A tavalyi újdonságból most gyártották az utolsó darabot, ami már a hazai importőr garázsában várja szerető gazdáját. Csak jelezzük, hogy, hátha szeretne még itthon valaki egy ilyen gyönyörűséget.
A Dragster RR Lewis Hamilton-ból már három darab érkezett eddig Magyarországra (- frissítve: 2017.06.06.) Hazánkban komoly gyűjtők vásároltak belőle, akik egyébként használatba is vették a brutális gépeket.
Ha valaki szeretne egy elit klub tagja lenni, itt rendelheti meg magának a 167-es sorszámú darabot!
Akik figyelemmel követik a Forma 1 világát, már biztosan látták Lewis Hamiltont motorozni, aki a 2016-os évben már megajándékozta az újságírókat egy kis gumifüsttel. És melyik modell is lehetett volna tökéletesebb eszköz e célra, mint az MV Dragstere?
A Forma 1 háromszoros bajnokának választása már csak azért sem volt meglepő, mivel a Mercedes versenyzője, mely autógyártó 2014 óta a Daimler AG-n keresztül az MV résztulajdonosa lett az AMG-n keresztül. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Hamilton 2015-ös világbajnoki győzelmének tiszteletére egy 244 darabos limitált széria készült a Dragsterből.
A limitált kiadás karbon elemeket kapott (akárcsak Lewis F1 versenyautója), sőt a versenyző neve, valamint 44-es rajtszáma is feltűnik a motoron. Ezen kívül rengeteg apró kiegészítő teszi egyedivé a példányokat, melyeket maga a világbajnok együttműködésével állítottak össze.
A kifutott Dragster helyett szeptemberben 44 db-os LH44 limitált széria F4-est gyártanak. Már az is rendelhető, de az ár csak nagyon komoly gyűjtőknek szól. 21.368.000 Ft lesz az F4 LH44 ára.
A másik újdonság, a szintén háromhengeres Brutale 800 4.470.000 forintos bevezető áron kapható.
A 2016-ra megújult csupasz motor, ami dizájnban előrelépést, ám technikailag első pillantásra visszalépést jelenthet. Az utóbbi években már hozzászokhattunk, hogy a gyártók elkényeztetnek bennünket, és az új modellek mindig erősebbek, könnyebbek és gyorsabbak elődjeiknél.
Az új Brutale viszont nehezen hajtott fejet az Euro 4-es emissziós normáknak, aminek köszönhetően lóerőket vesztett, sőt a tartalmasabb kipufogó miatt egy kis súlyt is felszedett. A leadott 116 lóerőhöz (125LE volt az előző) viszont emelkedett egy parányit a forgatónyomaték, így a nyolckilós azért nem gyengült el túlságosan. Ezen viszont könnyen segíteni lehet egy SC-Project kipufogóval.
2017-re viszont már újra van Brutale 800 RR is, amely már 140 lóerővel garázdálkodik.
Gyengébb és nehezebb is lett, az Euro4-es szabályozásnak köszönhetően
Az előzőek azonban megbocsáthatóvá válhatnak a belépő gépnek, mivel a megújult Brutale még kívánatosabb külsővel rendelkezik elődjénél. A LED-es első fényszórónak és a teljesen átdolgozott – már pimaszul rövid – faridomnak köszönhetően sikeresen frissült a dizájn, a szellős külső ismét versenyképes a konkurensek közt.
Elöl továbbra is Marzocchi felfüggesztést találunk, hátul pedig a Sachs felsőpolcos rugóstagja simítja az útegyenetlenségeket.
Némi meglepetésre az első villát még mindig az a Marzocchi gyártja, amely már bejelentette gyártásának megszüntetését
Az MV Agusta teljes termékpalettája az MV Agusta Budapesti üzletében rendelhető.