Connect with us
Suzuki

Blog

PályaPéntek – Suzuki a MotoGP-ben

Mialatt a versenyzők már körözgetnek Sepangban téli tesztelés céljából, idézzük fel a japán márka eredményeit a grand prix sorozatban!

Published

on

motorsport 004 suzuki
ULTRABOLT
RST AIRBAG
Michio Suzuki márkája 1974-ben csatlakozott a MotoGP mezőnyéhez (akkor még 500-as királykategóriában), rögtön egy olyan nagyágyúval, mint Barry Sheene. A brit versenyző rögtön egy dobogóval nyitott, a következő éven pedig már futamot is nyert. A sikerek tovább folytatódtak, és Sheene kétszer is a csúcsra tudta röpíteni a japánokat, 1976-ban és 77-ben.

Barry Sheene hozta az első sikereket a márkának a versenysorozatban
A következő években is erős volt a csapat, bár az alakulathoz csatlakozó Randy Mamola nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A következő bajnoki címig így sem kellett sokat várni, 1981-ben Marco Lucchinelli újra a sikerre vitte a csapatot. A világbajnok azonban a következő szezonban átszerződött a Hondához, a bajnoki címet viszont behúzta a helyére igazoló Franco Uncini. A Suzuki erősen kezdte az 1983-as évet is, top pilótájuk Uncini viszont balesetet szenvedett, így elúszott a címvédés esélye. A gyártó az év végén megszüntette a csapatok gyári támogatását, és kivonult a sorozatból.

A nyolcvanas éveket is erősen kezdte a gyártó, Lucchinelli és Uncini is sikerre vitték a márkát
A gyártó viszont nem volt sokáig távol, csupán 3 évig pihent. 1987-ben Kevin Schwantz-al a nyeregben, a Suzuki rögtön ígéretes eredményekkel tért vissza. Az amerikai minden évben halmozta a futamgyőzelmeket, a világbajnoki cím viszont sorra elmaradt. Ennek egyik fő oka honfitársa, Wayne Rainey volt, aki a Yamahával megállíthatatlanul motorozott, és 1990-től zsinórban háromszor is diadalmaskodni tudott. Schwantz ígéretesen kezdte a 93-as szezont, ám az évad fele után ismét Rainey-nek állt a zászló. Schwantnak ennek ellenére összejött az oly régóta érő bajnoki cím, mivel riválisa súlyos balesetet szenvedett, tolókocsiba került, és így nullázott az utolsó 3 futamon.

Kevin Schwantz ígéretes éveket zárt a Suzukival, 1993-ban pedig összejött a hőn áhított bajnoki cím
Schwantz nem tudta megvédeni címét, és habár Daryl Beattie második helyre ért fel 1995-ben, a Suzuki teljesítménye erős hanyatlásnak indult a 90-es évek további részében. Az újabb győzelemig egy legenda fiára, Kenny Roberts Juniorra kellett várni, aki 1999-ben csatlakozott a gyártóhoz, és a következő évben fel is ért vele a csúcsra!

A fiatalabbik Kenny Roberts nevéhez fűződik a gyártó utolsó diadala (2000)
A következő évben drasztikus romlásnak indult a csapat teljesítménye, és ezen a 2002-ben beköszönő új négyütemű szabályok sem segítettek. Hiába csatlakozott a csapathoz John Hopkins, az amerikai nem tudott sikereket elérni a Suzukival. Az utolsó győzelmet az ausztrál Chris Vermeulen szerezte meg 2007-ben, bár ehhez egy világvégéhez hasonlatos Le Mans-i esőáztatta nagydíj kellett. Ettől eltekintve a 2007-es szezonban több dobogós helyet is sikerült elérniük, ám a következő években ismét sereghajtókká váltak. A folyamatos kudarcok után a gyártó a 2011-es szezon végén ismét kivonult a versenysorozatból.

A négyütemű érában a csapat sereghajtóvá vált
Az utóbbi 4 évet viszont nem pihenéssel töltötték! A Suzuki hamar elkezdte fejleszteni új versenymotorját, amit a 2014-es idényzárón már be is vetettek a konkurensekkel szemben. Az eredményről inkább nem írnék, de a lényeg az, hogy a gyártó ismét motivált és sikerre éhes! Vajon meg tudják előzni a Ducatit, és ők lehetnek azok, akik odacsapnak a jelenlegi uralkodóknak, a Hondának és a Yamahának? Egy ifjabb, és egy tapasztaltabb versenyzőt szerződtettek, mondhatjuk logikus a felállás. Aleix Espargaro már sok csapatban versenyzett, több kiemelkedő eredményt is sikerült elérnie, köztük a már megszűnt CRT kategória bajnoka is volt. A 20 éves Maverick Viñalesviszont még nála is sikerre éhesebb! A fiatalabbik spanyol eddig minden évében harcolt a bajnoki címért, amit két évvel ezelőtt sikerült is begyűjtenie a Moto3 kategóriában. Tavaly debütált a Moto2-ben, ahol 4 győzelemmel rögtön bronzérmesként zárt, így nem meglepő a szerződtetése. Ennek ellenére a 2015-ös szezon valószínűleg a tanulásról fog szólni a Suzuki számára, viszont minden adott ahhoz, hogy a gyártó lassan megismételhesse sikereit!

Új motor, motivált pilóták, teljesen gyári csapat 2015-ben

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending