Csatlakozz hozzánk

Blog

PályaPéntek – Osztrák GP: a Ducati dominál?

A hétvégi helyszín a csaknem két évtized után visszatérő Osztrák Nagydíj lesz, amely szinte az összes pilótának újdonságot. jelent. Vajon – a néhány héttel ezelőtti – teszten látottaknak megfelelően a Ducati dominál majd a Red Bull Ringen?

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Négy hét pihenő után megkezdődik a gyorsasági motoros világbajnokság 2016-os szezonjának második félideje.

Pár nap múlva véget ér a MotoGP négyhetes nyári szünete, s kezdetét veszi az idei évad második felvonása. Ráadásul nem is akárhol, hiszen a 2016-os esztendő nagy visszatérője az Osztrák Nagydíj, ahol legutóbb 1997-ben rendeztek világbajnoki fordulót. A pálya egyetlen pilóta kivételével mindenki számára új kihívás lesz – ha nem számítjuk a futamot megelőző teszteket –, hiszen csak Valentino Rossi versenyzett már Spielbergben, sőt a „Doktor” konkrétan az azóta persze jelentősen felújított, de nyomvonalában tulajdonképpen változatlanul aszfaltcsíkon szerezte meg karrierje első dobogós helyezését a 125-ösök között.

A sors furcsa fintora, hogy a Red Bull Ring – bár csaknem egy hónapos kihagyást követően – épp a Sachsenringet követi a naptárban, amely bizonyos szempontból épp ellenkező stílusú pálya az osztrák helyszínhez képest. Ugyanis még Németországban a rengeteg balkanyarra jutott néhány jobbos, itt pont fordított az arány: Spielbergben tulajdonképpen csak két balos található a hét jobbkanyar mellett. Éppen ezért a Michelin ismét speciális, aszimmetrikus abroncsokkal készül a hétvégére, ráadásul a pilóták visszajelzései alapján teljesen új összetételűt visznek a néhány héttel ezelőtti teszthez képest, az akkori változat élettartama kapcsán ugyanis többeknek is kétségek merültek fel.

Rossi (jobbra) az 1996-os Osztrák Nagydíj 125-ös versenyének dobogóján

De vajon ki nyeri a szűk két évtized után a kalendáriumba visszakerülő nagydíjat? Hát, elképzelhető, hogy bizony meglepetés születik. Legalábbis a múltkori teszt alapján úgy tűnik, a Ducatinak minden eddiginél jobban fekszik az osztrák pályacsík, elképesztő fölényben voltak a két nap során, így jó sanszuk lehet arra, hogy véget vessenek a csaknem hat éve – Casey Stoner távozása – óta tartó nyeretlenségi szériájuknak. Persze a teszteredmények sokszor csalókák, s nem egyszer láttuk épp a Ducatitól, hogy a versenyre elfogynak, de az elmúlt években talán most vághatnak neki a legmagabiztosabban egy hétvégének – igaz, az kulcsfontosságú lesz, hogy a gumikkal hogyan bánnak majd.

Vajon tényleg futamot nyerhet a Ducati a Red Bull Ringen?

A bolognai gyártó esetleges remeklése mellett természetesen érdemes figyelmet fordítanunk a világbajnoki címért harcoló trióra – bár egyelőre ez a hármas küzdelem, hiszen Marc Marquez elég jelentős fórra tett szert a pihenőt megelőzően. A repsolos Austint leszámítva egyszer volt igazából a leggyorsabb, mégis csaknem két győzelemnyi az előnye, ezt pedig főként kiegyensúlyozottságának köszönheti, hiszen az összes eddigi futamon célba ért és pontot szerzett. Ugyanez nem mondható el legnagyobb kihívóiról, a Yamahákról: Jorge Lorenzo alighanem egy száraz viadalban bízik, míg Valentino Rossi pedig az amúgy még talán a tavalyinál is meggyőzőbb versenytempójában.
Vajon tényleg futamot nyerhet a Ducati a Red Bull Ringen?

Ami a két kisebb kategóriát illeti: az összes géposztályt tekintve is a Moto2-ben a legkiélezettebb a csata, ám Johann Zarco ott is meglógott üldözőitől a sachsenringi esőben. Persze korai még leírni akár Alex Rinst, akár Sam Lowest, ám nagyon úgy tűnik, hogy a francia rátalált 2015-ös formájára, s elindult a címvédés felé vezető úton, amellyel történelmet írhatna. A Moto3-ban Brad Bindernek csupán egy ponttal kevesebb az előnye Jorge Navarróval szemben, mint a MotoGP-ben Marqueznek Lorenzo előtt, így a dél-afrikainak lassan nem marad más teendője, mint okos versenyzéssel beosztani ezt a fórt – igaz, egy éve hasonló helyzetben volt Danny Kent is, aki azonban visszaengedte magára az őt üldöző Miguel Oliveirát, s csak Valenciában tudta bebiztosítani az elsőséget, így egyelőre Binder sem bízhatja még el magát.

Végezetül essen szó a hétvége egyik érdekességéről is: amint arról mi is beszámoltunk, a KTM hazai pályáján mutatja be hivatalosan is a jövő évi csapatát és versenygépét, amellyel néhány bemutatókört meg is tesznek majd vasárnap a MotoGP futama előtt. Ami pedig a hétvége menetét illeti: minden eseményre a jól megszokott időpontokban kerül sor, s a DigiSport csatornái a bemelegítéseket leszámítva az összeset élőben is közvetítik.


– a legfrissebb sporthírek a P1Race oldalán

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending