Tesztek
Piaggio MP3: Lehet egy kerékkel több?
Csak tavaly nyáron mutatták be, és máris rengeteg hívet szerzett magának a “tricikli”.
Published
16 év agoon
By
Benkő Zsolt
Csak tavaly nyáron mutatták be, és máris rengeteg hívet szerzett magának a “tricikli”.
Elsőre kicsit furcsa gondolatok gyötörtek, hogy miért is kell nekem egy ilyen masinát tesztelnem. Nem arról van szó, örülök neki, hogy az MP3-at most már nem csak hallgatni, hanem vezetni is lehet, de az agyam valamiért minden áron ellenkezett a három kerék ellen. Aztán amikor ráültem és csúszósabb útra tévedtem, váltott a relé a fejemben, és rögtön megfogalmazódott bennem, mi a Piaggio legnagyobb előnye. Nem esik ki az eleje egy-egy megcsúszásnál. És ez nagyon jól jöhet olyan területeken, ahol sokat esik az eső vagy rengeteg a por az utakon, vagy kombinálván a kettőt sár van. Itt nálunk szerencsére sűrűbben fordul elő tiszta aszfalt, de egy-két útfelbontásnál bizony igen sok kosz, homok, kavics kerülhet az útra, ami meglepheti a leggyakorlottabb motorost is. Na de nem az MP3-as gazdáját.

A megfelelő ruházat nagyon fontos 🙂
Azért ez sem felboríthatatlan, amiről az oldalán található karcolások is árulkodnak. 40 fokos dőlési szöget lehet elérni ezzel a felfüggesztéssel, utána a kanyar külső íve felöli kerék egyszerűen elkezd emelkedni. Na ezután kerülnek a karcok az MP3 oldalára. Januárban már mentem egy kört vele a Moto Itália környékén, de az alatt a tíz perc alatt nem sok mindenre tudtam figyelni. Most, hogy 200 kilométert letekertem az olasz járgánnyal, azt hiszem mondhatom, hogy elég konkrét kép alakult ki róla a fejemben.
Elsőre az X8-as testvérére hasonlít, de ha jobban megnézzük, minden alkatrésze más. Stílusában vannak elrejtve közös elemek, és például ugyanúgy van hátsó csomagtér-ajtaja is.

Három kerék és két ajtó. Ha mondják, bolondnak nézem a másikat.
Szép, ha előröl nézzük, szép, ha oldalról és szerintem még hátulról is jól néz ki. Ez egy jó pont. Látványosságnak semmiképp sem rossz. Megnézik azért mert tetszetős, megnézik azért, mert 3 kereke van. Még azt a hatalmas eső- és légterelő plexit is megnézik a járókelők, ami nem túl szokványos egy ilyen egy motoron sem. Az persze már más kérdés, hogy mennyire hasznos. Szerintem egyáltalán nem.

Egyik kerék lent, a másik már fent. Mégse borulunk. Zseniális.
A kapható színek közül a szó szoros és átvitt értelmében is ez volt a legszürkébb, de van még világos kékben és bordóban is, amik sokkal, de sokkal jobban néznek ki. A műszerfal fölött egy kis fekete műanyag légterelő található, ami ha csak magában az van a motoron nagyon dögösen néz ki. A műszerfal elég informatív: a két nagy analóg (sebesség és fordulatszám) órán kívül találhatunk rajta digitális órát, levegő és hűtővíz hőmérsékletmérőt és a napi számlálókat.
A műszerfal alatt található a kézifék karja. Ha megálltok ezt feltétlenül be kell húzni, mert különben elgurulhat az MP3, úgy mint a kis filmünk végén! Az ülés alatt hatalmas csomagtér rejlik, amibe egy zárt sisak is elfér, de sajnos azt csak úgy lehet belerakni hátra, ha elforgatjuk. Előre csak egy nyitott sisakot tudunk elrejteni. Az ülés zárját a kulcson lévő gomb megnyomásával lehet kinyitni, és hátul kell megfogni az ülést, hogy fel lehessen emelni. Ez egy kicsit körülményes a csomagtartó miatt. A hátsó csomagtér, a gyújtáskapcsolóban lévő kulcs elfordításával nyílik.
a 250-es quasar elnevezésű blokk ide már nem túl ideális, ugyanis elég nagy súlyt kell cipelnie. Ideálisabb lenne a 400-as, de úgy hallottam, hogy nem sokat kell már rá várni. Ennek a fogyasztása 4-5 liter között volt 100 kilométerenként, és óra szerint 130 fölött volt a végsebessége. A röpsúlyos váltó a legtöbb esetben 7 és 8.000 fordulat között tartja a motor fordulatát, ott ahol a legnyomatékosabb. De ez 10.000 fölé is felkúszhat.
Inkább a futómű az, ami érdekes, a váz egy sima acélváz. Ez a futómű megoldás lehetővé teszi, hogy úgy parkoljunk le egy lejtőre merőlegesen, hogy ne dőljön el a motor. Bármilyen helyzetben képes megtartani az első futóművet a mágneses rögzítő. Ez akkor is jól jöhet, ha megállunk egy lámpánál, hiszen nem kell lerakni a lábat, csak megnyomni a jobb oldali kormányon a gombot. Ilyenkor egy hang is figyelmeztet, és a műszerfalon is világítani kezd egy visszajelző lámpa, hogy rögzítve van ez eleje. Ha viszont még egyszer megnyomjuk a gombot, vagy gázt adunk rögtön elengedi. Ilyenkor jobb, ha fel vagyunk rá készülve, és lent van a lábunk, mert ha nem, akkor eléggé elhagyja magát, és úgy összecsuklik, mint a büdös zokni a sarokban. Pont úgy dől el, mint a kétkerekű, ha elengedjük. De ez is a dolga, hogy olyan legyen, mint egy kétkerekű.

Az előnye akkor jön ki, ha gyorsan fordulunk, és valami csúszós részhez érünk. Ilyenkor meg sem moccan az eleje, viszont a hátsó kerék néha meg-megcsúszik. Ezt azért sokkal könnyebb kontrollálni, mintha az eleje csúszna meg. Ez a megoldás kicsit nehéz még, mert rengeteg alkatrész kell hozzá, ami a kezelhetőségnek nem nagyon tesz jót. Inkább a tempós kanyarokban éreztem jól rajta magam, ahol már a sebesség stabilizálja a motort. Kopott hátsó gumival hoztam el, és a hosszirányú bordákon olyan érzés volt vele menni, mintha defektes lenne a hátsó kerék. Miután kicserélték a gumit, ez a probléma megszűnt. Ezért is kell óvatosan kezelni a hátsó féket, hogy ilyen érzés ne alakuljon ki, ha nem muszáj. Különben hibátlan az úttartása. A dönthetőséget és a kanyarsebességet a Hungaroring parkolójában teszteltem.

Az első fék zseniális, a hátsó túl erős és rengetegszer blokkolja a hátsó kereket, ami nem tesz jót a gumik élettartamának. Az első viszont elegendő fékhatást biztosít azáltal, hogy két kereket lassít. Aminek kétszer akkora a tapadása, mintha csak egy lenne. Simán első kerekekre lehet állítani az MP3.
robogó-gurunk, Pacsorasz Viktor is elvitte egy körre a Piaggio-t
Sokáig nem értettem ennek a járműnek a filozófiáját. Mivel a motoros elég konzervatív fajta, a gyártók nem igazán mernek új koncepciókkal előrukkolni. Egy háromkerekű motorról pedig mindenkinek a bénaság jut először eszébe. Ezért különösen bátor próbálkozás az MP3, én pedig szurkolok azoknak, akik mernek valami újat kitalálni.
És azt kell mondjam, van létjogosultsága. Azoknak való, akik már elég gazdagok és különcök ahhoz, hogy egy ilyen robogóval mutatkozzanak. Bátorságuk jutalma a sok csodálkozó tekintet, a rendkívül stabil futómű és nagyon rövid féktávok lesznek. Mindezt precíz, finom körítéssel és hatalmas csomagtartóval tetézve. Akinek egy robogón nem az a fontos, hogy mindig, mindenhol elférjen, az bátran választhatja az MP3-at. Viszont ezt a baromi nagy szélvédőt nem tudom ajánlani. Már ránézésre is förtelmes, és állandóan útban van.

Óriási plexi magasodik a robogó és vezetője felé.
A magam részéről nem vagyok híve a bukósisak viselésének semmilyen robogón, szerintem elrontja az élményt, de engem nem kérdeztek a törvényalkotók. Ez a plexi a beépített rendőr. Hála a kiváló magyar utaknak, ha egy nagyobb gödörbe sikerül belehajtani, egy kemény kokival figyelmeztet, ami bukósisak viselése nélkül nagyon tud fájni.
Aki a vásárlást fontolgatja, feltétlenül nézze meg a plexi nélküli változatot, szerintem sokkal vagányabb. A csomagtartóban meg simán elfér akár tíz esőkabát.
Pár negatívum azért akad. A motor eleje lehetne keskenyebb és a 250-es blokk, amilyen jól muzsikál a Gilera Nexusban, ide nekem már egy kicsit kevésnek tűnt. Erre a motorra kiterjeszteném a B-s jogsival való vezethetőséget. Akkor százával adnának el belőle, így viszont évek múlva is kuriózumnak fog számítani.
Az első ülés kényelmes addig, amíg nem akarunk nagyon hátrébb ülni, mert ennek gátat szab a magas elválasztó rész. Az utas kényelmesen érezheti magát, ha eléri a lábával a számára kitalált kis trepnit. Ehhez eléggé be kell fordítania a lábfejét, ami nem mindenkinek könnyű a széles ülés miatt.

Hétköznapi használatra keresve sem találnátok alkalmasabb járművet magatoknak, és az sem hátrány, hogy igazi kuriózum. Akinek esetleg nem dobogtatta még meg a szívét, azok fűthető takaróval és markolattal, téi gumival, 48 literes felső dobozzal, navigációs rendszerrel vagy bluetooth-os átbeszélővel még használhatóbbá tudják tenni az MP3-at. Ha ez sem elégíti ki minden igényedet, akkor neked már autóra van szükséged! Nekem kellene, az biztos!
- a két keréknél sokkal biztosabb tapadás
- rendkívűl jól pakolható
- szép olasz forma
- informatív műszerfal
- ha megállunk, nem kell letennünk a lábunk
- az első fék nagyon jól fog, simán kerékre lehet állítani a két mázsát
- nehéz a robogó és a blokk nem bírkózik meg kellőképpen a feladattal
- ferdén is be lehet rögzíteni a kerekeket
- a hátsó fék hamar blokkol és így jobban kopik a gumi
- a nagy szélvédő inkább zavaró, mint hasznos
- az utas ülés ergonómiája lehetne átgondoltabb

Blokk | |
típus: | vízhűtéses, 4 ütemű, 4 szelepes, 1 hengeres Piaggio Quasar |
hengerűrtartalom: | 244,3 cm3 |
Furat x löket: | 72,0 x 60,0 mm |
Kompresszió: | 10,5 : 1 |
Keverékképzés: | Alfa/n típusú elektronikus befecskendezés |
Megadott teljesítmény: | 22,5LE @ 8.250 1/min |
Megadott nyomaték: | 21Nm @ 6.750 1/min |
Váz, futómű és fék | |
Váz: | dupla acél bolcsőváz |
Első futómű: | parallelogramma formában rendezett négy alumínium lengőkar, két kormányösszekötő rúddal, konzolos felfüggesztéssel, rugóút 85 mm |
Hátsó futómű: | két hidraulikus rugóstag, állítható rugó előfeszítéssel, rugóút 110 mm |
Első fék: | két darab 240 mm-es féktárcsa, egyenként két dugattyús féknyereggel |
Hátsó fék: | 240 mm-es féktárcsa, dupla dugattyús féknyereggel |
Hajtás | |
Váltó: | automata CVT váltó |
Kuplung: | röpsúlyos |
Mért adatok | |
Teljesítmény: | nincs adat |
Nyomaték: | nincs adat |
Gyorsulás: | nincs adat |
Lassulás: | nincs adat |
Max. sebesség: | 125 km/h |
Nettó tömeg: | 204 kg |
Fogyasztás: | kb. 4,5 liter / 100 km |
Elméleti hatótávolság: | kb. 265km |
Egyéb | |
Bruttó ár (2008.12.13.) | 1.650.000 HUF (reg.adóval) |
Garancia: | 2 év km korlátozás nélkül |
Szerviz periódus: | 6.000 km |
MP3 mindenféle állathoz hasonlítva
|
Egy jó kis teszt a 400-asról.
|
Ilyen a világ az MP3 kerekei között..
|
Egy kis driftelés :)
|
Kövess bennünket az Instagramon is!