Csatlakozz hozzánk

Blog

PályaPéntek: A Salzburgringre költözik az Osztrák GP?

A Red Bull Ring tulajdonosa most felvásárolta a Salzburgringet, és
feltett szándéka, hogy hamarosan ezen az aszfaltcsíkon rendezzék meg a
MotoGP Osztrák Nagydíját. Eközben Finnország, Indonézia és Thaiföld is
szeretne bekerülni a versenynaptárba

Közzétéve

ekkor

Euromotor3

Dietrich Mateschitz, a Red Bull Ring tulajdonosa eddig is elkötelezett támogatója volt a motorsportoknak, amit jól bizonyít, hogy számos csapatot szponzorál, nem mellesleg pedig két saját alakulattal is rendelkezik a Formula-1-ben. A múlt évtizedben pedig hazája egyik legismertebb versenypályáját, a spielbergi aszfaltcsíkot is felvásárolta, ahova jelentős átalakítások után két éve visszatért az F1 mezőnye.

A Red Bull Ring (eredeti neve Österreichring, 1997 és 2003 között A1-Ring)

Idén már a MotoGP szereplői is ellátogatnak a Red Bull Ringre keresztelt létesítménybe, ám könnyen lehet, hogy nem sokáig lesz ez a gyorsasági motoros vb Osztrák Nagydíjának a helyszíne. Mateschitz ugyanis nemrég felvásárolta Ausztria másik legendás pályáját, a Salzburgringet, s elmondása szerint az a célja, hogy a közeljövőben már ott rendezzék a futamokat.

A Salzburgring gyönyörű, de – egyelőre – kicsik vagy nincsenek bukóterek…

A világbajnokság számára nem lenne ismeretlen a helyszín, hiszen 1971 és 1994 között két évet leszámítva rendre ott került sor a nagydíjakra, ám szükség lenne (jó) néhány átalakításra ahhoz, hogy ismét vendégül láthassa a MotoGP legjobbjait – a motorsport.com szakírója szerint mindenekelőtt egy sikánra a híres-hírhedt Paddock-kanyar előtt.

…és a pályarajz sikánért kiált, ha fogalmazhatunk így

Nem ez lehet azonban az egyetlen változás a versenynaptárat illetően a következő években. A hírek szerint ugyanis Finnországban hamarosan nekilátnak a KymiRing munkálatainak, s attól függően, hogy a tél elmúltával mikor tudnak belevágni, akár már 2017-ben vagy 2018-ban ellátogathatnak oda a GP csapatok. A létesítmény tulajdonosainak ugyanis feltett szándéka, hogy a MotoGP legyen az új pálya zászlóshajója, ugyanakkor más szériákat, mint például a WTCC-t is, odacsábítanák.

Ami az új helyszíneket illeti: Thaiföld és Indonézia egyaránt szeretne
bekerülni a kalendáriumba. Előbbi tavaly sikeresen megrendezte első
Superbike és túraautó-világbajnoki fordulóit Buriramban, ami jó
ajánlólevél lehet, utóbbi azonban úgy tűnik, hiába fontos piac a
motorgyártók és a Dorna számára is, anyagi nehézségek gátolhatják meg a
Sentul Circuit felújítását, s ezáltal csatlakozását a versenynaptárhoz.

Amennyiben a fent említett három helyszín egyaránt bekerülni a MotoGP
vérkeringésébe, úgy egy jelenlegi pályának ki kell esnie a körforgásból,
ugyanis a csapatok és a gyártók megállapodtak róla, hogy a következő öt
szezon során legfeljebb 20 fordulót rendezhetnek egy szezonban – ami
egyébként így is kettővel több, mint az elmúlt időszakban megszokott 18 állomás.

Ilyen gyors a Salzburgring:

Írta: Balogh Tamás
– a legfrissebb sporthírek a P1Race oldalán

MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés
Astone

Facebook

Suzuki

INSTAGRAM

Kövess bennünket az Instagramon is!

Trending