Csatlakozz hozzánk
LOTUS TALMA

Hírek

R-szériás élmények a PannoniaRingen

Életem első köreit tettem meg a PRingen, azt is rögtön a kvalifikáción. Egy R6R volt a társam a Yamaha R-széria Kupa második fordulóján

Közzétéve

ekkor

MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

A cikk előzményei… (KATT)

A múlt hétvégéig én is azok népes táborában feszítettem, akik még egyszer sem érintették a “PancsiRing” csábító minőségű aszfaltját. A Yamaha Hungária, név szerint Ihász János volt az, aki végleg kihúzott az előbbiek sorából, újságíróként azt hiszem ennek is épp itt volt már az ideje. Jani lényegében átnyújtotta nekem egy piros-fekete idomos R6R kulcsát a Mol Dynamic R-széria Kupa második, pannoniaringi fordulójára, melyről alább mesélem el személyes élményeimet.

Ezúton is nagyon-nagyon köszönöm neki, illetve a versenyek szervezőinek, a Road and Ride csapatának a szíves meghívást!!! Hatalmas élmény volt!

A Pannoniaring egy kifejezetten motorosoknak épített kanyarkupac, emiatt sokan jobban kedvelik, mint az alapvetően Formula 1 versenyekre tervezett Hungaroringet. Ám ismertsége mégis jóval kisebb a mogyoródinál, ami főleg földrajzi helyzetének köszönhető: ha nem észak-nyugaton laksz, akkor kur..ra, jobban mondva meglehetősen messze van! A sógoroknak viszont ingyen mérhetik a benzint, főleg a lakóbuszaikba, így ők helyettünk is ide járnak gumit koptatni. Hiába, nekik nincs pályájuk, cserébe mi meg hegyekből állunk szarul, ki van ez találva. Az importversenyzők miatt a boxok között kaszinózva sűrű pillanat, hogy mindenhonnan német karattyolást hall az ember, köbö mintha mi mentünk volna hozzájuk, és ezt az első szendvicsem árában is tapasztaltam. Mindegy, most a pálya a lényeg, ami valóban szuper, nyugatiasan profi, egyedül az aszfaltozott bukótereket hiányolom a Sárvár közeli puszta közepén. A kavicságy lehet biztonságosabb, de így minden egyes kirándulásba bele van kódolva a tuti perec, na meg az idomok kényszeres újrafújása.

Felkészülés, és a szabadedzés

Eredetileg úgy volt, hogy a méltán népszerű és világhírű (SuperBike-os) Oncsik Zoli (alias Mocsok) fog levinni Ostffyasszonyfára, reggel 6 órás indulással, egy CBR1000RR hátsó ülésén. Már rögtön a megbeszélést követően éreztem, itt valószínűleg hatalmas hibát követtem el.. Szerencsémre azt hiszem az Égiek is úgy gondolták, nekem biz’ még feladatom van az életben, ezért végül Hajósi Norbival (SBK magazin főszerk.) és egyik kollégájával kiegészülve, autóval tepertük le a bő 200km-t. Utunk során nem tűnt valami rózsásnak az előttünk rajzolódó felhőkép, magyarán mondva a pályához közeledve egyre szarabbnak hatott a helyzet. “Ebből se lesz ma már semmi” – gondoltam, és a fiúkkal is inkább már egy sárvári fürdőzés ötletével szógyurmáztunk, de ha már elindultunk, nyilván előbb benéztünk a buliba.

Végül is egy-két gyengébb próbálkozást leszámítva a PannoniaRingen már nem esett többet, a fél Dunántúlt megostromló vihar kelet felé teljesített tovább szolgálatot. A Nap viszont túl lelkesen sztrájkolt, így a tocsogó aszfaltcsík csak módjával kezdett szépülni a motoros szemeknek. A szabadedzéseknek tehát lőttek, szinte értelmetlen volt felmenni gyakorolni, főleg mert a boxkörnyéki önjelölt időjósok száraz körülményeket jósoltak a későbbiekre. És tényleg! A felhők egyre távolodtak, a Nap közben egyre sikeresebben próbálkozott közöttük, gyakorlatilag kezdett kiderülni a pálya körül. Persze a száraz gumikat egyelőre még merész lett volna dolgoztatni, de már a vizes abroncsoknak se volt túl tuti a helyzet. Előbbiek csúsztak -főleg a rázókon, amiket normál esetben aszfaltként használ az ember-, utóbbiak meg mocskosul darálódtak. Én úgy számolgattam, hogy délután fél 1-re, mire a Yamahások 30 perces kvalifikációja elkezdődik, minden rendben lesz.


Hát igen. Érdemes jó helyre kvalifikálni magunkat a Road and Ride márkakupáin
Időmérő edzés

És így is lett. Nap süt, felhő csak itt-ott a kompozíció miatt, hőmérséklet 24 fok körül, és az út mindenhol száraz. A gond csak az volt, hogy az edzés előtt nem sokkal, a gépátvételnél vettük észre, az aznapi motorom, az R6R akksija megnyekkent. Három egész évet húzott le az ülés alatt, tisztességben küldtük nyugdíjba, trombitaszóló is volt meg minden. Viszont mire újat szereztünk, illetve lecserélték az abroncsokat új Dunlop GP papucsokra, majd azt a gumimelegítőkbe csomagolva 10 percet hevítettük, a fél órás edzésemből csak a második fele maradt zsebben. Nem izgultam, nem volt min, de mivel a PannoniRinget illetően még teljesen szűz voltam, eléggé hiányzott az a negyed óra plusz gyakorlási lehetőség.

Elindultam. Hiába volt nagyjából meleg a gumi, egy-két óvatos kör legalább kell a csúszós formaleválasztó réteg lekoptatásához, ami idegen pályán még gyönyörűbb feladat, mint amúgy. Ezalatt legalább volt kifogásom a lassú tempómért. Két kör után kijöttem a boxba melegen belőni a guminyomást, erre külön figyelmeztettek előtte. Nem nagyon figyeltem mit fújnak bele, gondoltam csak értenek hozzá, én már egyedül arra a 10 maradék percre koncentráltam, ami alatt szerettem volna legalább egy életképesnek tűnő kört megfutni a stoppernek. Ez persze szinte lehetetlennek tűnt, hiszen még gyakorlatilag GPS kellett a pályához, azt meg most hagyjuk is, hogy az R6-tal sem vagyok napi beszélőviszonyban.

A 4.740 méter hosszú Pannoniaring (HRing: 4.381m) ráadásul kifejezetten nehéz falat. Nem kanyarokból áll, mint a Hungaroring nagyja, hanem 2-es, sőt, 3-as kanyarkombinációkból. Ez azt jelenti, hogy ha az ember elrontja a kanyarfüzér elejét, akkor a maradékot már fütyülheti, a jó köridejét pedig innen is csókoltatjuk. Persze az én szintemen ez még nem képez tényezőt, de talán érződik, hogy a kanyarok érintési pontjait autodidakta módon megfejteni egy ilyen bonyolultságú pályán mocskosul nehéz. Nem kevés versenyzői intelligencia kellene hozzá, de ilyet nekem nem osztogattak.

A másik, hogy hit nélkül szintén meg vagyunk lőve a Pancsin. Ugyanis több pontja is van a pályának, élén a célegyenes végi jobbossal, ahol egyszerűen el kell hinni, hogy azzal a sebességgel is el fogunk tudni fordulni, és nem kell extramód babrálni a fékkarral. Szerintem még a profik közül is kevesen fogadják be, hogy a valaha mért legnagyobb sebesség a PannoniaRingen 260km/h, miközben a leghosszabb egyenes (a célegyenes) 700 méter (HRing: 789m). Szép mi?

Visszatérve az időmérő edzésre, a gumibekoptatós két nem teljes kör után összesen 4 darab mért időm volt. Ezek közül a legjobb 2:34.424-re sikeredett, ami a körülményeket tekintve nem annyira gáz, de irreális módon szerettem volna már ekkor 2:20 köré keveredni, amivel összetettben még mindig csak a 20. helyre lettem volna jó. Legalább az boldogított, hogy nem lettem sereghajtó, két társamat ezzel a ratyi 34-gyel is megelőztem. Az időeredményeket illetően egyébként azt kell tudni, hogy ami a Hungaroringen x, az a Pannonián köbö x+4mp.

x
Ez eddig kalap kaki..
Yamaha R-széria Kupa második forduló. A verseny.

A 10 körös versenyt én nem is küzdelemnek, inkább további edzés lehetőségnek tekintettem, hiszen a negyed órás ismerkedés után még mindig mintha vaksötétben turkáltam volna a kanyarok után, így meg hova púposkodjak, nem igaz? Egyébként van belőlük bőven, a Pannoniaringen 18 ívet kell bevésni a hardverbe (Hring: 14 kanyar), amiből 7 balos, 11 meg kizárásos alapon jobbos. A terv az volt -és ezt egyszemélyes csapatvezetésemmel, Ihász Janival is megbeszéltem-, szépen, gyengén elrajtolok, hiszen nem akarok bekerülni a 30 fős darálóba a cél végén, majd megyek a mezőny után, és megpróbálom minél jobban tartani őket. A célom emellett az volt, hogy legalább 6-7 másodpercet javítsak a kvalifikált időmhöz képest, és lehetőleg egyenletes köröket facsarjak ki a Yamahámból.


Fú Varga Geri, ennyire azért ne szoríts a Káldi Daninak 🙂

Bal szélen kaptam helyet a rajtrácson, ami nem egy rossz pozíció, hiszen Varga Gergő tanácsa szerint amúgy is arra az oldalra érdemes keveredni az első kanyar bejáratánál. Így is lett, csak kicsit máshogy, mint terveztem. Nem érzem úgy, hogy jól rajtoltam volna, mivelhogy nem is akartam, de úgy estem rá az előttem lévő két sorra, mintha szembe jöttek volna. Szó szerint vissza kellett vennem a gázt, hogy senkit se verjek telibe hátulról, de még így is elmentem 5-6 motornak. Ennyit a taktikáról. Kimenekültem teljesen bal szélre, és mivel az első jobbos viszonylag tempós, nekem meg akkor még volt helyem, kezdtem derűsen látni a továbbiakat. Azzal viszont nem számoltam, hogy a többiek úgy esnek be az első ívre, mintha az egy visszafordító lenne. Hirtelen az egész kanyar tele lett motorral, és úgy ítéltem meg, hacsak nem akarom ráhúzni valakire, akkor nekem már nincs helyem a színpadon. Nem akartam, ezért lógó orral kilátogattam a pályán kívülre, ahol az a drága kavicságy fogadott utálatos oltalmába.

Megantikoltam az oldalidomot, de mivel ennél nagyobb baj nem történt, felállítottam a vasat, és mentem tovább. A mezőny már elég messze járt, így gyakorlatilag megrendeztem magamnak egy 10 körös szóló edzést. Nem mintha különösebben baj lett volna, de a fejlődésem szem előtt tartva könnyebb lett volna a többiek után menni, illetve a “mekkora pancser vagyok” érzést is szívesebben hagytam volna más időkre. Utóbbi miatt rögtön a kör végén csináltam még egy ordas hibát: túl nagy motorféket dobtam a hátsó kerékre, amitől a szokásos kis tincitánci helyett vad tangóba kezdett a motor segge, és a korrigálást követően -főleg eleve pipásan-, már nem tudtam elfordulni. Lefékeztem magam, irány a bukótér és jó 3-4 métert megint befúrtam magam a kavicságyba, de ezennel érthetetlen módon megfogtam a Yamahát. Nem dícsérni akarom magam, de ez rohadt nehéz ám! Kis gázzal kiszenvedtem magam az időközben mindenféle jelzővel áldott kavicstengerből, de mielőtt tovább mentem volna, fújtam egy nagyot és a következőt mondtam magamnak: “vagy most kimész a boxba, és befejezed ezt az egészet, vagy elkezdesz tiszta fejjel edzeni, és tanulni a pályát”.


Miután rátaláltam a saját, lassú tempómra, élvezettel fűztem össze a kanyarokat

Nem jöttem ki. Viszont innentől kezdve komolyabb hiba nélkül, élvezve a vonalvezetést, baromira jót motoroztam! Visszatértem az eredeti tervemhez, miszerint úgy javítsak a legjobb időmön, hogy lehetőség szerint egyenletes köröket fussak. A legfontosabb az volt, hogy minél inkább megtaláljam a helyes íveket, és emiatt nem a tempóra, az embertelen kigyorsításokra, az állandóan ideális sebességi fokozatokra, és az utolsó utáni fékmozdulatokra koncentráltam, hanem szépen, nyugodtan, lendületből próbáltam összefűzni a kanyarokat. Nagyon élveztem, és őrülten kíváncsi voltam, hogy mindez mit jelenthet az óra nyelvén.

Íme, a második körtől ezek a köridők születtek:

2. 2:32.052
3. 2:32.844
4. 2:31.004
5. 2:32.485
6. 2:32.332
7. 2:32.224
8. 2:28.732

Én úgy érzem sikerült véghez vinnem a feladatom, hasonló köröket produkáltam, és a legutolsóra az időmérőhöz viszonyított 6mp-es javulást is meghoztam. A kavicságyban való fetrengéstől eltekintve elégedett vagyok magammal, és az összesen 14 kör után produkált 2:28-as időmmel is. Már csak azért is, mert a SuperBike-os Oncsik Zoli (alias Mocsok, aki ezen a napon második lett a CBR kupában, 2:09.518-as legjobb idővel) saját bevallása szerint elsőre 2:33-at ment a PannoniaRingen. A sok piszkálódás mellett azért jó volt, hogy ezt is megemlítetted, köszi Zoli bá! Ezek szerint van még remény…


Még egyszer köszönöm a Yamaha Hungáriának, azaz Ihász Jánosnak ezt a napot!

Remélem a Hungaroringen is indulhatok még az idén, amikor a tervek szerint a saját CBR600RR-emet is befogom egy futamra. Szeretnék csinálni egy R6R vs. CBR pálya összehasonlítót, mert ég és föld a két bringa, mégis mindkettővel iszonyatosan gyorsan lehet kergetni a stoppert. Úgyis állandóan megy a vita, melyik motor a jobb.. ha lesz rá alkalmam, és titeket is érdekel, én biz’ Isten utánajárok!


A box sötét Ura, Danger Dani is ott settenkedett a mezőnyben.

MPS ALPINESTARS 2017
MPS AUTOMAG

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

ohropax

INSTAGRAM

Trending