Káldi Dániel és Kóta Emőd a DanGer Bikes tulajdonosai mutatták be a MotoGP-ben tavaly Alex Hoffmann és Randy De Puniet által használt 1000 elnevezésű versenycsizmát, amit én is használtam a tavalyi évben. Ez a szuperprotektoros lábbeli most a gyerekbetegségek kijavításával még biztonságosabb és főleg komfortosabb lett.
2008-ban a MotoGP-ben a Ducati d’Antin Team versenyez majd a cég termékeitben, Sylvain Guintoli és Toni Elias lábán láthatunk majd 1000-es csizmákat.
A hazai támogatott versenyzők listája Bitter Sanyival bővült, a már eddig is Puma csizmában versenyző Varga Gergő mellett.
Lássuk milyenek az új modellek:
1000 V2
A – többek között – Ruben Xaus és Randy DePuniet segítségével kifejlesztett versenycsizma eleve úgy készült, hogy tanulmányozták a motorbalesetek következtében beszerezhető lábsérüléseket, különös tekintettel a bokacsontra és ízületre legnagyobb veszélyt jelentő bokacsavarodást: ennek megakadályozására született a csizma külsejét is meghatározó kétoldali bokamerevítés.
“Exo Low” becenévre hallgat a Puma azon megoldása, hogy a lábfej hátsó részét gyakorlatilag egy merev műanyag protektorba burkolják, így biztosítva a maximális védelmet az oldalirányú ütésekkel szemben. A külső, merev loryca/műanyag vázon belül van egy belső csizma, ami teljesen körbeveszi a lábszárat és a lábfejet, így rögzítve azt a külső részhez.
A csizma alsó része olyan ütéselnyelő réteg felhasználásával készül, amely segít tompítani az ütés erejét, ha talppal érkezik az aszfaltra a pórul járt versenyző, illetve ez csillapítja a lábtartóból érkező rezgéseket is.
Az elmúlt két év tapasztalatait felhasználva a belső csizma a kritikus pontokon vastagabb párnázást kapott. Szintén a versenypálya tapasztalatok alapján egy háromszor akkora orrkoptató (ami természetesen cserélhető) díszeleg a csizma elején, mint az eddigi modellen, így szinte teljesen kizárva annak az esélyét, hogy a talp széle vagy a külső váz leérhessen a kanyarban.
A fentieken kívül az egész alsó részt úgy tervezték át, hogy még kevesebb rezonanciát közvetítsen a motorból a lábfejre. Idén fekete-ezüst, olíva-fekete-szürke, és sárga-fekete színben lesz kapható.
Desmo
A csizma felépítése és külseje sem változott, csak a neve, ami eddig 800 volt és a színek: ebben az évben fekete-ezüst, barna-fekete, és olíva-narancs színben lesz megvásárolható, normál vagy Gore-Tex béléssel.
Roadster
Az egész palettán ez az egyetlen csizma, amely alapjaiban változott meg. Pozícióját tekintve az eddigi Brutale modell utódja, tehát továbbra is a túrás/sportos beállítottságú motorosoknak szánja a gyártó.
A design követi a Desmo sportcsizma formavilágát, és a felhasznált anyagoknak köszönhetően jóval könnyebb is lett, mint az elődje. Ráadásul az új műanyag váznak köszönhetően a lábtartó által keltett rezgéseket is jobban csillapítja. Márciustól fekete, illetve barna-fekete változatban, normál vagy Gore-Tex béléssel kerül a polcokra.
Bonneville Mid
Ez a modell is maradt kívül-belül a 2007-es modell, a megvásárolható színkombinációk idén a következők: fekete-szürke és barna-fekete.
Flat2 V2
A figyelmesebb szemlélők azonnal kiszúrhatják, hogy a megújult motoros cipő gyakorlatilag a Roadster csizma szár nélküli változata, így a fentebb leírtak itt is megállják a helyüket: új, rezgéselnyelő műanyag váz, kisebb súly, illetve Desmo-design. A tavalyi cipőhöz képest szintén komoly változtatás, hogy az eddigi két tépőzár helyett egy vízzáró zippzár és egy tépőzár tartja a lábfejen. Ami idén is megmarad, az a két fajta bélés (normal vagy Gore-Tex), a színek pedig megegyeznek a Roadster-nél felsoroltakkal: fekete, illetve barna fekete.
A 2008-as kollekció március közepén érkezik a DanGer Bikes és a Puma motoros csizmák hivatalos viszonteladóinak üzleteibe – addig is a 2007-es modellekkel igyekeznek kiszolgálni a kedves vásárlókat!