Csatlakozz hozzánk

Hírek

MXGP: Száraz, kemény, és kihívásokkal teli

Ezek jellemezték St Jean d’Angelyt, a bajnokság kilencedik állomását, ahol a Suzuki versenyzője, Clement Desalle szuper teljesítményt nyújtva begyűjtötte mind a két futamgyőzelmet…

Közzétéve

ekkor

mxgp france 2014 suzuki
MPS RAM MOUNT
ALPINESTARS OFF ROAD

…és ezzel együtt a szezon harmadik diadalát aratta, a lelkes, harminckétezres tömeg előtt. Desalle úgy érkezett Franciaországba, hogy a megelőző négy futamból hármat megnyert. Nem is csoda, hogy már a mért edzésen egy leggyorsabb kőrrel bekezdett, és a szombati kvalifikációs futamon egy biztonságos második helyezéssel melegített a vasárnapi harminc perc, plusz két körös versenyekre. A versenynap teljes egészében a két élmenő, Desalle és Carioli összecsapásáról szólt. A belga mindkét futamban árnyékként követte az olaszt, végig nyomás alatt tartva, várva, hogy hibázzon.

A kivárás kifizetődött, mert Carioli mindkét futam záró etapjában rontott. Desalle le is csapott a kínálkozó lehetőségre, majd sikerült a leintésig maga mögött tartani az újra magára találó Cariolit, és bár a célban csak kevesebb, mint egy másodperc választotta el őket, végül a belga álhatott a dobogó legfelső fokára az első futamban. A második futamban két körrel a vége előtt Carioli beleakadt egy lekörözöttbe, és bukott, így Desalle a tiszta pályán magára maradt a legutóbbi négy futamgyőzelem mellé egy ötödiket is szerzett magának. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legutóbbi három Gp-ből kettőn diadalmaskodott.

Kevin Strijbos

Kevin Strijbos sosem volt egy nagy St Jean fan, ennek megfelelően szenvedett is a pályával szombaton. De a verseny napjára sikerült a belgának egy jó beállítást és ritmust találnia. A rajt az első futamon nem volt a legjobb, de aztán gyorsan összeszedte magát és az első futamon bejött negyediknek. A másodikban azonban nem volt szerencséje, a második körben nem volt helye kikerülni az előtte bukó David Philippaerts-t és Ő is bukott. Az utolsó helyről a 13.-ig sikerült felmotorozzon, így összesítésben hatodik lett.

A szezon feléhez közeledve Desalle továbbra is második helyen áll a bajnokságban, de csupán 20 pont a lemaradása a listavezető Carioli mögött, és mivel egy GP győzelemért 25 pont jár a csata igen kiélezett. Strijbos is őrzi negyedik helyét, jelenleg 82 ponttal marad le a vezető hármastól.

A naptárban a soron következő két verseny az Olasz, majd csupán hét nap különbséggel a Német lesz. Desalle tavaly nyert egy futamot Maggioraban és Teutschenthalban pedig tagja volt a Nemzetek Krosszán diadalmaskodó Belga csapatnak.

Clement Desalle

„Mindig nagyszerű győzni” – vélekedett Clement Desalle. “Már a kvalifikációs futam után kiderült, hogy nem lesz egyszerű előzni, ezért a jó rajt még fontosabb, mint máskor. Az első futamon sikerült is egy jó rajtot elkapjak, de hibáztam párat és visszaesetem negyediknek, de hamar visszajöttem másodiknak és próbáltam tartani Tonyt. Mivel ő egy nagyon jó versenyző az volt a tervem, hogy egészen a futam végéig olyan közel maradok hozzá, amennyire csak tudok, és ez mindkét versenyen működött is. Igazán jó érzés, amikor működik a stratégia. Nem arra utaztam, hogy Carioli hibázhat, mert sosem kívánom egy versenyzőnek, hogy bukjon, a célom az volt, hogy lehetőséget találjak az előzésre”

“Minden évben próbálok fejlődni és jobb lenni, boldog vagyok, hogy ez ma sikerül. Könnyű volt eltalálni a köveket és hibázni. A nagy leugrónál a levevő nem volt jó megcsinálva, a pálya ezen szakaszán elég sokat be kellett vállalni, azt gondolom eljött az idő, hogy ezt a kritikus részt lesimítsák. Nagyon kell figyelni ilyen pályán és nem nehéz elveszteni a koncentrációt, különösen amikor a spiccen nyomod. Mindkét futam elég kemény menet volt,ezért az elért eredmények tükrében határozottan boldog vagyok. Ezt a győzelmet nagyapám emlékének ajánlom, aki két éve hunyt el.”


„Ez nem az én pályám” – mondta Kevin Strijbos. “A jelek szerint soha nem tudok itt jót menni, bár vasárnap a tempóm jó volt, de szerencsém viszont nem sok. Az első futamon a negyedik hely rendben volt, de nem tudom mi történt a második rajtnál. Az első kör elég nehéz volt. Nem találtam a ritmusom aztán Philippaerts egy keréknyomban elvesztette az uralmát a motorja felett. A gépe oldal tört ki én meg beleütköztem a forgó hátsó kerekébe. Átugrottam a kormányt és a motorom elakadt az ő kormányába. Eltartott egy ideig míg kiszabadítottam és tudtam, hogy ennek a versenynek vége. Nem tudtam hányadik vagyok, csak próbáltam a legjobbamat nyújtani. Mi mást tudnék mondani? Most van egy hétvége pihenőnk, a program még nem fix. Ürülök, hogy van egy jó kemény pályás beállításunk, majd meglátjuk Olaszországban”

Eredmények

MXGP első futam:

1. Clement Desalle (BEL, Suzuki), 33:48.880;
2. Antonio Cairoli (ITA, KTM), +0:00.602;
3. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:34.663;
4. Kevin Strijbos (BEL, Suzuki), +0:37.158;
5. Evgeny Bobryshev (RUS, Honda), +0:41.290;
6. Steven Frossard (FRA, Kawasaki), +0:45.568;
7. Xavier Boog (FRA, Honda), +1:01.240;
8. Shaun Simpson (GBR, KTM), +1:06.237;
9. Dennis Ullrich (GER, KTM), +1:08.293;
10. Davide Guarneri (ITA, TM), +1:15.518;

MXGP második futam:

1. Clement Desalle (BEL, Suzuki), 33:47.790;
2. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:01.575;
3. Antonio Cairoli (ITA, KTM), +0:01.774;
4. Steven Frossard (FRA, Kawasaki), +0:06.786;
5. Evgeny Bobryshev (RUS, Honda), +0:42.302;
6. Tommy Searle (GBR, Kawasaki), +0:53.826;
7. Rui Goncalves (POR, Yamaha), +0:55.634;
8. Matiss Karro (LAT, KTM), +1:09.383;
9. Davide Guarneri (ITA, TM), +1:13.164;
10. Shaun Simpson (GBR, KTM), +1:13.964;
13. Kevin Strijbos (BEL, Suzuki), +1:38.394;

MXGP összesített eredmény:

1. Clement Desalle (BEL, Suzuki), 50 points;
2. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 42 p.;
3. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 42 p.;
4. Steven Frossard (FRA, KAW), 33 p.;
5. Evgeny Bobryshev (RUS, HON), 32 p.;
6. Kevin Strijbos (BEL, Suzuki), 26 p.;
7. Shaun Simpson (GBR, KTM), 24 p.;
8. Rui Goncalves (POR, YAM), 23 p.;
9. Matiss Karro (LAT, KTM), 23 p.;
10. Davide Guarneri (ITA, TM), 23 p.;

MXGP FIM világbajnokság állása:

1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 393 points;
2. Clement Desalle (BEL, Suzuki), 373 p.;
3. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 358 p.;
4. Kevin Strijbos (BEL, Suzuki), 276 p.;
5. Gautier Paulin (FRA, KAW), 205 p.;
6. Steven Frossard (FRA, KAW), 197 p.;
7. Shaun Simpson (GBR, KTM), 183 p.;
8. Evgeny Bobryshev (RUS, HON), 168 p.;
9. Maximilian Nagl (GER, HON), 166 p.;
10. Xavier Boog (FRA, HON), 159 p.;

MPS AUTOMAG
MPS ALPINESTARS 2017

Comments

comments

Hirdetés

Trending