Connect with us
just1 mx
Suzuki

Blog

PályaPéntek: Biaggiék már a maláj helyszínen!

Míg a MotoGP sztárjai még javában nyaralnak, a SBK mezőnye már készen áll az idei tizedik versenyhétvégére. A helyszín Malajzia, Sepang másodszor ad otthont a sorozatnak

Published

on

pp sepang 2015
jgpr
RST AIRBAG

A pálya vonalvezetése a négyhengereseknek kedvez, tavaly pedig egyértelműen az Aprilia került fölénybe, akik mindkét futamot kettős győzelemmel zárták – talán ezért is szeretett volna a Kalóz itt is indulni. Max Biaggi, aki az RSV4-el már két világbajnoki címet is szerzett, a remek imolai hétvége után ismét rajthoz áll a hétvégi futamokon.

Biaggi újra a pályán – és újra a dobogón?

Az Olaszországban elért két magabiztos hatodik hely után a szurkolók már dobogót várnak tőle a hétvégén, sőt maga Mad Max is csalódott lenne, ha ez az egyik futamon sem jönne össze. Persze a szabályok és a motorok változtak az idei évre, de Leon Haslam és Jordi Torres mellett a kalóz is jó esélyekkel indul a vasárnapi futamokon.

A gyári ducatis Giugliano kihagyja a szezon hátralévő részét

Felemás érzésekkel érkezett a helyszínre a Ducati csapata, akik versenygépe egyre jobbnak tűnik. Sokat haladtak előre a Panigale beállításaival az idei évben, Chaz Davies pedig teljes odafigyelést kap a hétvégére az olasz gárdától. Ennek sajnos egy szomorúbb oka van, ami az idei szezon nagy részét kihagyó Davide Giugliano-t érinti. Az olasz tehetség végre sikeresen felépült az ausztrál pályán elszenvedett sérüléseiből, ez az állapot viszont csak néhány hétvégéig tartott.

A két hete rendezett amerikai forduló második futamán egy csúnya high-side bukást mutatott be, aminek egy repedt csigolya lett az eredménye, ezért az olasz versenyző kihagyja a szezon hátralévő részét. A csapat nem kívánja helyettesíteni őt a maláj hétvégén, a további futamokon viszont Michele Pirro veszi át a helyét. Mindez kedvezhet Davies számára, ám a hosszú egyenesekkel tarkított sepangi pályán nehéz lesz az élmezőnyben motoroznia egy kéthengeressel.

Sykes (balra) újra Rea (jobbra) előtt végez? A Kawák ismét nagy esélyesek

Habár Tom Sykes mindkét futamon csapattársa előtt végzett Amerikában, Jonathan Rea előnye még mindig több mint biztonságos (125 pont). A hosszú egyenesek és a magas hőmérséklet kedvezhet a Kawasaki versenygépeinek, így mindkét versenyző optimistán vág neki a hétvégének.

Rea szeretne kemény első gumit használni a futamokon, míg Sykes faragna hátrányából. Kisebb (inkább nagyobb) csodára lenne szüksége 2013 világbajnokának, ugyanis Malajzia után már csak 3 forduló lesz hátra, melyeken összesen 150 pont gyűjthető be – tehát Rea minden bizonnyal még a szezonzáró előtt világbajnokká lesz avatva.

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending