Csatlakozz hozzánk

Hírek

Rizmayer, IDM, Salzburgring

Rizmayer Gábor most hétvégén Salzburgringen próbált a dobogóra mászni.

Közzétéve

ekkor

ALPINESTARS OFF ROAD
MPS RAM MOUNT

Rizmayer Gábor most hétvégén Salzburgringen próbált a dobogóra mászni.

Pénteken az első két edzésen esett az eső, így a Suzuki magyar pilótája csak a bokszból figyelte az edzéseket. Délutánra azonban felszáradt a pálya, így Rizi is pályára léphetett. A kimaradt edzések miatt talán túl nagy lendülettel vágott neki a gyakorlásnak, mivel 10 perccel a vége előtt  az a kavicságyban fejeződött be. Szerencsére se a versenyző se a motor nem sérült meg komolyabban. Ennek ellenére nehéz helyzetbe került a csapat, hiszen kevés idő és információ volt a motor beállításához.

Az első időmérővel egy időben kezdett el esni az eső, ezért mindenki gyorsan a megpróbált gyors kört futni. Rizi első mért köre a harmadik helyre volt jó, többre nem is volt lehetősége, hiszen egy bukás miatt leállították az edzést. Az újra indítás után több mint egy másodpercet javított, de ez már „csak” a 4. helyre volt elégA délutáni edzés már esőben zajlott és bár jelentősége nem volt, azért Rizi elsőnek hozta be az új GSXR-t.

Első futam

Napsütéses, meleg időben rajtolt a mezőny. Teuchert és Burns kilőtt a második sorból, de Rizi is jól indult. Aztán az első körökben Burns visszacsúszott a vezető boly végére, de a magyar motorost állandóan visszaelőzte az egyenesekben így mire Rizi leküzdötte a többieknek már fél másodpercnyi előnyük volt. Ez nem sok, de ahhoz elég volt, hogy a hosszú egyenesben ne tudjon szélárnyékba kerülni. Rizi keményen küzdött, de hibázott így már csak arra maradt lehetősége, hogy az elfogyó gumikkal megvédje 6. helyét.

Rizi:

 “Tudtuk, hogy ha egyszer kiesek a szélárnyékból, akkor nehéz lesz vissza kapaszkodni. Burns pedig pont annyira tartott fel, hogy lemaradjak a vezető 5-ösről. Próbáltam kapaszkodni, de a célegyenes végén elrontottam a visszaváltást, így minden esélyem elszállt a felzárkózásra. Ráadásul a meleg miatt a gumim is elfogyott, így bár nehéz, de a hatodik helynek is örülnöm kellett.”

Második futam

A második futamon is nagy volt a hőség, így a Dunlop speciális gumikkal látta el Rizit. A rajt jól sikerült, és ezúttal el tudott menni az élbollyal. Szélárnyékban gyors volt a magyar Suzukis, így a verseny leggyorsabb körét is ő futotta, de egyedül nem volt elég gyors az egyenesekben. Végig versenyben volt a dobogós helyezésekért, de végül be kellett érnie a 4. hellyel.

Rizi: “Jó verseny volt. Nagyot küzdöttem, és ezúttal a gumik is végig bírták. Az utolsó körig volt esélyem a dobogóra, de most nem jött össze. Összességében én is, és a csapat is elégedett a hétvége eredményeivel. Tudtuk, hogy nehéz versenyek várnak itt ránk és ez több mint amit vártunk.”

Rizi szereplését az alábbi cégek tették elérhetővé:
Magyar Suzuki Zrt., Bódis, MaxCity, Dunlop, Euromotorgroup, X-bike

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés

Trending