságolja, hogy talált egy tuti helyet! Ok, de előbb beszélj ezzel a félőrülttel! Fél óra vívás után sem csillapodik az ember! Megyünk tovább és pár kilométerrel odébb találunk egy gyönyörű folyóparti álomkempinget! Az esti vacsinál az egyik szomszédunk felajánl egy kemping széket…?! Kicsivel később a másik szomszéd egy üveg bort hoz hogy igyuk meg..?! Ennyire látszik, hogy hátrányos helyzetű magyar motorosok vagyunk, egy alacsony költségvetésű robogó túrán? Vagy csak tudja, hogy mi vár ránk holnap!


“Extra élmény volt végig poroszkálni ezen az útvonalon, néha Lamborginiknek féktávon beszúrni, néha az út szélén ebédelni, néha pedig a földön aludni…”

Éjjel elkezd szakadni az eső, az én kölcsönsátramat az egyik barátom kapta a ballagására?! Finoman jegyzem meg, hogy a kilencvenes évek eleje óta már fejlődtek az anyagok. Arra ébredek, hogy tiszta víz a női méretű kölcsön hálózsákom. Nyolc körül egymásnak kiabálva a sátrakból megbeszéljük a helyzetet. Menjünk, ez a döntés! Mire összepakolok és felmálházom a motort, a t….köm is vizes. A budi és a zuhanyzó között van egy kis fedett placc, ott nézzük meg a térképet. Gyorsan át az Ofenpasson, aztán meglátjuk a Stelviot! Tízkor már neki is vágunk, tizenegykor érünk fel az Ofenpass tetejére, de ott már havazik! Na, nekem ennyi volt mára. Berohanok az étterembe, ahol egy nyugdíjas csoport meredten néz rám. Semmi pánik, bemegyek a klotyóra és a kézszárítóval próbálom újraéleszteni a vérkeringésem. Beni simán kicsapja a szendvicseit az asztalra, várom hogy a pincér mikor fog ránk szólni. Közeledik, de legnagyobb meglepetésünkre azt kérdezi, hogy „Mit hozzak nektek?” – magyarul. Na ez nem piskóta, ez a srác hogy kerül ide pincérkedni?! Gyakorlatilag délben véget ért ez a napunk, a hegytetőn egy touristlager-ben fogunk aludni. Pont mint a régi szép időkben, amikor snowboardozni jártunk. Kisszoba, emeletes ágyak, villanymelegítő maximumra csavarva, minden holmi lóg valahol, nagyon komoly „emberszag”.


Ofenpass Svájc és Olaszország határán – havazott!

Reggel négy fokot mutat a resztorant külső hőmérője, az eső elállt, szemben a csúcsok havasak. Ma már nem lehet rossz idő, elindulunk a félig megszáradt ruhákban, vacogva. Mire átérünk a taljánokhoz, már jó idő van, de a Stelvio nincs nyitva a hó miatt! Sorry Szilárd, majd a következő túránkon újra megpróbáljuk! A mai cél valami Szent Kandida, a Szilárd már aludt ott és állítólag szuper hely! Süt a nap és ez felbátorít minket, Szilárddal kidolgozunk egy előzési technikát! Lendületet szerezve megelőz egy kamiont majd sisak beszélőn nekem is bemondja, hogy mikor van szabad hely! Ebben a pillanatban belassít a kamion előtt és én szélárnyékból csutka gázon kivágok mellé és röviddel utána besorolok mellé. A kamionos anyázik és tol minket, mi pedig röhögve kezdjük hasonló technikával megelőzni az előttünk guruló turistabuszt.


Ide mindig jó megérkezni… (a muraui motorosparadicsomot bemutató írásunkért kattints IDE!)

Ma nagyon élvezzük a motorozást, kettőre szent kandidában vagyunk. Szállás nuku, Beni intézkedik! Az információ szerint 10 euroért kapunk egy szobát, csak guruljunk le a következő faluba a benzinkúthoz. Vidáman lemotorozunk, Beni felhívja a telefonszámot, de a szállásadónk (aki a hangja alapján 98 éves) semmilyen nyelven nem beszél (angol, német, spanyol, magyar) szerintem még olaszul sem! Állunk a kútnál és nem jutunk semmire, a néni magyaráz valamit a telefonba, mi pedig semmit nem értünk belőle. Ok ez ennyi volt, megyünk tovább Murauba a következő napi szállásunkra. Este nyolcra érünk mindannyiunk kedvenc alpesi kisvárosába. Útközben a Katschberg  hágón nyomulunk át, ahol Szilárd Cygnusa szinte megáll, lassan azt gondolom hogy a végén tolnia kell majd, de nem! Szörnyen erőlködve 15km/h sebességgel felcaplat a csúcsra. Hát hiába, a Honda vs. Yamaha és a vízhűtés kontra léghűtés csatákat én nyerem! A kis SH végig szaporán szedte a virgácsait, a végsebessége a túra végére elérte a 105km/h-s álomhatárt. Ott is hagyom a többieket a Katschberg után és komoly 90-100-as tempóban végigtolom Murauig. Senki nem tudott megelőzni ezen a 30 kilométeres szakaszon! Ez persze az osztrákok nyugodt hozzáállását dicséri. Már az első söröm végén tartok mire befutnak a többiek! Fesztivál van Murauban! Élő zene a kis híd egyik oldalán, nagy tömeg, a polgármester is ott csápol elöl. A kisváros egyetlen transzvesztitáját ölelgetik az emberek, többen közös képet készítenek vele. Az együttes jól nyomja, néha ugyan hamis, néha meg a dobos lemarad, vagy a Benny Hill kinézetű basszgitáros szúrja el, de van az a sör mennyiség, amikor már ez sem számít! A fergeteges buli Szilárdnak tart a legtovább, reggel látjuk is ennek az eredményét.


Sölkpass egy felhő alatt

Kicsit nyúzva és szomorúan indulunk haza, mert tudjuk, hogy véget érnek a kalandok. Eisenerztől szakad az eső, csak az alagutak hoznak némi szárazságot és meleget. Sopronnál érünk haza, de előtte még Beni ránk ijeszt egy szépen kivitelezett pereccel. A motor simán megúszta, az ijedségen kívül nincs nagy baj. Azt hiszem, ez az első nagy túrába belefér az utolsó napon. Beni simán visszaül és gond nélkül csavarjuk hazáig. A Honda SH125 és a Yamaha Cygnus 125 tisztességesen helytállt a megtett 2700 kilométeren. Az átlag fogyasztásuk kb.2,5 literre jött ki. Extra élmény volt végig poroszkálni ezen az útvonalon, néha Lamborginiknek féktávon beszúrni, néha az út szélén ebédelni, néha pedig a földön aludni… Jövőre újra Lazy Way Up!


Szimcsák Attila, Falkai Szilárd, Nógradi Ben

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Husqvarna
KTM

Trending