Csatlakozz hozzánk

Blog

PályaPéntek: Folytatódik Lorenzo és Rossi küzdelme

A hétvégén Japánban bőgnek fel a GP motorok, ahol tovább folytatódik a világbajnoki címért folytatott harc

Közzétéve

ekkor

palyapentek motegi japan motogp2015
Euromotor3

Motegi 1999 óta tagja a MotoGP naptárának, mely helyszín már több világbajnoki küzdelmet is eldöntött. A négyütemű érában a Honda volt a legeredményesebb 5 győzelmével, míg négy-négy győzelemmel követi őket a Yamaha és a Ducati csapatai. A hétvégén könnyen lehet egyenlítés, ám nem a vörösek csapata lesz az, aki beérné a Hondát (mivel utolsó győzelmüket még Casey Stoner szerezte, azóta pedig az ötödik pozíciótól előrébb nem sikerült keveredniük).

Motegi pályáján eddig Pedrosa volt a legeredményesebb

Pilóták tekintetében a legtöbb győzelemmel Dani Pedrosa büszkélkedhet, akinek kétszer sikerült a dobogó tetejére állnia a legnagyobb géposztályban, 1-1 alkalommal pedig a nyolcad és negyed literes közt. A spanyolról keveset írtunk, sőt már meg is feledkeztünk róla az idei évben, ám Pedrosa olyan versenyt produkált az aragóni pályán, hogy ismét van miről írnunk! A Repsol tapasztaltabb versenyzője végre sikeresen összerakott egy egész futamot, és habár a győzelemre nem volt esélye, magabiztosan maga mögött tudta tartani Valentino Rossit.

Ehhez a mutatványhoz pedig nem volt számára elegendő az RCV végsebessége, Daninak el kellett hagynia komfort zónáját, és kemény kerék a keréken csatában megvédenie pozícióját. Rajongók ezreit lepte meg ezzel a spanyol (főként Rossi rajongóit), és reméljük, hogy ez nem csak egyszeri fellángolás volt, hanem eggyel bővült a győzelemre esélyes versenyzők névsora.

Még egy minibike is veszélyes lehet, sőt hatása lehet a bajnoki címre is

Van viszont, aki a jelenlegi mezőnyben már három aranyat is begyűjtött a királykategóriában Motegiben, ő pedig nem más, mint Jorge Lorenzo. Az utóbbi két évben magabiztosan hozta a japán győzelmeket, és könnyen ő lehetne a hétvége legnagyobb esélyese. A sors azonban néha kiegyenlíti az erőviszonyokat, és néha ezt elég viccesen teszi.

A négyszeres bajnok minibike edzés közben ficamította ki vállát, és habár nyilatkozata szerint ez nem fogja befolyásolni a hétvégén, az ilyen apró sérüléseknek könnyen hatása lehet a hosszú versenyek kimenetelére. Rossi és Lorenzo közt tizedek döntenek, és kár lenne lemaradnunk az izgalmas párharcról egy buta sérülés miatt.

Ez a hétvége sem lesz egyszerű a címvédő számára

Nem Lorenzo az egyetlen, aki sérüléssel érkezik a helyszínre! Nem elég, hogy Marc Marquez a kavicságyban fejezte be hazai futamát, most még kezét is törte egy kerákpáros esés következtében. Ez az év nem a címvédőről szól, akinek az előző két évben meseszerűen alakultak a dolgok, két királykategóriás vb cím után pedig olyan, mint egy peches kezdő.

Persze a spanyol nem lassult, legalábbis nem felejtett el vezetni, ám pár koncentrációs gyakorlat biztosan a javára válna. E hétvégén nem számítunk tőle győzelemre, számára összedrótozott karral a dobogó is becsületes teljesítmény lesz.

Rossi és Lorenzo egyszer már összecsapott a japán helyszínen

A sérüléseket kihasználva növelheti előnyét a bajnoki tabellát vezető Valentino Rossi. Az olasz persze a remek formában lévő spanyolokkal is felvehetné a versenyt, hisz már két GP győzelmet is bezsebelt a helyszínen (igaz, annak már 7 éve). Nem tudjuk, Lorenzo teljesítményére hatással-e lesz sérülése, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a doktor nem fog nullázni, vagy lesérülni a vb hajrában.

Az idei évben Rossi minden tapasztalatát kamatoztatni tudja, és habár az egyes hétvégéken Lorenzo többször tűnik gyorsabbnak, a pontok többsége mégis az olaszhoz vándorolt. Mi viszont nem állnánk egyik oldalra sem, bőven megelégednénk, ha egy körökön át tartó kerék a keréken/ könyök a könyökön csatát láthatnánk Japánban – és a hátralévő többi helyszínen is!

Houston, azt hiszem lemaradtunk

Habár a Ducati becsületre méltóan teljesített a Japán nagydíjak történetében (vagy inkább Stoner?), sajnos nem várhatjuk tőlük, hogy beleszóljanak a győzelem alakulásába. A Desmosedici elfáradt az év végére, sőt talán már a versenyzők sem annyira motiváltak, mint az év elején. A top versenyzők hibájára lesz szükségük a dobogóhoz is, ám örülnénk, ha ránk cáfolnának.

Tavaly Dovizioso meglepett minket egy pole pozícióval, ám ebből végül csak egy ötödik pozíció született vasárnap. Iannone már kétszer állhatott fel itt a dobogó tetejére a kisebb kategóriákban, így talán ismét tőle várhatjuk a jobb eredményt.


Az időeltolódás miatt a rajongóknak korán kell kelniük, ám a pálya vonalvezetése, és a bajnoki küzdelem miatt megéri a képernyők elé ülni. A királykategória vasárnap reggel 7 órakor rajtol!

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Asesso

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

KTM

Trending