Connect with us
just1 mx
Suzuki

Hírek

Négy év után újra lesz magyar a MotoGP-ben

Megkapta a szabadkártyát a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as
kategóriájának szeptember közepén sorra kerülő misanói futamára Gyutai
Adrián. A Tomracing Motorsport versenyzője a pénzügyi feltételek
teljesülése után rajthoz is állhat majd a versenyen

Published

on

nap videoja julius 2015
ICONSHOP 300
jgpr
RST AIRBAG

A 24 éves paksi motoros menedzsmentjének tájékoztatása szerint a Nemzetközi Motor Szövetség (FIM) szerdán küldte meg a hivatalos levelet arról, hogy melyik kategóriában melyik versenyző jut szabadkártyás indulási lehetőséghez Misanóban. Gyutai mellett a Moto2-ben Mattia Pasini és Luca Marini, a MotoGP-ben pedig Michele Pirro lehet ott a vb-futamon.

“Még mindig nagyon nehéz elhinni, hogy ilyen lehetőség előtt állok” – mondta Gyutai, hozzátéve, reménykedik benne, hogy valóban ott lehet majd a rajtrácson szeptember közepén. Hangsúlyozta, hogy két olaszországi tesztre lenne lehetősége a verseny előtt, szeptember első hetében pedig a Pannóniaringen próbálhatná ki a TVR Vitalidi csapat versenymotorját.


Gyutai menedzsmentje jelezte, a rajthoz álláshoz szükséges pénzügyi feltételek megteremtése érdekében gőzerővel folynak a tárgyalások. A lehetőséget a Dunlop Italia, a Moto2-es és a Moto3-as kategória hivatalos gumiszállítója ajánlotta fel június végén, miután magyar motoros tesztelte a cég által kifejlesztett vázat, valamint az abroncsokat a misanói pályán.

A gyorsaságimotoros-vb-n legutóbb 2011 novemberében állt rajthoz magyar versenyző, Sebestyén Péter.

Gyutai 2013-ban Magyarország legeredményesebb versenyzője volt: a
Superstock 600-as kategóriában magyar bajnoki címet nyert, ezüstérmes
volt az Alpok-Adria és az IMRC nemzetközi sorozatban, az
Európa-bajnokság egyetlen magyar indulójaként pedig a 14., pontszerző
helyen végzett. A paksi motoros az idén az olasz bajnokságban versenyez,
és a zárófutam előtt kilenc ponttal a 14. helyen áll a több mint 40
tagú mezőnyben.

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending